BSblg1_2_3.jpgGyakran ér az a vád, hogy nekem semmi sem tetszik úgy ahogy van. Ezt a vádat élből visszautasítom.

Mert nekem mindig, minden, úgy ahogy van nagyon tetszik. Ám ha lehet valamit még jobban a tökéletes felé igazítani, akkor kinyitom a számat és elmondom, hogy a jó, miként lehetne még jobb.

A Diák olimpia kapcsán nem szeretném, ha az értékszámosok, akik sakkjátékunk legjobbjai, kiválóságai, sportágunk jövőbeli reménységei, ugyanazon feliratú oklevelet és érmet kapnának, mint amilyet az amatőrök kapnak. Van még idő korrigálni e-téren.

Javaslom, hogy ne legyenek azonosak az oklevelek, hisz más minőségről van szó, az amatőrökén tüntessék fel, hogy ők az amatőr bajnokok.

Örömömre szolgálna, ha az értékszámos bajnokok kupával is gyarapodnának!

kupával.jpg

Most, hogy dőlt a lé szövetségünk büdzséjébe, s a cél amúgy is az iskolai sakkoktatás népszerűsítése, tegyék érzékelhetővé és láthatóvá a szövetség részéről, hogy megéri a sakkal foglalkozni a diákoknak.

Javaslatom, hogy a diákolimpiai bajnokok és kísérőik részére a felajánlott szállás, étkezés igénybevétele esetén térítsék vissza a nevezési díjjal együtt a teljes bekerülési költséget.

Az ezüstérmeseknek a költségek 85%-át, a bronzmedálosoknak 65%-át és a IV.-VI. helyezést elérteknek 50%-át.

A "élős" verseny  érmesei nyerjék el a sakkszövetség ösztöndíját, havi 100-75-50 ezer Ft-ot, a következő évi bajnokságig.

- Remélem, összeállt már az ez évi ösztöndíjasok kerete, szívesen olvasnánk, hogy kik vannak benne. -

Jelentessék meg a Nemzeti Sportban, a megyei lapokban, s minden iskola honlapján az eredményeket.

Támogassák a Magyar Sakkvilág nagyobb terjedelmű megjelenését az eseménnyel kapcsolatban, érjék el, hogy képes és részletes beszámoló foglalkozzon, legalább az értékszámos Sakk Diákolimpiával.

-----------------------------------------

Nagy érdeklődéssel várom az érintettek észrevételét gondolataimmal kapcsolatban.

----------------------------------------------------

EREDMÉNYEK

Dorina 3ik.jpg

Eredmények:

L1 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr133021.aspx?lan=1&art=1&wi=821

L2 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132758.aspx?lan=1&art=1&wi=821

L3 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132764.aspx?lan=1&art=4&wi=821

L4 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132760.aspx?lan=1&art=1&wi=821

L5 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132757.aspx?lan=1&art=4&wi=821

L6 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132924.aspx?lan=1&art=1&wi=821

F1 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132713.aspx?lan=1&art=4&wi=821

F2 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr133244.aspx?lan=1&art=1&wi=821

F3 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132717.aspx?lan=1&art=4&wi=821

F4 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132720.aspx?lan=1&art=4&wi=821

F5 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132763.aspx?lan=1&art=4&wi=821

F6 FIDE Diákolimpia 2014. Miskolc:

http://chess-results.com/tnr132722.aspx?lan=1&art=1&wi=821

-------------------------------

Gratulálok

a győzteseknek az érmeseknek

és mindenkinek aki élőpontszámát növelte! 

----------------------------------

Országos Egyéni Diák Sakkolimpiai Bajnokság
versenykiírása

„ÉRTÉKSZÁMOS” kategória

 Miskolc, 2014. május 02-04.

 2013. évi bajnokok

                                  L-I. Juhász Judit Révfülöpi Általános Iskola 2004

                                 L-II. Gömböcz Zsófia Nádasdy Tamás Ált. Isk. Sárvár 2003

                                 L-III. Simon Lili Kossuth gyak. Ált. Isk. Debrecen 2000

                                 L-IV. Werner Anna II. Béla Gimn. Bátaszék 1998

                                 L-V. Szente Varga Fruzsina Kecskeméti Református Gimn. 1996

                                 L-VI. Havanecz Bianka Batthyány Lajos Gimn. Nagykanizsa 1994

                                 F-I. Rónai Ákos Balázs Belvárosi Ált. Isk. Pécs 2004

                                 F-II. Kozák Ádám Németh Imre Ált. Isk. Budapest 2002

                                 F-III. Czupur Attila Szt. Benedek Ált. Isk. Celldömölk  2000

                                 F-IV. Dankházi András Kodály Z. központi Ált. isk Kaposvár 1998

                                 F-V. Amstadt Áron III. Béla Gimn. Baja 1996

                                 F-VI. Horváth Dávid Jedlik Ányos Gimn. Budapest 1995

 

1.) A verseny helye:  Miskolc, Rendészeti Szakközépiskola Szentpéteri kapu 78.

 2.) A verseny programja:

 május 02.        15.00 – 19.00  helyszíni regisztráció, a szálláshelyek elfoglalása, a részvételi költségek

(péntek)                                  befizetések ellenőrzése

                            19.15                      technikai értekezlet

 

május 03.        08.45 – 09.00         ünnepélyes megnyitó

(szombat)        09.00 – 10.00         I. forduló

10.20 – 11.20         II. forduló

11.40 – 12.40         III. forduló

14.00-ig                  ebédszünet

14:00 – 15.00        IV. forduló

15.20 – 16.20         V. forduló

16:40 – 17:40         VI. forduló

 

 május 04.            09.00 – 10.00  VII. forduló

 (vasárnap)          09.00 – 10.00  VIII. forduló

10.40 – 11.40  IX. forduló

12.00 – 13.00  ebéd

14.00 –            ünnepélyes eredményhirdetés.

A rendezőség fenntartja a programváltoztatás jogát.

 3.) Versenyszámok:

      I. kcs.(alsó tagozatos) lány és fiú               2005. 01. 01-én  és utána születettek;

      II kcs. (alsó tagozatos) lány és fiú              2003. 01. 01. - 2004. 12. 31. között születettek;

      III. kcs. (felső tagozatos) lány és fiú                      2001. 01. 01. - 2002. 12. 31. között születettek;

      IV. kcs. (felső tagozatos) lány és fiú                     1999. 01. 01. - 2000. 12. 31. között születettek;

      V. kcs. (középiskolás) lány és fiú              1997. 01. 01. - 1998. 12. 31. között születettek;

      VI. kcs. (középiskolás) lány és fiú             1994. 01. 01. - 1996. 12. 31. között születettek.*

 

*Az 1994-ben született, VI. korcsoportos tanuló, csak abban az estben indulhat, ha az előző félév zárásakor is az iskola tanulója volt és a 2013/14 tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit az intézmény igazgatójának igazolni kell

Általános iskolai tanuló, amennyiben olyan típusú középfokú köznevelési intézménybe nyer felvételt, amely

tanév közbeni iskolaváltást tesz szükségessé, új középiskolája színeiben a IV. korcsoport versenyén nem

indulhat a diákolimpiai versenyeken.

Az egyéni versenyeken minden tanuló a saját korcsoportjában versenyezhet, úgynevezett: „felversenyeztetés” nem lehetséges.

 4.) A verseny résztvevői:

Oktatási intézmények (a továbbiakban: iskolák) tanulói, akik az adott magyar oktatási intézménybe a 2013/2014. tanév kezdetéig beiratkoztak, és a verseny időpontjában is az iskola tanulói.

A lányok és a fiúk részére korcsoportonként külön versenyt rendezünk. A FIDE szabályaival összhangban lányok részt vehetnek a fiúk versenyén, fordítva azonban ez nem lehetséges. A részvételre vonatkozó, itt nem részletezett kérdésekben a MDSZ érvényben lévő általános versenykiírásában foglaltak az irányadók.

Az  „értékszámos” kategória országos döntőben kizárólag hagyományos értékszámmal (rapid és villám kizárva) rendelkező játékos indulhat.  Nem jogosult indulni az a játékos, aki a felmenő rendszerű „amatőr” kategóriában részt vett. Függetlenül, de a döntő időpontjáig FIDE értékszámot szerzett.

 5.) Versenyforma: 9 fordulós, svájci rendszerű verseny, nemenként külön-külön (6-6 korcsoportban). Gondolkodási idő 20-20 perc, + lépésenként  3-3 mp bónuszidő, versenyóra használattal, zászlóleesésig, a FIDE rapid versenyekre vonatkozó szabályai szerint.

 6.) A helyezések eldöntése:a helyezések sorrendjét az olimpiai pontszámítás szerint a mérkőzéseken elért játszmapontok összege határozza meg.

Holtverseny eldöntése:

- elért pontszám

- Buchholz értékelés,

- progresszív érték

- teljesítménymutató (TPR),

- sorsolás

 7.) Díjazás:

Az I. helyezést elért versenyzők elnyerik a „ Magyarország Diákolimpia Bajnoka” címet .

Az 1 – 3. helyezettek érem- és oklevél, a 4 – 8. helyezettek oklevéldíjazásban részesülnek.

 8.) A verseny rendezője:       Magyar Diák Szövetség és a Magyar Sakkszövetség.

Szervezési igazgató:         Marti György  06-30-941-47-54

                                               e-mail: e.diakolimpia@freemail.hu

     Versenyigazgató:              Mészáros Attila MSSZ főtitkár    

Vezető versenybíró:          Györkös Lajos nemzetközi versenybíró

A VERSENYBÍRÓSÁG, és a versenybírók a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre.

 9.) Nevezés: 2014. 03. 20-ig beérkezően kell a nevezést megküldeni az alábbi címre.

e-mail: e.diakolimpia@freemail.hu

A nevezéseket az MDSz elektronikus nevezési rendszerében is meg kell tenni.

www.dialolimpia.hu

Regisztrációs (nevezési) díj a versenyzőknek egységesen 2.000 Ft.

A nevezési határidőt kérjük pontosan betartani, a határidő utáni nevezést nem fogadunk el.

A nevezésnek tartalmazni kell:

      Számlakérő: számlázási név, számlázási cím, postázási cím (ha eltér a számlázási címtől), e-mail cím, adószám.

      a versenyző(k) nevét, születési adatait (év, hó, nap)

      versenyző értékszámát, FIDE nyilvántartási számát

      az iskola és az ügyintéző nevét, címét és lehetőleg telefonszámát és e-mail címét,

      a kísérő szülő, edző (tanár) nevét, címét, lehetőleg telefonszámát és e-mail címét,

      a részletes szállás- és étkezési igényt. Ezeket a szolgáltatásokat kizárólag a határidőre beérkezett nevezésben pontosan megadott igények alapján tudjuk biztosítani.

      Név szerinti felsorolás nem kell, a nemenkénti: lány-fiú és nő-férfi bontás igen.

      az iskola igazolását a nevezett jogosultságáról.

 10.) Költségek: a rendezés, díjazás költségei a verseny rendezőit, a részvételi költségek (regisztrációs, szállás, utazás, étkezés stb.) a résztvevőket terhelik.

     Ellátási költségek:

Teljes ellátás: szállás péntek és szombat éjszakára, étkezés a szombati reggelitől vasárnap ebédig.

Szállás: 4-6 ágyas kollégiumi szobákban (a kísérőknek is).Időben érkezett előzetes megrendelés esetén tudunk kollégiumi szállást és étkezést biztosítani.  

A szállások feltöltése a jelentkezések sorrendjében történik

Rendészeti Kollégium 4-6 ágyas, zuhanyzós szobák. 2200.-Ft/fő/éj.

Stromfeld Kollégium 2 ágyas szobák 2000.-Ft/fő/éj

Az IFA (idegenforgalmi adó) 18 éven felüli kísérőket terheli, amely 450 Ft/fő/éj

Étkezés  diákmenzán: reggeli 450.- Ft/adag ebéd 950.-Ft/adag, vacsora 800.-Ft/adag).

Kérhető csak szállás vagy korlátozottan bármilyen részétkezés is.  

Amennyiben a nevezést követően 5 – 7 napon belül nem érkezik visszaigazolás, úgy kérjük jelezni!

Minden befizetés (átutalásos) csak előzetesen kapott számla ellenében történhet. A számla igénylést, a nevezéssel egyidejűleg kell megtenni. Kérjük jelezzék, ha valamilyen akadálya van az elektronikus számla fogadásának. (e-számla)

 11.) Egyéb rendelkezések:

      A verseny fordulóira folyamatosan, egymást követően kerül sor (20 perces párosítási, illetve ültetési szünetekkel.)

      A versenyórák indítása a kezdésre - a versenyprogramban - kijelölt időpontban történik. A késedelmesen megjelenő időhátrányt szenved, tehát a késedelem a gondolkodási időt terheli.

      Óvást a helyszínen írásban lehet benyújtani, legkésőbb a forduló végét követő 10 percig 10.000.-Ft egyidejű befizetésével.

      A rendezőségnek jogában áll a szálláshelyen vagy a verseny színhelyén súlyosabb rendbontásban vétkes játékos(oka)t vagy kísérőket akár a versenyből való kizárással is büntetni, a befizetési költségek visszatérítése nélkül. Az okozott anyagi kárt kötelesek megtéríteni. További szankcionálásra az MDSZ OK jogosult.

      A versenyzőknek, kísérőknek a kifüggesztett kollégiumi házirendet meg kell ismerniük, és be kell tartaniuk!

      A versenyen a beszélgetés, elektronikus kommunikációs eszközök üzemeltetése, súlyos sportszerűtlenségek következményei érvényesek.

      A fordulók ideje alatt, a versenyteremben kísérők (szülők, edzők, tanárok) nem tartózkodhatnak.

      Bekapcsolt mobil telefont, sétáló magnót, egyéb kommunikációs, zajkeltő tárgyat a versenyterembe bevinni nem lehet.

        A fordulók befejezése előtt a versenytermekben villám partit játszani, vagy elemezni szigorúan tilos!.

        Az elemzésekhez készleteket a rendező nem biztosít, arról a játékosoknak, vagy edzőknek kell gondoskodni.

        A versenyteremben csak teli talpú cipővel lehet bemenni (magas sarkúval tilos!)

        Parkolni az iskola alakuló terén lehet.

Olyan esetekben, amelyekre sem a Játék- és Versenyszabályok, sem a jelen kiírás nem intézkedik, a versenyigazgató – távollétében a vezető versenybíró - döntése az irányadó.

  Budapest, 2014. február 1.                                                                               

Jó versenyzést kíván a Magyar Sakkszövetség

 

---------------------------------------

 

Országos Egyéni Diák Sakkolimpiai Bajnokság
versenykiírása

„Amatőr” kategória

Budapest, 2014. május 31-június 1.

1.) A verseny helye:  Budapest, XIV. kerület, Mogyoródi u. 19-21. (Kós Károly Kollégium)

2.) A verseny programja:

május 30.        15.00 – 19.00         helyszíni regisztráció, a szálláshelyek elfoglalása, a

(péntek)                                         részvételi költségek befizetések ellenőrzése

                        19:30                     technikai értekezlet                   

 

 május 31.       08.45 –  09.00        ünnepélyes megnyitó

 

 (szombat)       09.00 – 09.40         I.          forduló

 

10.00 – 10.40         II.        forduló

 

11.00 – 11.40         III.       forduló

 

14.00-ig                  ebédszünet

 

14:00 – 14.40        IV.       forduló

 

15.00 – 15.40         V.        forduló

 

16:00 - 16:40          VI.       forduló

 

17:00 – 17:40         VII.      forduló

 

      június 01.       09.00 – 09.40         VIII.    forduló           

 

 (vasárnap)     10.00 – 10.40         IX.       forduló

 

11.30 – 13.00         ebéd

 

13.00 –                   ünnepélyes eredményhirdetés.

A rendezőség fenntartja a programváltoztatás jogát.

3.) Versenyszámok:

      I. kcs.(alsó tagozatos) lány és fiú               2005. 01. 01-én  és utána születettek;

 

      II kcs. (alsó tagozatos) lány és fiú              2003. 01. 01. - 2004. 12. 31. között születettek;

 

      III. kcs. (felső tagozatos) lány és fiú                      2001. 01. 01. - 2002. 12. 31. között születettek;

 

      IV. kcs. (felső tagozatos) lány és fiú                     1999. 01. 01. - 2000. 12. 31. között születettek;

 

      V. kcs. (középiskolás) lány és fiú              1997. 01. 01. - 1998. 12. 31. között születettek;

 

      VI. kcs. (középiskolás) lány és fiú             1994. 01. 01. - 1996. 12. 31. között születettek.*

*Az 1994-ben született, VI. korcsoportos tanuló, csak abban az esetben indulhat, ha az előző félév zárásakor is az iskola tanulója volt és a 2013/14 tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit az intézmény igazgatójának igazolni kell.

Általános iskolai tanuló, amennyiben olyan típusú középfokú köznevelési intézménybe nyer felvételt, amely

tanév közbeni iskolaváltást tesz szükségessé, új középiskolája színeiben a IV. korcsoport versenyén nem

indulhat a diákolimpiai versenyeken.

Az egyéni versenyeken minden tanuló a saját korcsoportjában versenyezhet, úgynevezett: „felversenyeztetés” nem lehetséges.

4.) A verseny résztvevői:

Oktatási intézmények (a továbbiakban: iskolák) tanulói, akik az adott magyar oktatási intézménybe a 2013/2014. tanév kezdetéig beiratkoztak, és a verseny időpontjában is az iskola tanulói.

A lányok és a fiúk részére korcsoportonként külön versenyt rendezünk. A FIDE szabályaival összhangban lányok részt vehetnek a fiúk versenyén, fordítva azonban ez nem lehetséges. A részvételre vonatkozó, itt nem részletezett kérdésekben a MDSZ érvényben lévő általános versenykiírásában foglaltak az irányadók.

Az „amatőr” kategória országos döntőn való indulásra jogot szerez, a felmenő rendszerű versenyeken részt vett, versenyszámonként megyebajnokságot nyert, illetve Pest megyéből az 1-2., Budapestről 1-5. helyezést elértek. - a rendező  MSSZ - jogán 2 (1) fő, mellyel csak a csoport párossá tételekor kíván élni. Összesen nemenként és korcsoportonként maximum 26-26 fő.

 

Jogosult indulni az „amatőr” kategória  döntőjében az a tanuló, aki a  felmenő rendszerben az első versenyen (adott hónapban) még FIDE értékszámmal nem rendelkezett, de a döntő időpontjáig FIDE értékszámot szerzett, és a felmenő rendszerben döntőbe jutott.

A MSSZ fenntartja a jogot, hogy nevezési határidő lejárta után a jogosult, de nem nevezett versenyzők helyét feltöltse az adott versenyről (megye, Budapest).

5.) Versenyforma: 9 fordulós, svájci rendszerű verseny, nemenként külön-külön (6-6 korcsoportban). Gondolkodási idő 20-20 perc, versenyóra használattal, zászlóleesésig.. A FIDE rapid versenyekre vonatkozó szabályai szerint.

6.) A helyezések eldöntése:a helyezések sorrendjét az olimpiai pontszámítás szerint a mérkőzéseken elért játszmapontok összege határozza meg.

Holtverseny eldöntése:

- elért pontszám

- Buchholz értékelés,

- progresszív érték

- sorsolás

7.) Díjazás:  

Az I. helyezést elért versenyzők elnyerik a „ Magyarország Diákolimpia Bajnoka” címet .

Az1 – 3. helyezettek érem- és oklevél, a 4 – 8. helyezettek oklevéldíjazásban részesülnek.

8.) A verseny rendezője:       Magyar Diák Szövetség és a Magyar Sakkszövetség.

Szervezési igazgató:         Marti György  06-30-941-47-54

                                               e-mail: amatordiakolimpia@freemail.hu

    

      Versenyigazgató:            Mészáros Attila Magyar Sakkszövetség főtitkára

                                           

Vezető versenybíró:          Varga Péter Ifjúsági Bizottság. elnöke, nemzetközi versenybíró

VERSENYBÍRÓSÁG,  és a versenybírók a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre.

9.) Nevezés: 2014. 04. 30-ig beérkezően kell a nevezést megküldeni az alábbi címre.

e-mail: amatordiakolimpia@freemail.hu

A nevezéseket az MDSz elektronikus nevezési rendszerében is meg kell tenni./ www.dialolimpia.hu

 

A nevezési határidő után a rendszer nem fogad el nevezéseket. Kérjük, tartsák be a nevezési határidőket!

Regisztrációs (nevezési) díj a versenyzőknek egységesen 2.000 Ft.

A nevezésnek tartalmazni kell:

      Számlakérő: számlázási név, számlázási cím, postázási cím (ha eltér a számlázási címtől), e-mail cím, adószám.

      a versenyző(k) nevét, születési adatait (év, hó, nap)

      az iskola és az ügyintéző nevét, címét és lehetőleg telefonszámát és e-mail címét,

      a kísérő szülő, edző (tanár) nevét, címét, lehetőleg telefonszámát és e-mail címét,

      a részletes szállás- és étkezési igényt. Ezeket a szolgáltatásokat kizárólag a határidőre beérkezett nevezésben pontosan megadott igények alapján tudjuk biztosítani.

      Név szerinti felsorolás nem kell, a nemenkénti: lány-fiú és nő-férfi bontás igen.

      az iskola igazolását a nevezett jogosultságáról.

Kérjük a megyei szövetségeket, hogy a megyei versenyek jegyzőkönyvét az iskolai nevezésektől függetlenül - 2014. 03. 25-ig - küldjék meg a Magyar Sakkszövetségnek a nevezések jogosultságának azonosításához.

10.) Költségek: a rendezés, díjazás költségei a verseny rendezőit, a részvételi költségek (regisztrációs, szállás, utazás, étkezés stb.) a résztvevőket terhelik.

     Ellátási költségek:

Teljes ellátás: szállás péntek-szombat éjszakára, étkezés a szombati reggelitől, vasárnap ebédig.

Szállás: 2200.-Ft/fő/éj. Az IFA (idegenforgalmi adó) 18 éven felüli kísérőket terheli, amely 400 Ft/fő/éj. Étkezés  reggeli 450.- Ft/adag, ebéd 950.-Ft/adag, vacsora 800.-Ft/adag.

 

Időben érkezett előzetes megrendelés esetén tudunk kollégiumi szállást és étkezést biztosítani. Étkezés diákmenzán, szállás 4-6 ágyas kollégiumi szobákban (a kísérőknek is).

Kérhető csak szállás vagy korlátozottan bármilyen részétkezés is.  A kollégiumi szobák ágyszámainak feltöltésével helyezzük el a résztvevőket. Külön kérésre az ágy(ak) megváltható(k).

Amennyiben a nevezést követően 5 – 7 napon belül nem érkezik visszaigazolás, úgy kérjük jelezni, előfordulhat postai levél elvesztése, ezt próbáljuk elkerülni!

Minden befizetés (átutalásos) csak előzetesen kapott számla ellenében történhet. A számla igénylést, a nevezéssel egyidejűleg kell megtenni. Kérjük jelezzék, ha valamilyen akadálya van az elektronikus számla fogadásának. (e-számla)

11.) Egyéb rendelkezések:

      A verseny fordulóira folyamatosan, egymást követően kerül sor (20 perces párosítási, illetve ültetési szünetekkel.)

      A versenyórák indítása a kezdésre - a versenyprogramban - kijelölt időpontban történik. A késedelmesen megjelenő időhátrányt szenved, tehát a késedelem a gondolkodási időt terheli.

      Óvást a helyszínen írásban lehet benyújtani, legkésőbb a forduló végét követő 10 percig 10.000.-Ft egyidejű befizetésével.

      A rendezőségnek jogában áll a szálláshelyen vagy a verseny színhelyén súlyosabb rendbontásban vétkes játékos(oka)t vagy kísérőket akár a versenyből való kizárással is büntetni, a befizetési költségek visszatérítése nélkül. Az okozott anyagi kárt kötelesek megtéríteni. További szankcionálásra az MDSZ OK jogosult.

      A versenyzőknek, kísérőknek a kifüggesztett kollégiumi házirendet meg kell ismerniük, és be kell tartaniuk!

      A versenyen a beszélgetés, elektronikus kommunikációs eszközök üzemeltetése, súlyos sportszerűtlenségek következményei érvényesek.

      Bekapcsolt mobil telefont, sétáló magnót, egyéb kommunikációs, zajkeltő tárgyat a versenyterembe bevinni nem lehet. A rendszabály ellen vétő nézőket, kísérőket a verseny fordulójának további látogatásától azonnal eltiltjuk, a versenyzőket ismétlődés esetén vesztesnek kell ítélni.

        Kísérők (tanárok, edzők) a versenyteremben a forduló kezdésétől számítva 5 percig tartózkodhatnak.

        Az elemzésekhez készleteket a rendező nem biztosít, arról a játékosoknak, vagy edzőknek kell gondoskodni.

Olyan esetekben, amelyekre sem a Játék- és Versenyszabályok, sem a jelen kiírás nem intézkedik, a versenyigazgató – távollétében a vezető versenybíró - döntése az irányadó.

Budapest, 2014. február 1.

 Jó versenyzést kíván a Magyar Sakkszövetség

 

Szerző: Sakk-mester  2014.06.18. 05:30 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása