short.jpgagy.jpgA BLIKK-információ csokor 

"Nigel Shortot (49), aki a New in Chess szakmagazinnak adott interjújában kijelentette, hogy a nők nem tudnak jól sakkozni, mert nem úgy van összerakva az agyuk.

A brit sakkbajnok szavait a The Telegraph idézte. Short szerint semmi baj nincsen azzal, hogy a női agy nem úgy működik, mint a férfiaké.

Mint mondta, ő nem irigyli felesége magasabb érzelmi intelligenciáját, felesége pedig nem csinál problémát abból, hogy megkérje őt, amikor ki kell állni kocsijukkal a szűk garázsból.

Ellenfele nyilatkozata mellett Polgár Judit sem ment el szó nélkül.

 "A férfiak és nők különböznek, de eltérő gondolkodási móddal és küzdelemmel elérhetőek ugyanazok az eredmények!" - írta Facebook oldalán a magyar kiválósság, aki eredményes pályafutása alatt bebizonyította, hogy a férfiakkal is felveszi a versenyt.

Nigel Short ezt sem hagyta szó nélkül: „valóban gyenge az eredményem minden idők legjobb női sakkozója ellen, de mit bizonyít ez?" – vágott vissza.

Több más női sakkozó is bírálta az angol sportolót szexizmussal vádolva. Nigel Twitter-üzenetekben válaszolt a kritikákra, melyek főként arról szólnak, hogy sosem állította, hogy a nők agya silányabb lenne. Állítása szerint biológiai tény, hogy a férfiak és nők agya eltérő."

------------------------------

A HVG cikke:

"Így reagált Polgár Judit a brit sakkbajnok nőket leszóló megjegyzésére

Olyan nagymester ócsárolta a nők sakktudását, akit Polgár Judit nyolcszor legyőzött, míg ő csak háromszor tudott diadalmaskodni ellene. Nigel Short szerint nem bizonyít semmit, hogy minden idők legjobb női sakkozója nyert ellene. Polgár Judit úgy gondolja, valóban más a férfi és a női agy, de eltérő megközelítésekkel és küzdelemmel is elérhetők ugyanazok az eredmények.

Kedélyborzoló nyilatkozatot tett minden idők egyik legsikeresebb brit sakkozója: Nigel Short kijelentette, hogy a nők nem tudnak jól sakkozni, mert nem úgy van összerakva az agyuk.

A 49 éves brit nagymester - aki 1988-89-ben a világranglista harmadik helyén volt - a New in Chess szakmagazinnak adott interjúban azt mondta, hogy a férfiakat alkalmasabbá teszi agyuk a sakkjátékra, mint a nőket. Nigel Short ehhez azt a megjegyzést fűzte, hogy "ezt a tényt a társadalomnak méltósággal el kell fogadnia".

A sportoló azt kérdezte, miért kellene a férfiaknak és a nőknek ugyanúgy működniük. Ő például nem irigyli a feleségétől, hogy magasabb érzelmi intelligenciája van, és a feleségét sem zavarja, hogy megkérje őt, amikor ki kell állni kocsijukkal a szűk garázsból. "Nem jobb egyik a másiknál, eltérő képességgel rendelkeznek" - fogalmazott.

A klasszis magyar játékos mellett több más női sakkozó is bírálta az angol sportolót, szexizmussal vádolva őt. Nigel Short - aki soha nem volt világbajnok, az 1993-as döntőben Garry Kaszparov győzte le - rövid Twitter-üzenetben igyekezett elhárítani a kritikákat, közölve: soha nem állította, hogy a nőknek silányabb az agyuk. Azt írta, "a férfiaknak és a nőknek eltérő agyuk van, ez biológiai tény".

Short: Nem bizonyít semmit, hogy Polgár nyolcszor legyőzött

A brit The Telegraph című újság Nigel Short interjúja kapcsán megírta, hogy Polgár Judit nyolcszor győzte le klasszikus partikban az angol sakkozót, aki csak háromszor tudott nyerni ellene, ötször pedig döntetlent játszottak.

Nigel Short erre is reagált: "valóban gyenge az eredményem minden idők legjobb női sakkozója ellen, de mit bizonyít ez?"

A brit lap emlékeztetett arra, hogy Short egykori nagy ellenfele, Kaszparov hasonlóképpen vélekedik, mint a brit nagymester: az orosz sakkozó ugyancsak ellenkezést váltott ki, amikor egyszer úgy nyilatkozott, "a nők természetüknél fogva nem kiemelkedő sakkozók, nem nagy küzdők".

A The Telegraph megírta, hogy női sakkvilágbajnok még soha nem volt, ahogy a brit sakkbajnoki címet is csak férfi tudta megszerezni eddig. A lap ugyanakkor rámutatott, hogy Polgár Judit sikeresen törte meg a sportág férfi dominanciáját, ő volt a legfiatalabb sakkozó, aki megkapta a nagymesteri címet 15 évesen, és elérte a világranglista nyolcadik helyét."

 

borsonline.jpg

"Nigel Short lett a sakkozás parasztja

A legjobb brit sakkozó, Nigel Short azt állította, hogy a nőknek nincs agyuk a versenysakkozáshoz. Polgár Judit válasza mattal ér fel.

Short egész pályás letámadásba ment át, amikor azt merészelte állítani, hogy a nőknek nincs megfelelő agyuk a sakkhoz.

Hozzá­tette, bár ez némelyek hiúságát sértheti, a társadalomnak azért ezzel együtt kell élnie.
Mondataival azonnal sakkba kormányozta magát, támadások özöne indult ugyanis ellene. A Telegraph például felhozta, hogy a magyar Polgár Judit nyolcszor elverte őt, míg a brit csak háromszor tudott nyerni a sportágban Oscar-díjas ma­gyar hölgy ellen.

Ezenkívül több női sakkozó szexistának titulálta a 49 éves nagymestert, aki mindhiába hangsúlyozta, nem azt mondja, hogy a nőknek silányabb a szürkeállományuk, ha­nem hogy el kell ismerni, a férfiaknak és nőknek egymástól eltérő agyuk van, és ezt biológiai tények is alátámasztják.

Polgár Judit 15 évesen szerezte meg a nemzetközi nagymesteri címet, majd több mint 26 éven keresztül vezette a női világranglistát, sôt a férfiak között is a nyolcadik helyig jutott, így reagált:

- A férfiak és nők valóban különbözőek, de a nők eltérő megközelítésekkel és küzdelemmel is elérhetnek ugyanolyan eredményeket, mint a férfiak – írta Facebook-oldalára.

Kiemelte, reméli, hogy az ő példája nem csupán a kivételt erősítő szabály lesz, s a nők egyre jobb eredményeket érnek majd el a sportágban."

-----------------------------

telesport.jpg

"A nők kedélyét borzoló nyilatkozatot tett minden idők egyik legsikeresebb brit sakkozója: Nigel Short kijelentette, hogy a nők nem tudnak jól sakkozni, mert nem úgy van összerakva az agyuk.

A 49 éves brit nagymester - aki 1988-89-ben a világranglista harmadik helyén volt - a New in Chess szakmagazinnak adott interjúban azt találta mondani, hogy a férfiakat alkalmasabbá teszi agyuk a sakkjátékra, mint a nőket. Nigel Short ehhez azt a megjegyzést fűzte, hogy "ezt a tényt a társadalomnak méltósággal el kell fogadnia".

A sportoló azt kérdezte, miért kellene a férfiaknak és a nőknek ugyanúgy működniük? Ő például nem irigyli a feleségétől, hogy magasabb érzelmi intelligenciája van, és a feleségét sem zavarja, hogy megkérje őt, amikor ki kell állni kocsijukkal a szűk garázsból.

"Nem jobb egyik a másiknál, eltérő képességgel rendelkeznek" - fogalmazott.

A tavaly viszavonult Polgár Judit - aki több mint 26 évig vezette a női sakkozók világranglistáját - Facebook-oldalán így reagált: a férfiak és a nők különbözőek, de eltérő megközelítésekkel és küzdelemmel is elérhetők ugyanazok az eredmények.

A klasszis magyar játékos mellett több más női sakkozó is bírálta az angol sportolót, szexizmussal vádolva őt. Nigel Short - aki soha nem volt világbajnok, az 1993-as döntőben Garry Kaszparov győzte le - rövid Twitter-üzenetben igyekezett elhárítani a kritikákat, közölve: soha nem állította, hogy a nőknek silányabb az agyuk. Azt írta, "a férfiaknak és a nőknek eltérő agyuk van, ez biológiai tény".

A brit The Telegraph című újság Nigel Short interjúja kapcsán megírta, hogy Polgár Judit nyolcszor győzte le klasszikus partikban az angol sakkozót, aki csak háromszor tudott nyerni ellene, ötször pedig döntetlent játszottak.

Nigel Short erre is reagált: "valóban gyenge az eredményem minden idők legjobb női sakkozója ellen, de mit bizonyít ez?"

A brit lap emlékeztetett arra, hogy Short egykori nagy ellenfele, Kaszparov hasonlóképpen vélekedik, mint a brit nagymester: az orosz sakkozó ugyancsak ellenkezést váltott ki, amikor egyszer úgy nyilatkozott, "a nők természetüknél fogva nem kiemelkedő sakkozók, nem nagy küzdők".

A The Telegraph megírta, hogy női sakkvilágbajnok még soha nem volt, ahogy a brit sakkbajnoki címet is csak férfi tudta megszerezni eddig. A lap ugyanakkor rámutatott, hogy Polgár Judit sikeresen törte meg a sportág férfi dominanciáját, ő volt a legfiatalabb sakkozó, aki megkapta a nagymesteri címet 15 évesen, és elérte a világranglista nyolcadik helyét."

-------------------------

...és egy Polgár Judit gondolat:

pj.jpg

Tegyük még hozzá, hogy a Polgár-műhelyben végzettnél több munkát más sakkzsenik sem igen végeztek. 

-------------------------------

balogh_david1.jpgDávid Balogh Általánosan azt tudom mondani, hogy törvényszerűnek tartom a férfiak dominanciáját a nőkkel szemben. Ennek legfőbb okait a kultúránkban, és ebből következően a nagy számok törvényében látom. Gondoljunk csak bele: hiába élünk egyre modernebb felfogásban, ha sakkról van szó, akkor a köztudatban, vagy akár a tudatalattinkban is az jelenik meg - többek között -, hogy 2 férfi ül egymással szemben és sakkozik. Aki azt állítja, hogy nem ez a kép jelenik meg előtte, amikor meghallja azt a szót, hogy "sakkparti", az szerintem hazudik. Azt hiszem bármelyik férfi társam egyet ért abban, hogy ha egy mutatós nő ül le velünk játszani, vagy a környezetünkben, azt a világ 8. csodájának éljük meg. Ennek nem kéne feltétlenül így lennie, ha pl. a nemek aránya egál lenne, de szerintem a kultúránk gátjainak levetkőzésére nem hogy a sakkozók, de még az emberiség sem áll készen. Nem tudom számszerűsíteni az arányok eltérését, csak érzem. De ha mondjuk fiktív sorozatgyilkosként, totálisan véletlenszerűen lecsökkenteném a férfi sakkozók arányát egálra a nők arányával, és mondjuk egy extrém esetet nézünk, akkor ebben az esetben simán el tudom képzelni, hogy mondjuk éppen beletrafálok a top250-be, és akkor el is lehetne gyorsan mondani, hogy a világ nem büszkélkedne 2600 fölötti nagymester férfiakkal, és máris több esélye nyílna a nőknek a nyílt VB-re. Vagy képzeljük el a fordítottját: növeljük a nők arányát a férfiakéhoz, és abban az esetben is el tudnám képzelni, hogy megjelenik a női 2700 fölötti mezőny. Megjegyzés: ha így lenne és annyi női sakkozó lenne, ahány férfi - az ugye nagyon sok új női játékost jelent - akkor ebben az esetben a nőknél fejlődne a rivalizálás mértéke is, és ezzel a nők egymás teljesítményét is felhúzhatnák, javulna a teljesítménykényszer, nagyobb önbizalmuk lenne, nagyobb harci kedvet kapnának. Szerintem ez elég is lenne nekik ahhoz, hogy elérjenek 2700 fölé. Polgár Judit a példa rá, hogy fel lehet menni 2700 fölé, és pont azt hangsúlyozza, hogy a nőknek nem egymással kellene rivalizálniuk, hanem világviszonylatban az elittel. Épp ez a baj, hogy szerintem a nők többsége megelégszik a női elitséggel, pedig a női kieséses bajnokság élőátlaga mindössze kb. 2400-2500 közé tehető (fogalmam sincs pontosan mennyi), holott a férfiaknál már láttunk újabban 2800 fölötti átlagú körversenyeket is. Megjegyzés: Női címek: én értem, hogy népszerűsíteni kell a sakkot a nők között, és mi annyira lovagiasak vagyunk, hogy 2100-tól adunk nekik egy WFM címet. Nyilván egy 2100-as WFM azért jobban érvényesül a sakkvilágban, mint egy 2100-as mesterjelölt férfi, na de azért ezt a nők is megérezhetik és ez a tudat náluk megelégedésre adhat okot ("már mester vagyok"). Mindenki döntse el magában, hogy van-e ennek jelentősége, vagy nincs. Anyagi támogatás: még az alulműveltségem ellenére is az rémlik, hogy a női bajnokságokon a díjak jóval alacsonyabbak a férfiakénál. Mi mást sugallhat ez nekik tudat alatt, mint hogy: "mi csak nők vagyunk". Döntse el mindenki magában, hogyha nő lenne, akkor ilyen feltételek mellett van-e kedve plusz 200-300 élőt játszania. Hiszen ne felejtsük el, a vita onnan indult, hogy jobbak-e a férfiak a nőknél. Nem azt mondom, hogy igazságtalanok a díjak, mert arányosak a mezőny erősségével, viszont az anyagi megélhetés megkönnyebbítése motiválhatná a női sakkozókat. Az igazi probléma inkább azzal van, hogy különbséget teszünk férfi és női sakkozók között, ha ez nem lenne, akkor a nők kénytelenek lennének velünk: férfiakkal felvenni a versenyt és ez motiválhatná őket a nagyobb sikerekre - viszont a kultúra kérdésének megoldatlansága miatt nem érnénk el semmit, hiszen továbbra sem népszerűsödne a sakk a nők között, sőt... Biztosan vannak további kiemelkedő okok a női sakkozás elmaradására, de én ebben láttam a fő szempontokat. Most rátérek a szerintem kevésbé jelentős dolgokra. Abszolút egyet értettem Nigel Short gondolataival, én értem, hogy mire mondta amit mondott, és tényleg nem rosszindulatból mondta. Általános értelemben a mondanivalójának lényege, hogy a férfiak és nők alapvető képességeikben eltérőek. Van, amiben a férfiak jobbak, és van, amiben a nők. Konkrétan szerinte viszont a sakk jobban illik a férfiakhoz, mint a nőkhöz, és ezért vagyunk mi férfiak sikeresebbek. Viszont én azt gondolom, hogy férfi és férfi, illetve nő és nő között is óriási különbségek lehetnek adottságokban, senki sem egyforma. Mindenki látott már szőrös nőket és túlborotvált buzikat is, hogy más példát ne mondjak. Test és lélek: egyik sincs a másik nélkül. Szerintem lélekben, azaz szellemben nem vagyunk jobbak a nőknél, de az állóképességünk valószínűleg jobb, ami ugyebár fontos, hiszen sportról beszélünk. Pl. én, aki azt sem tudom mikor ajánlottam utoljára remit, hosszú partikat kell játszanom, és ott döntő tényező lehet az állóképesség. Én max. ebben látom a kis(!) előnyünket. Na meg persze biztos az is igaz, hogy a lányok szíve nagyobb, érzékenyebbek, és nem annyira alkalmas a vérre menő küzdelmekre, mi viszont jobban küzdünk. A lényeg: ezek a kis hátrányok - ha vannak - leküzdhetőek, de csakis kitartó munkával. Ezek fejleszthető dolgok, és ezeken felülkerekedve nem tudom elképzelni, hogy mi férfiak jobbak legyünk a sakkban. De hagyjuk a sakkot... Mindenki hallott a spártai harcosnőkről, a félelmetes amazonokról, az egri nőkről, az angol királynőről stb. Ezek mind olyan kivételek, amikor a nők érték el a férfiaktól várt sikereket. De mindenki látott már női katonát (még tisztet is), rendőrnőt, női súlyemelőt stb. De kinek van arról pl. kedve beszélni, hogy miért van olyan kevés rendőrnő a rendőrőkhöz képest? Nekem nincs. Azért nincs, mert ebből is látszik, hogy a nők még ebben is fel tudják velünk venni a versenyt, ha akarják. Na de a kultúra már megint... Úgy összegezném az elhangzottakat, hogy a probléma fő okát a társadalmi alapjainkban kell keresni, és nem a nemek közötti különbségeket firtatni. Csak az egyén rendelkezik a sorsa felett, mindenkinek arra kell törekednie, hogy a maximumot kihozza magából. Ezzel együtt leküzdhetőnek tartom a jelenlegi, természetesnek ható dominanciát. Legyen szó bármiről. Bárki bármit mond, a nők szebbek, aranyosabbak, és - Arnold Schwarzenegger-t leszámítva a Juniorból - még jobban is szülnek. Ez utóbbival viszont mi férfiak tényleg nem tudunk versenyezni...

---------------------------

Bebizonyították, hogy más a női és a férfi agy

A férfi és a női agy “huzalozása” különbözik egymástól: a női agyban sokkal több idegi kapcsolat köti össze a két agyfélteke távoli területeit, a férfiaknál ellenben az egyes féltekéken belül alakul ki több idegsejt-összeköttetés – olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) friss számában megjelent tanulmányban.

Az anatómiai különbségek megmagyarázhatják a nők és férfiak sokszor leírt eltérő tulajdonságait is. Agyuk felépítése miatt tudják a férfiak észleléseiket koordinált mozdulatokba átültetni, a nők viszont az elemzéssel és a megérzéssel nyert  információkat tudják egymással jobban összekötni.

A Pennsylvaniai Egyetem Madhura Ingalhalikar vezette kutatócsoportja az agyon belüli összeköttetéseket az úgynevezett diffúziós tenzor képalkotó eljárással (egy fajta mágnesesrezonancia-képalkotás) vizsgálta, amellyel lehetőség van az agy vízmolekuláinak és azok környezetének mikroszkopikus szinten történő tanulmányozása.

Másban jók a két nem képviselői

Csaknem ezer résztvevő, 8 és 22 év közötti gyerek, serdülő és fiatal felnőtt agyát vizsgálták meg ezzel az eljárással. Az adatok értékelésekor az agyat 95 alterületre osztották.

A kutatás kimutatta, hogy a fiúk agya alkalmasabb az egyes féltekéken belüli kommunikációra. Sok összeköttetés alakult ki a szomszédos agyi alterületek között. A rövid távolságú helyi kapcsolatokból is többet találtak. A lányoknál ezzel szemben a kutatók több, messzebbre elérő idegi összeköttetést figyeltek meg főként a két agyfélteke között. A kisagyban ugyanakkor épp az ellenkezőjét találták: itt a fiúknál alakult ki több kapcsolat a két félteke között, a lányoknál viszont a két féltekén belül.

Egy korábbi, még több résztvevővel végzett viselkedéskutatás során a tudósok megállapították, hogy a nők könnyebben jegyeznek meg szavakat és arcokat, figyelmesebbek, és társasági helyzetfelismerő képességük is jobb. A férfiak viszont ügyesebben dolgozzák fel a térbeli információt, a mozgáskoordinációjuk eredményesebb. Az agyi kapcsolatok megfigyelt különbségei egybevágnak ezekkel a viselkedési jellemzőkkel.

-----------------------

"Férfi agy" és "női agy"

Anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között - derült ki az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmányból.

A Tel-Avivi Egyetemen dolgozó Daphna Joel vezette vizsgálat szerint az emberi agy bizonyos részein felfedezhetőek ugyan nemi különbségek, de ritkán fordul elő, hogy az agy csak "férfi" vagy csak "női" sajátosságokat mutat, sokkal inkább ezek keverékeként épül fel.

A szakemberek több mint 1400 páciens MRI-felvételeit elemezték, elsősorban az agy anatómiájára és nem a működésére koncentrálva. Változó értékeket vizsgáltak, mint a szövetvastagság vagy a különböző részek térfogata. Azokra a részekre fókuszáltak, amelyek a legnagyobb eltérést mutatták a nemek tekintetében. Három - döntően férfi, döntően női, közbülső - zónába sorolták a megfigyelt jellegzetességeket.

Az eredmények azt mutatták, hogy ritkán, a vizsgált esetek mindössze hat vagy annál is kisebb százalékában fordult elő, hogy egy agy kizárólag az egyik tartomány elemeiből épült volna fel.

Az Irvine-i Kaliforniai Egyetem neurológusaként dolgozó Larry Cahill szerint az, hogy anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között, még nem zárja ki a működésbeli különbségeket.

"Bizonyítékok egész sora támasztja alá, hogy a nemi különbözőség milyen jelentős befolyással van az emlősök agyműködésére" - mondta a szakember, aki maga nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

--------------------

Az emberi agy bizonyos részein ugyan felfedezhetőek nemi különbségek, de ritkán fordul elő, hogy az agy csak "férfi" vagy csak "női" sajátosságokat mutat, sokkal inkább ezek keverékeként épül fel – mutatták ki a Tel-Avivi Egyetem kutatói.

Anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között – derült ki az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmányból.

A Tel-Avivi Egyetemen dolgozó Daphna Joel vezette vizsgálat szerint az emberi agy bizonyos részein ugyan felfedezhetőek nemi különbségek, de ritkán fordul elő, hogy az agy csak "férfi" vagy csak "női" sajátosságokat mutat, sokkal inkább ezek keverékeként épül fel.

A szakemberek több mint 1400 páciens MRI-felvételeit elemezték, elsősorban az agy anatómiájára és nem a működésére koncentrálva. Olyan változó értékeket vizsgáltak, mint a szövetvastagság vagy a különböző részek térfogata. Azokra a részekre fókuszáltak, amelyek a legnagyobb eltérést mutatták a nemek tekintetében. Három – döntően férfi, döntően női, közbülső – zónába sorolták a megfigyelt jellegzetességeket.

Az eredmények azt mutatták, hogy ritkán, a vizsgált esetek mindössze hat vagy annál is kisebb százalékában fordult elő, hogy egy agy kizárólag az egyik tartomány elemeiből épült volna fel.

Az Irvine-i Kaliforniai Egyetem neurológusaként dolgozó Larry Cahill szerint az, hogy anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között, még nem zárja ki a működésbeli különbségeket.

"Bizonyítékok egész sora támasztja alá, hogy a nemi különbözőség milyen jelentős befolyással van az emlősök agyműködésére" – mondta a szakember, aki maga nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

-----------------------

Szendi Gábor:
A női agy, férfi agy

A nő és a férfi agyműködése közti különbség évszázadok óta izgatja a kutatókat, s nem csupán azért, mert az óvodai vécében felfedezett különbség iránti érdeklődés felnőttkorra is megmaradt, hanem mert a történetileg kialakult férfiuralmat a férfiak igazolni, a nők pedig aláásni akarják.

A cikk ITT olvasható.

Szerző: Sakk-mester  2017.04.07. 04:45 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása