balogh_csaba.jpgbalogh_csaba_2.bmp

Balogh Csaba, ez az alig harmincéves fiatalember letette névjegyét a magyar sakksport asztalára. Több mint egy évtizeden át volt a magyar válogatott egyik legeredményesebb pontszerzője, ekként is igazolva szakmai felkészültségét. Csabi versenyzőként bizonyította, hogy bármelyik tábla mellé ültetve kész szolgálni a magyar sakkozás érdekét. Remek diplomáciai érzékkel megáldva nagyszerűen kijött a sakkszövetség, a válogatott vezetőivel és csapattársaival is.  A magyar és a nemzetközi sakkvilág nem csak versenyzőként, hanem szakíróként is megismerte. Sztárallűröktől és rigolyáktól mentes személyiségére szabott a kapitányi poszt.

Hajrá Csabi!

Azon töprengem, hogy mi a gond Balogh Csaba nagymester szövetségi kapitányi kinevezésével. Alig akad sakkozó aki nyíltan mellé állna. Jóval nagyobb azok köre akik burkoltan, álnéven, netán tiszteletre méltó módon a sajáton opponálnak. A mellé állók lágy szellőjével szemben az ellenzők förgetege zúdul rá. Úgy vélem, hogy a Sakkszövetség kusza beszéde – felkérem, kiírom - nem az Ő vétke. Egy fiatalon számon kérni a tapasztalatot nagy dőreség. Mikor szerezze azt meg, ha nem most. Később már az a vád érné, hogy idős és tapasztalatlan. Hogy hol tanuljunk meg úszni, az is fontos kérdés. A mély vízben, vagy a kacsaúsztatóban? Lehet-e tapasztalatot szerezni a válogatott szövetségi kapitányi poszthoz más kapitányi poszttal? Az a „vád” is megtalálta, hogy jó sakkozó nem szükségszerűen jó kapitány. Ez igaz, de az is, hogy a rossz, a kevésbé jó sakkozó sem szükségszerűen jó kapitány. Tehát ez a vádpont is kilőve. Úgy tünt, hogy a vállalkozásának sikerei sem nyerték el mindenki tetszését. Talán számukra a kapitányi posztra jobban illő lenne egy kudarcot halmozó személy?! Azután volt, aki Portisch Lajos nagymestert, a magyar sakkozás legsikeresebb alakját ajánlotta a kapitánynak. A nagy névtől függetlenül komolyan gondolja-e az illető, hogy egy 80 éves ember töltse be a posztot? Nagyon elgondolkodtató, hogy az ellenzők egy idősebb, kevésbé jó sakkozó és a sakkontúli világban sikertelenebb személyt szeretnének látni a magyar sakk-válogatott kapitányaként… Természetesen Csabin kívül lehetnek még alkalmas jelöltek, akik közül programjuk, elképzelésük alapján választ a Sakkszövetség elnöksége.

balogh_csaba3.jpgbcsk1.jpg

Szerző: Sakk-mester  2017.03.17. 05:08 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása