videki_1.jpgVidéki Sándor - középen - a verseny győztese, Kántor Gergely - bal szélen - a junior bajnok 2019-ben. Igazán nagy kár, hogy a junior női bajnok, a 2015-ös születésű Tóth Nikoletta toth_nikoletta.jpglemaradt a közös képről...barczay.jpgbarczay_1.jpg

 

 

Vidéki Sándor nyerte a Bárczay László emlékversenyt! Gratulálok a győztesnek, a dobogósoknak s mindazoknak akik felülmúlták önmagukat, gyarapították élőpontszámukat.

 ------------------

Az 53 éves, a versenyt félpont előnnyel vezető Vidéki Sándor "élete formáját" hozza, versenygyőzelmével sakk-pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érné el, a küszöbén áll, már egy döntetlennel is megszerezheti a Bárczay emlékverseny kupáját - de még hátra van egy mérkőzése a harmadik kiemelt 37 éves Bokros Alberttel. Utóbbi mellett áll a kora és magasabb élőpontszáma, az előbbi fórja a világos szín adta lehetőség és az, hogy neki félpont is elég a dobogó legfelsőbb fokához. Bármi legyen is kettőjük küzdelmének eredménye az már biztos, hogy nemzetközi-mester nyeri a versenyt. A mai - záró - forduló 10:00-kor kezdődik!

 ---------------

A verseny vége előtt két fordulóval a Czebe Attila, Vidéki Sándor páros áll a holtversenyes első helyen, ma kettőjük összecsapása a slágermérkőzés. Az 53. évében járó, 13. kiemelt Vidéki szereplése pozitív meglepetés, míg az első kiemelt Horváth Ádám lemaradása csalódást keltő. A verseny második kiemeltje a 20. évében járó Kántor Gergely még ugrásra kész a dobogó legfelső fokára, ehhez viszont nagyot kell szökkennie. Viszont ha Czebe nem torpan meg, akkor ő viszi el a kupát, vagy Vidéki...

--------------- 

A hatodik forduló után a várt szétszakadás helyett az élmezőny sűrűsödött; nyolcas holtverseny van az első pozícióért (6/5), a 4,5 pontosok kilencen  gyakorolnak nyomást az előttük állókra, őket 14 négypontos követi, a 3,5 pontosoknak se szeri se száma... Ez jó hír a drukkerek számára, mert a hátralévő három fordulóban kiélezett küzdelmek várhatók a dobogóért és az élőpontokért.  A juniorok közül a 15-ik évében járó Persányi Barnabás a holtversenyes első helyen áll. A lányok versengésében Tóth Nikoletta, Juhász Judit, Vicze Kata  trió küzd a junior dobogó magaslatáért. Megtört Bodnár János kezdeti lendülete, két győzelmét követően négyszer húzta ki a gyufát egymásután...

--------------

A harmadik fordulóban megszületett a verseny első meglepetéseredménye: a Péczely Sebastian Zsombor - Czebe Attila játszmában a 20 éves 24-ik kiemelt fide-mester látványos játékkal fektette kétvállra a rajtlista 7-ik nagymester ellenfelét.

------------

Két fordulót követően "a három az egyben versenyen" (38, Zalakarosi Sakk Fesztivál — Bárczay László emlékverseny - Magyar Fiú és Lány Junior Bajnokság - az élen a helyzet változatlan, a rajtlista első 5 helyezettje a várakozásnak megfelelően tartja magát, csupán a hatodik dobott el egy félpontot, ám aki igazán meglepetést okozott, az a 65-ik évében járó, a versenysakkot 35 éve abbahagyó 1806 élőpontos Bodnár János. Még mielőtt a vesztesek sorából bárki a fejét a falba verné - így tett ellenem egy pesti titán hajdanán, míg meg nem tudta NB-I-es múltam - , elmondom, hogy János sakkpályája csúcsán a 2250 élőpontig jutott.

-------------

Elrajtolt az élőpontszámokban szerény 135-fős mezőny: a 2500-2550 élőpontszám tartományba ketten, a 2400-fölöttibe - a két 2500-assal együtt - 10-en találhatók. A verseny favoritjai az első két helyen kiemelt magyar versenyzők: Horváth Ádám és Kántor Gergely. A legmagasabban jegyzett női versenyző a 14 éves Tóth Nikoletta (Élő: 1997) a 70. helyről startol. A verseny meglepetésembere a Persányi Barnabás (15 év), Borhy Marcell (14 év), Krstulovic Alex (16 év) trióból kerülhet ki. Hajrá Magyarok! Hajrá Magyar fiatalok!

A verseny múltja fényes, a jelene matt. Sok versenyzőről ne beszéljünk, a közel 150 fő nem tömeg, a minőség is hagy kívánnivalót maga után. Úgy tűnik, hogy válogatottjaink (férfi-női) bojkottálják a versenyt, persze erről szó sincs, egyszerűen a díjazás gyatra, nem vonzza a 2600 élőpont feletti versenyzőket sem. Ami örömre ad okot, az a tehetséges ifi versenyzőink részvétele. A sakk-kisasszonyok estében azért van hiányérzetem. Ja, az hogy egy időben rendezik a MITROPA kupával, az a versenyszervezőket, vagy/és a magyar sakkdiplomáciát dicsőíti.

Szeressük ezt a versenyt, mégiscsak a mienk: Magyar

 

A résztvevők listáját ITT találod.

 

 ------------

 

 

 

 

 

------------------

 A verseny látványos játszmái:

 

 

Pairings/Results

Round 9 on 2019/05/31 at 10:00

Bo. No.   Name Bdld FED Rtg Pts. Result Pts. Name Bdld FED Rtg   No.
1 13
IM Videki Sandor HUN 2383 7 IM Bokros Albert HUN 2461
3
2 2
IM Kantor Gergely HUN 2516 6 6 GM Czebe Attila HUN 2427
7
3 19
FM Radovanovic Jovica SRB 2306 6 6 GM Horvath Jozsef HUN 2451
5
4 6
IM Bagi Mate HUN 2450 6 6 FM Gschnitzer Adrian GER 2419
8
5 9
IM Almasi Istvan HUN 2407 6 IM Srinath Rao S.V. IND 2395
11
6 22
FM Becskei Zoltan HUN 2285 GM Horvath Adam HUN 2531
1
7 4
GM Varga Zoltan HUN 2457 FM Peczely Sebastian Zsombor HUN 2245
24
8 10
FM Persanyi Barnabas HUN 2404 IM Doric Nenad CRO 2262
23
9 15
Borhy Marcell HUN 2374 Hrbolka Ladislav Jr. CZE 2203
35
10 38
FM Bozinovic Bogdan CRO 2197 IM Tompa Janos HUN 2356
17
11 18
FM Vanczak Tamas HUN 2311 Michalicka Milan SVK 2160
47
12 43
FM Fucak Emilio Milko CRO 2180 IM Meszaros Andras HUN 2285
21
13 12
IM Meszaros Tamas HUN 2385 5 5 Pasztor Balazs HUN 2215
31
14 14
IM Csonka Attila Istvan HUN 2376 5 5 FM Boronyak Arpad HUN 2130
48
15 16
FM Krstulovic Alex HUN 2368 5 5 Suta Andraz SLO 2175
44
Szerző: Sakk-mester  2019.06.03. 09:07