magyar_sakkszovetseg.jpg

Azért teszem föl a kérdést, mert sem a Szövetség honlapján, sem a facebook oldalán nem találtam e versennyel kapcsolatban bejegyzést, szemben más kevésbé jelentős eseménnyel - nem az a gond, hogy arról írnak, hanem az, hogy erről hallgatnak - A világ egyik legkiemelkedőbb svájci-rendszerű versenyéről akkor is illene hírt adniuk, ha annak nem lenne magyar résztvevője - Sokatmondó ez az "oda nem figyelés", ez a szakmaiatlanság - a lényegtelenre figyelés a lényeggel szemben - Egyáltalán tudták-e, hogy a válogatott keret három tagja is indul a versenyen - érdeklődtek-e náluk aziránt, miben segíthetnek? - Kifejezték-e előzetesen jókívánságaikat - Megtették-e azt, amit elmulasztottak a KO Világ Kupán résztvevő válogatott játékosaink esetében? 

Rossz rágondolni arra, hogy mi lenne, ha a Magyar Sakkszövetség elnöke: Szabó László nem lenne a kommunikáció nagymestere... 

Az, hogy nincsenek képben, az kiviláglik abból, hogy a Man-szigeti verseny október 21-én ér véget a tizenegyedik fordulóval -  a grúziai Batumiban a Csapat EB első fordulójára október 24-én kerül sor - úgy gondolják, hogy elég ez a közbenső idő az utazásra, a pihenésre és az akklimatizálódásra? 

Válogatott versenyzőink túlhajszoltak - feltétlenül szükséges lenne számukra havi rendszerességű járandóság megállapítása és biztosítása, ennek összege a havi egymillió Ft-nál nem lehet kevesebb.

A megélhetés, a felkészülés a versenyzés is költséges mulatság - Az ellátmány fejében már megfogalmazhat a szövetség elvárásokat is a versenyzőivel szemben - addig azonban csak kérhet és jelenthet a versenyzőinek.

 

Szerző: Sakk-mester  2019.10.14. 10:34 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása