balla2017_bajn.jpg

A győztes - Gáti Panna - a vándorkupával.

 

XII. Balla János ifjúsági sakkemlékverseny

A hagyományos emlékverseny lebonyolítása egybe esett a Derecske Városi Művelődési Központ átadásának 50 éves jubileumának napjával. Az 1967. november 4-én átadott új és korszerű épületbe a Balla János bácsi vezette sakk kör volt az elsők egyike, mely átköltözött új székhelyére. A település sakkozóinak így már öt évtizede ad otthont a helyi intézmény. A 2017. november 4-én lezajlott 7 fordulós ifjúsági emlékversenyen 6 település ifjúsága versenyzett a vándorkupa elnyeréséért. A sakkozó gyerekeket - a szülőkkel együtt - elkísérték lelkes és több évtizede a saját településeiken sakkot oktató edzők is. A tanítványok játékát fordulónként fokozott figyelemmel kísérte Szmír Mihály Nyíracsádról, Illés Ferenc Nyíradonyból, Veres János Székelyhídról. A nap folyamán megtekintette a versenyt Kun Imre az újjáéledt újfalusi sakkozás vezetője, valamint megjelent az egykori Balla tanítványok részéről Szilágyi Sándor, aki a Derecskén született sakkozók közül a legmagasabb osztályig, az NB I-ig jutott pályafutása során. A csapatverseny végül a szomszédvár Berettyóújfalu magabiztos sikerét hozta, az egyéni verseny már sokkal több izgalmakat tartogatott a hajrára. Végül fordulatos játszmák után a kupa történetében először emelhette magasba a vándorkupát női versenyző Gáti Panna személyében. Üde színfolt volt a verseny történetében, hogy először jöttek határon túli fiatalok –Székelyhídról. Az értékes és sokrétű díjakat Balla Kinga – János bácsi unokája – adta át a győzteseknek. A verseny támogatásában továbbra is döntő részt vállalt a Balla család, a Derecskei Sakkiskola alapítójának tiszteletére idén is tárgyjutalmakkal járult hozzá a verseny sikeréhez.

Balla János bácsiról, az alábbi oldalakon olvashatunk visszaemlékezéseket és életrajzi adatokat: ballajanos_1_1_2.jpg

http://sakk-mester.blog.hu/2013/03/14/balla_janosra_emlekezunk_100_eve_szuletett_-

http://sakk-mester.blog.hu/2013/03/14/balla_janosra_emlekezunk_ii

http://sakk-mester.blog.hu/2013/03/14/balla_janosra_emlekezunk_balla_janos_bacsira_emlekezve

http://sakk-mester.blog.hu/2013/03/14/balla_janosra_emlekezunk_iii_ki_gepen_szall_folebe

Szilágyi Tibor versenyvezető

 

9_2.jpg10_3.jpg11_2.jpg 

A győztes - Gáti Panna - a vándorkupával.

 

XII. Balla János ifjúsági sakkemlékverseny
Végeredmény
Rank S.szám Név Orsz Pont BH.
1 6 Gáti Panna HUN 6 26
2 3 Braun Dávid HUN 5½ 29
3 5 Domokos Zalán HUN 5 31
4 15 Simon Ábel HUN 5 27½
5 13 Semjéni Gyula HUN 4 25
6 14 Simon Mihály HUN 4 22
7 7 Kiss Marcell HUN 3½ 28½
8 4 Briczky Balázs HUN 3½ 26½
9 12 Rácz Máté HUN 3½ 26
10 8 Luca Petrescu HUN 3 23
11 11 Oana Hodoroaba HUN 3 22
12 9 Mertin János HUN 2½ 21½
13 10 Murguly László HUN 2½ 21½
14 2 Boros Attila HUN 2 24
15 1 Birki Lili HUN 2 18
16 16 Szemán Milán HUN 1 20½

 

2_4.jpg

XII. Balla János ifjúsági sakkemlékverseny
Csapat pontszámok
Végeredmény
1 Berettyóújfalu 14½ 83½ 59½
1 Gáti Panna 6 26 18½
2 Domokos Zalán 5 31 21½
3 Briczky Balázs 3½ 26½ 19½
2 Székelyhíd 11½ 74 53
1 Braun Dávid 5½ 29 20½
2 Luca Petrescu 3 23 17
3 Oana Hodoroaba 3 22 15½
3 Nyíracsád 11 67½ 47
1 Simon Ábel 5 27½ 19
2 Simon Mihály 4 22 15
3 Birki Lili 2 18 13
4 Biharkeresztes 10 72½ 51
1 Semjéni Gyula 4 25 17½
2 Rácz Máté 3½ 26 19
3 Murguly László 2½ 21½ 14½
5 Nyíradony 7 70½ 50
1 Kiss Marcell 3½ 28½ 20½
2 Mertin János 2½ 21½ 15
3 Szemán Milán 1 20½ 14½

3_6.jpg4_9.jpg5_6.jpg6_4.jpg7_2.jpg8_5.jpg12_1.jpg13.jpg14_4.jpg15.jpg16_3.jpg17_1.jpg18.jpg19.jpg

Szerző: Sakk-mester  2017.11.07. 04:12 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása