mamaia.jpg

A résztvevők listáját, a részletes eredményeket ITT találod.

 

A verseny honlapját ITT éred el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Európa Ifjúsági Sakk-bajnokságán minden korcsoportban van magyar versenyző. Összesen 19-en képviselik a magyar sakkozást. Rajtlistavezetőnk egyik csoportban sincs. Legmagasabban jegyzett versenyzőink: a 12 éves Tóth Nikoletta (3.), a 8 éves Giang Tran Nam (6.), a 12 éves Borhy Marcell (8.).

 

 

Hat korcsoportban több mint ezren – közöttük 19 magyar, 11 fiú és 8 leány - hadakoznak Európa Korosztályos Sakkbajnoka címért.

A korcsoportok nemenkénti bontása révén, a verseny végén 12 bajnokot avatnak. Az elmúlt három fordulóban a mieink: 11, 13.5 és 10 pontot szereztek. Eddigi legeredményesebb versenyzőnk: Hajdú Márton Ábris 3/3! Háromból kettő és fél pontot szereztek: Gombócz Ferenc, Krstulovic Alex, Ongut Tamás Gunes és a lányok legjobb pontszerzője: Márkus Molli Amina. A rajtlistán legmagasabban jegyzett (3.) versenyzőnk Tóth Nikoletta 50%-on áll.

 A nemrég véget ért Vb-vel összevetve megállapíthatjuk, hogy az Eb több nemzetet és több versenyzőt mozgat meg, mint rangosabb vetélytársa.  A 8-10-12 éves korosztályok adatait szembesítve azt látjuk, hogy a Vb-én átlagban 30 nemzet, az Eb-én 36 vett részt. A versenyző létszám az előbbiben 424, az utóbbiban 637fő.

---------------------

A 7. forduló volt fiainknál a mélypont 11/2.5, a lányaink pedig a legvirágosabb, legmosolygósabb, legboldogabb napot tudják maguk mögött 8/7!

Túl a 7. fordulón, a véghajrá előtt legjobbjaink:

A fiúknál:Giang Tran Nam (8) 7/6, Hajdú Márton Ábris (8) 7/5, Borhy Marcell (12) 7/5

A lányoknál: Márkus Molli Amina (10) 7/5.5, Kovács Judit (16) 7/4.5

------------------------

Először egy nagy gratulációm a 8 évesek korcsoportjában aranyérmet nyerő ifjú Európa-bajnokunknak: Giang Tran Namnak, aki a 6. helyről elstartolva 9/8 pontos teljesítménnyel, 46.4 élőt nyerve szerezte meg ezt a becses címet. Gratulálok továbbá mindazoknak, akik felülmúlták önmagukat és gyarapították élőpontszámaikat.   Hárman indultak az első 10-ből és hárman végeztek ott: az Európa-bajnokunkon kívül a 10 éves Márkus Molli Aminának és a 14 éves Krstulovic Alexnek sikerült beverekednie magát e körbe. A 11 fős fiú delegációnk keményen küzdött, közülük öten kerültek az élőpontszámnyerők táborába (+223.8), sajnos hatan mínuszban végeztek (-328), így összességében a fiúk 104 pontot adományoztak riválisaiknak. A lányok eredménytelensége lesújtó: ők a 8 éves Tóth Tímea révén nyertek 18 élőpontot és a további hét lány vesztett -344-et, egyenlegük 326 mínuszt mutat. Ezek a zord, a "szélsőséges" tények, amiket lehet félremagyarázni, lehet fényezni, úgy vélem nincs értelme habos-babosnak nevezni a megtépázott ruhát. A tényekkel szembe kell nézni, le kell vonni a következtetéseket és őszinte szóval, kemény munkával elindulni  a sikerhez vezető úton.

A Sakkszövetségben ülőknek tudniuk kellene mi a dolguk: Támogatni mindenáron, minden erejükkel, tudásukkal, kapcsolatrendszerükkel a legkiválóbbakat, a világranglistán az első 10-12-ben lévőket és az érmeket szerzőket. Nincs arra magyarázat, hogy a legkiválóbbak egyikét-másikát elevenen elhantolja a tonnánnyi szürkeállománnyal bíró Magyar Sakkszövetség. Fölösleges fizetett firkászukkal leszólni az élőpontszám jelentőségét, se gyermek, se felnőtt korban nincs más, nincs jobb a tudásszint jelzésére. Úgy gondolom, hogy százszor jobb tudásszint-mutató az élőpontszám, mint a szimpátia, a kedvesség, a behízelgés és a behódoltság.

 

Playing schedule

 

 

Round Date Time
1 2017/09/05 15.00
2 2017/09/06 15.00
3 2017/09/07 15.00
4 2017/09/08 15.00
5 2017/09/09 15.00
6 2017/09/11 15.00
7 2017/09/12 15.00
8 2017/09/13 15.00
9 2017/09/14 13.00
Szerző: Sakk-mester  2017.09.16. 03:05 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása