u12.JPGpardubiceper_t_nske_nam_sti-1024x662.jpg

A kicsiknél -12 éves fiúk-lányok -  taroltak a lengyelek, mindkét csapatuk kupával és aranyéremmel tér haza - A nagyoknál -18-éves fiúk-lányok - örvendenek a németek, egy arany és egy ezüst trófeára tettek szert - A mieinket - csak a 12 évesek openjén volt képviseletünk, pedig minden korosztályban ütőképes, aranyesélyes csapatot állíthatott volna ki a Magyar Sakkszövetség - rajthelyes pozíciójukból is visszavetette az utolsó forduló kudarca, a több mint 800 élőpont hátrányban játszó törököktől elszenvedett vereség - igaz csak egyet kellett hátralépni, így maradtak a dobogó harmadik fokán - Öt versenyzőnk közül négyen tudásszintjük környékén teljesítettek - egy-egy félponttal többet, kevesebbet érve el az elvárttal szemben - egy játékosunk sajnos eléggé elmaradt a várakozástól, több mint két ponttal alul teljesített. A magyar játékosok eredményességével kapcsolatban még többet megtudhatsz az alábbi táblázatokból. 

------

Könnyű álmot ígér a tudat, hogy a zárófordulóban 881 élőpont forral, egyértelmű győzelmi eséllyel játszanak fiaink egykori megszállónk mai leszármazottjaival a török gyerekekkel - 

Tovább tart a versenyfutás a lengyel és a magyar csapat között - az utolsó forduló dönt az arany és az ezüstérem sorsáról - A hatodik fordulóban mindkét négyes 2,5:1,5 arányban nyert - lesben állnak a franciák is, kacsingatnak felfelé, de inkább üldözőik felé fókuszálnak - A búcsú napján korán kezdődik a forduló, a drukkerek már délelőtt figyelhetik a partikat - Hajrá Magyarok! 

---------------

Az arany ugyan még nincs a zsebben -  az ötödik fordulóban kis juniorjaink döntetleneztek (2:2) az első kiemelt franciákkal, ami igen jó eredmény - de nyitva van az aranykapu, ugyanis a lengyelekkel holtversenyes első helyről kezdik el 12-éveseink a mai hatodik fordulót - a rajtlista ötödik izraeli riválisukkal szemben ülnek tábla mellé, melyen minden párban erőfölénnyel bír alakulatunk - A verseny leglényegesebb adatait az alábbi táblázatokban találod:

 

Team-Starting rank

No.   Team RtgAvg Captain
1
FRANCE 2152 Delorme Axel
2
HUNGARY 2097 Ruck Robert
3
POLAND 2067 Krzyzanowski Marcin
4
GERMANY 1959 George Tom
5
ISRAEL 1944 Klenburg Michael
6
BELARUS 1918 Meribanov Semen
7
SLOVENIA 1900 Grosar Aljosa
8
CZECH REPUBLIC 1 1880 Novotny Michal
9
TURKEY 1848 Serkan Yeke
10
ENGLAND 1833 Wells K. Peter
11
CZECH REPUBLIC 3 1694 Kanovsky David
12
CZECH REPUBLIC 2 1619 Starek Stanislav

Final Ranking after 7 Rounds

Rk. SNo   Team Games   +    =    -   TB1   TB2   TB3   TB4   TB5 
1 3
POLAND 7 6 0 1 12 134,0 18,5 106,5 90,5
2 1
FRANCE 7 5 1 1 11 85,0 17,5 95,0 68,5
3 2
HUNGARY 7 4 2 1 10 110,0 16,0 104,0 73,0
4 9
TURKEY 7 3 2 2 8 103,5 15,0 96,5 50,5
5 8
CZECH REPUBLIC 1 7 3 2 2 8 88,5 14,5 101,5 54,0
6 6
BELARUS 7 3 1 3 7 88,5 17,0 92,0 38,3
7 4
GERMANY 7 3 1 3 7 71,5 14,5 93,0 39,5
8 10
ENGLAND 7 3 0 4 6 76,0 15,5 93,0 32,0
9 5
ISRAEL 7 1 3 3 5 85,0 12,0 106,5 35,0
10 12
CZECH REPUBLIC 2 7 1 2 4 4 55,0 10,0 96,0 20,8
11 11
CZECH REPUBLIC 3 7 1 2 4 4 43,0 9,5 93,0 22,5
12 7
SLOVENIA 7 0 2 5 2 41,0 8,0 99,0 12,5

Board Pairings

Round 7 on 2019/07/17 at 9:00
Bo. 2
  HUNGARY
Rtg - 9
  TURKEY
Rtg 1½:2½
1.1
TANCSA, Tamas
2126 -
TARHAN, Adar
1972 ½ - ½
1.2
TRAN, David
2112 -
CELIK, Hasan Huseyin
1903 0 - 1
1.3
KONYVES, Almos
2104 -
PORTAKALCI, Yusuf
1764 1 - 0
1.4 CM
GIANG, Tran Nam
1931 -
DURAK, Can
1753 0 - 1

Team-Composition with round-results

  3. HUNGARY (RtgAvg:2097, Captain: Ruck Robert / TB1: 10 / TB2: 110)
Bo. Name Rtg FED FideID 1 2 3 4 5 6 7 Pts. Games RtgAvg n w we w-we K rtg+/-
1 TANCSA Tamas 2126 HUN 783749 1 1 ½ ½ 0 ½ 3,5 6 2095 6 3,5 3,24 0,26 40 10,4
2 TRAN David 2112 HUN 790630 0 0 1 ½ ½ 0 2,0 6 1940 6 2 4,27 -2,27 40 -90,8
3 KONYVES Almos 2104 HUN 785911 0 0 1 1 1 3,0 5 1951 5 3 3,40 -0,40 40 -16,0
4 WFM GAAL Zsoka 2047 HUN 777765 1 1 1 ½ 0 3,5 5 1939 5 3,5 3,06 0,44 40 17,6
5 CM GIANG Tran Nam 1931 HUN 791903 1 1 1 0 1 0 4,0 6 1725 6 4 4,40 -0,40 40 -16,0

Player info

HUN

Name TANCSA Tamas
Starting rank 34
Rating 2126
Rating national 0
Rating international 2126
Performance rating 2152
FIDE rtg +/- 10,4
Points 3,5
Rank 20
Federation HUN
Ident-Number 0
Fide-ID 783749
Year of birth 2007

 

Rd. SNo Name Rtg FED Pts. Res. we w-we K rtg+/-
1 6 CM FINEK Vaclav 2043 CZE 3,0 w 1 0,61 0,39 40 15,60
2 16 DAY Tobias 1826 CZE 1,0 s 1 0,85 0,15 40 6,00
3 1 FM STRYBUK Artsiom I 2193 BLR 5,5 w ½ 0,41 0,09 40 3,60
4 40 CM FISZER Bartosz 2124 POL 4,5 w ½ 0,50 0,00 40 0,00
5 24 FM MAURIZZI Marc Andria 2412 FRA 6,0 s 0 0,16 -0,16 40 -6,40
7 48 TARHAN Adar 1972 TUR 2,5 w ½ 0,71 -0,21 40 -8,40

 

 

Player info

HUN

Name TRAN David
Starting rank 35
Rating 2112
Rating national 0
Rating international 2112
Performance rating 1815
FIDE rtg +/- -90,8
Points 2
Rank 41
Federation HUN
Ident-Number 0
Fide-ID 790630
Year of birth 2007

 

Rd. SNo Name Rtg FED Pts. Res. we w-we K rtg+/-
1 8 NEMEC Jachym 1927 CZE 5,5 s 0 0,74 -0,74 40 -29,60
2 15 WINTER Ondrej 1725 CZE 3,5 w 0 0,91 -0,91 40 -36,40
4 41 SEEMANN Jakub 2017 POL 4,0 s 1 0,63 0,37 40 14,80
5 27 CM MAKKAR Rajat 2064 FRA 2,5 w ½ 0,57 -0,07 40 -2,80
6 36 COHEN Elad 2002 ISR 3,5 s ½ 0,65 -0,15 40 -6,00
7 49 CELIK Hasan Huseyin 1903 TUR 4,5 s 0 0,77 -0,77 40 -30,80

Player info

HUN

Name KONYVES Almos
Starting rank 33
Rating 2104
Rating national 0
Rating international 2104
Performance rating 2023
FIDE rtg +/- -16,0
Points 3
Rank 26
Federation HUN
Ident-Number 0
Fide-ID 785911
Year of birth 2007

 

Rd. SNo Name Rtg FED Pts. Res. we w-we K rtg+/-
1 5 BROZKA Karel 1816 CZE 5,0 w 0 0,84 -0,84 40 -33,60
3 2 CM NAVUMENKA Mikhei 2196 BLR 4,5 s 0 0,37 -0,37 40 -14,80
5 25 MEKHANE Adam 2040 FRA 3,5 s 1 0,59 0,41 40 16,40
6 37 VAGMAN Roy 1941 ISR 2,5 w 1 0,72 0,28 40 11,20
7 50 PORTAKALCI Yusuf 1764 TUR 4,5 w 1 0,88 0,12 40 4,80

Player info

HUN

Name GAAL Zsoka
Title WFM
Starting rank 31
Rating 2047
Rating national 0
Rating international 2047
Performance rating 2090
FIDE rtg +/- 17,6
Points 3,5
Rank 16
Federation HUN
Ident-Number 0
Fide-ID 777765
Year of birth 2007

 

Rd. SNo Name Rtg FED Pts. Res. we w-we K rtg+/-
2 17 HLADKY Tadeas 1638 CZE 3,0 s 1 0,92 0,08 40 3,20
3 3 BIALIAUSKI Artsiom 1784 BLR 4,5 w 1 0,82 0,18 40 7,20
4 43 MEERS Hubert 2141 POL 3,0 w 1 0,37 0,63 40 25,20
5 26 BAT Bilguun 2093 FRA 5,5 w ½ 0,44 0,06 40 2,40
6 38 URITSKY Yonathan 2040 ISR 3,0 s 0 0,51 -0,51 40 -20,40

Player info

HUN

Name GIANG Tran Nam
Title CM
Starting rank 32
Rating 1931
Rating national 0
Rating international 1931
Performance rating 1855
FIDE rtg +/- -16,0
Points 4
Rank 15
Federation HUN
Ident-Number 0
Fide-ID 791903
Year of birth 2009

 

Rd. SNo Name Rtg FED Pts. Res. we w-we K rtg+/-
1 9 WERNER Hong Quan Dan 1734 CZE 0,5 s 1 0,75 0,25 40 10,00
2 18 MOHAPL Tomas 1585 CZE 2,0 w 1 0,89 0,11 40 4,40
3 4 PIATRENKA Ivan 1498 BLR 2,5 s 1 0,92 0,08 40 3,20
4 42 KLIMKOWSKI Jan 1985 POL 7,0 s 0 0,42 -0,42 40 -16,80
6 39 TSIRILMAN Guy 1792 ISR 3,0 w 1 0,69 0,31 40 12,40
7 51 DURAK Can 1753 TUR 3,5 s 0 0,73 -0,73 40 -29,20

--------------

Ötödik fordulóbeli ellenfelünk az első kiemelt francia csapat - ha ezt az ellenfelet is ki-illetve lepipáljuk, akkor a magyar csapat két fordulóval a vége előtt már a zsebében érezheti az aranyérmet, kezében a kupát - 

--------------
A negyedik fordulóban újabb 2,5:1,5 arányú győzelmet elérő magyar csapat az élre állt.

--------------

A negyedik fordulóban a második kiemelt 12 évesek magyar alakulata a rajtlistán mögöttük álló, a versenyben vezető lengyel gyerekekkel méri össze tudását - 30 élőponttal és plusz egy fővel vagyunk gazdagabbak, mint északi barátaink - ha belegondolunk és nem viszünk tartalékot erre a "herélt" versenyre, akkor még egy +fő és van egy újabb (lány)csapatunk, aminek jó esélye lett volna szintén egy éremszerzésre - ha már a verseny minősége nem számít, csak az éremszerzés...

----------------

Érthetetlen, hogy miért beszélünk Európa-bajnokságról amikor Európa nemzeteinek (45) az egyes korosztályos csoportokban alig harmada, a 12 éves lányok mezőnyében még ötöde sem képviseli magát. A 12 évesek openjén - ez a magyar érintettségű csoport - a résztvevők száma az európai nemzetek számának egynegyedét sem éri el. Miért kell, kinek jó ez a bohózat? Miért tehetetlen az ECU? Miért nincs a FIDE-nek véleménye erről a lesújtó érdektelenségről? Mit tesz a Magyar Sakkszövetség, annak FIDE-delegátusa? Miként fogják jutalmazni a csapatot? Hogyan ismerik el a szövetségi edző teljesítményét?

Visszatérve a versenyre: a második fordulóban nyertek a mieink - a több mint 1200 élőpontfölény 3:1 arányú győzelmet eredményezett.

A harmadik fordulóbeli ellenfelünk; a fehéroroszok  az első két táblán kissé - 67-92 ponttal -  "combosabbak" mint a mieink, a hátsó kettőn viszont a mieink a terminátorok a 263-433 élőpont fórjukkal.

-----------------

Kit győznek le a mieink, ha nem a mai riválist az ifjúsági sakk-csapat Európa-bajnokságnak nevezett csapatversenyen, ahol csupán 10 nemzet 12 csapata indult a 12 évesek korosztályában - A mai ellenfél a rajtlista tizenegyedik, a harmadik cseh alakulat, a mieink minden táblán 300-400 pont körüli fölénnyel bírnak - Nem kell tövig rágni a körmüket a mégoly elszánt drukkereknek sem - Nyugi meglesz a győzelem, s az arány is megfelel majd az elvárásnak.
----------------

A 12 éves leányok 10 csapatos mezőnyét nyolc nemzet alkotja. A nagylányoknál jól mutat a 18-as szám, lévén ennyi év a korhatár és ennyi a csapatszám, ám a nemzetek száma (13) itt is csorbát szenved, mert a csehek, a szlovénok és a lengyelek 2-2 csapattal indultak és az ECU is beszállt két csapattal. A nagyfiúknál 15 csapatot sikerült összeszedni, hogy miért nem tudtak párosra kerekíteni, azt nem tudni - de azt igen, hogy a nemzetek száma itt is kevesebb a csapatszámnál, lévén az izraeliek és a szlovákok 2-2 csapattal vannak jelen a versenyen.

Amúgy megérteném, ha a magyar sakksport nem adná a nevét a csak nevében Junior Európai sakk-csapat bajnoksághoz, ám ha a 12 évesek mezőnyébe csapatot nevez, akkor adódik a kérdés: A többibe miért nem? - 

A résztvevők listáját és a részletes eredményeket ITT találod. 

 

EUROPEAN YOUTH TEAM CHESS CHAMPIONSHIP 2019- Regulations

AVE-KONTAKT Pardubice agency (the organizer of Czech Open Chess Festival and Czech Tour Chess Festivals Series, the organizer from now), the Czech Chess Federation and the European Chess Union have the honour to invite all European Chess Federations and the European Chess Union (ECU) to participate in the European Youth Team Chess Championship 2019 organised in Pardubice, Czech Republic from 10th July to 18th July 2018.

A 2. kiemelt  U12-es magyar csapat:

 

Team-Composition without round-results

  2. HUNGARY (RtgAvg:2097 / TB1: 1 / TB2: 0)
Bo. Name Rtg FED FideID Pts. Games
1 TANCSA Tamas 2126 HUN 783749 0,0 1,0
2 TRAN David 2112 HUN 790630 0,0 1,0
3 KONYVES Almos 2104 HUN 785911 0,0 1,0
4 WFM GAAL Zsoka 2047 HUN 777765 0,0 0,0
5 CM GIANG Tran Nam 1931 HUN 791903 1,0 1,0

 

​  

 

 

 

 

-------------

Playing schedule

Round Date Time
1 2019/07/11 15:00
2 2019/07/12 15:00
3 2019/07/13 15:00
4 2019/07/14 15:00
5 2019/07/15 15:00
6 2019/07/16 15:00
7 2019/07/17 9:00
Szerző: Sakk-mester  2019.07.17. 09:22 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása