Szabó Lőrinc: Nyitott szemmel

Nem az, hogy nincs sehol sem angyal,
hogy mást vártam, az volt a nagy baj,
az, hogy csalódni lehetett
s megútálni az életet.
Mindegy, miatta vagy miattam,
nyakig az undorba ragadtam
s tisztálkodtam s elment vele
ifjúságom nagyobb fele.

Volt néhány perc, a többit,
a többit, a többit, –
– mit kerteljek? – a többit
megette a fene.

Nyakig az undorba ragadtam,
a pénz beszélt, én meg ugattam,
aztán megúntam esztelen
siránkozni az életen
s elvonultam s békét találtam
a magam önkormányzatában,
ahol angyalnak nincs helye,
de az ördög sem fekete.

Van néhány perc, a többit,
a többit, a többit, –
barátaim, a többit
eheti a fene.

Mit hiszek, mi lesz, mi lehet még?
Hiszem a bestia szerencsét,
hiszem, hogy egyszer meghalok
és hiszem, hogy elrothadok;
ilyesmiket hiszek, de nékem
talán már erre sincs szükségem:
nyitott szemmel nézek bele
a rettenetes semmibe.

Lesz egy-két perc, a többit,
a többit, a többit, –
– úgye, fiúk? – a többit
egye meg a fene!