balintob1.bmp

Az Magyar Kerékpáros Szövetség országúti szakága 2017. június 23-24-25-én, Ibrányban rendezte meg a Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB-t, és Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB-t.

A körpálya, amit a versenyzőknek teljesíteni kellett, Ibrány-Tiszabercel-Buj-Ibrány útvonal, a hossza 14,8km. A Rajt- és, Cél terület a Hősök terén lett kialakítva.

Az U17-es korcsoportnak az egyenkénti indítású időfutamon a táv 1 kör, a tömegrajtos mezőnyversenyen 5 kör volt. A debreceni KONTENT-DKSI a fiúknál ebben a korcsoportban négy versenyzőjével nevezett.

Az időfutamban a kellemetlenül szeles pályán, erejét jól beosztva Varga Bálint diadalmaskodott, 29 másodperccel megelőzve a második Füri Mártont. aki mögött a harmadik helyen Lepold Sámuel végzett 5 másodperc hátránnyal.

Ennek a korcsoportnak a mezőny versenyét szombaton délután 16:35 perckor indították. Többen próbálkoztak szökésekkel, elmenésekkel, hogy a mezőnyt megelőzve érjenek célba. Egyik sem bizonyult sikeresnek, mert a mezőny mindet tudta szerelni. Így a dobogós helyezésekről a sprint befutó döntött. A nagyobb létszámú csapatok, a szekszárdi és a debreceni 4-4 fős „vonattal” vágott neki az utolsó kilométereknek, hogy felvezesse a sprinterüket a befutóra. A DKSI felvezetése bizonyult az eredményesebbnek, mert az első emberük Pető Dániel kiállása megzavarta a szekszárdi vonatot és elbizonytalanodtak. A csapat nélküli Füri Márton viszont testi fölényét kihasználva, erélyes magatartásával betolakodott a DKSI vonatába a sprinter Sánta Ármin elé, Varga Bálint felvezető mögé. Bálint miután felvezette a sprintet, a céltól 100-150m-re vette észre, hogy mögüle nem csapat társa Ármin jön a befutóra, hanem Marci, minden erejét beleadva próbálta a csapatának megszerezni az első helyet. A felvezetés sokat kivett belőle, így 10-20cm-rel a második helyre szorult. A harmadik helyet csapattársa, Ármin szerezte meg.

balintob2.bmp

European Youth Olympic Festival 2017

 - Szubjektív - Balogh Sándor

A győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon háromfős kerékpáros csapat képviseli Magyarországot. A budapesti Füri Márton mellett a debreceni Varga Bálint sem bízta a véletlenre, sem az edzők válogatási elveire a csapatba kerülést. A sportág két kiemelkedő képességű ifjú titánja a maga kezébe vette a döntést. Eredményeikkel sem a trénerekben, sem a szakmában, sem a drukkerekben nem hagynak kétséget afelől, hogy ők ketten kihagyhatatlanok a korosztályos válogatottból. Kinőtték Magyarországot, kaput kellene nyitni számukra Európába, hogy a legnevesebb klubokban fejleszthessék tudásukat, képességeiket. Remélem, hogy a híres-neves magyar tehetséggondozás felfigyelt e sportág prominenseire és mire e sorok megjelennek már a külföldi edzőtábor birtokában vannak az ifjú bajnokok. Érdekelne az is, hogy a Magyar Kerékpársport mit tesz az érdekükben, hogyan támogatja tehetségeit. Hazánk és a régiók legnagyobb kerékpár-forgalmazóinak figyelmébe ajánlom ezeket a jóvágású srácokat, mint reklám-arcokat! Gratulálok Márton! Gratulálok Bálint! Szép volt fiúk! Csak így tovább!   

Szerző: Sakk-mester  2017.07.06. 06:46 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása