parizs2.jpgparis_5.jpgpar_1.png

Program:par2.jpg

 Nem érhető el leírás a fényképhez.

---

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Nehezen jött bele, ám az első versenynap után helyre rakta magát a magyar sakkfenomén: Rapport Richárd és az összesített verseny elismerést érdemlő 5-6-ik helyén végzett - A dobogó második-harmadik fokára fellépők (Nepo és VLM) nem bírtak vele, a jövő világbajnokának kikiáltott Firouzja-val is döntetlenül végzett - a korábbi világbajnoki kihívót (Caruana) megelőzte - s néhány lépésével ámulatba ejtette a sakkvilágot - Igazolta, hogy ott a helye a szűken vett elitben - Szép volt Ricsi! Gratulálok!. 

A második napon a magyar fiú mindhárom játszmája eldöntetlenül végződött - A hat játszmából Ricsi négyszer vezette a fekete sereget - két vereségét is ezzel a színnel szenvedte el - Reméljük a harmadik versenynapon győztesként is láthatjuk ranglista-vezetőnket. 

Nem úgy sikerült a Rapport start, ahogy a magyar sakkdrukkerek várták - tudjuk, hogy itt az eleit között kell eligazodni, mégis csalódás az első verseny nap - bízzunk benne, hogy Ricsiben is felizzik a tűz és ma megörvendeztet bennünket - Azzal ne foglalkozzunk, hogy valamelyik szőrös-kezű-pénzéhes rátette a mancsát az élő-közvetítésre, így nem láthatjuk a versenyzőket játék közben - orosz sakkbarátaink ingyenesen segítenek eligazodni a partik rejtelmeiben.

Szép kis mezőny jött össze - Reméljük a mi sztárunk: Rapport Richárd számára már nincs akadály és részt vehet a versenyen -  figyelhetjük, csodálhatjuk játékát - Itt lesz a félig-meddig visszavonult Kramnyik, a világbajnok kihívója: Nepo - A három amerikai muskétás: So, Caruana és Aronyan, a hazaiak menője: MVL, az azerbajdzsáni, egykoron 2800 élőpont feletti: Radzsabov, utoljára hagytam, de nem utolsó a sztársorban: az iráni születésű ifjú sakkmágus: Firouzja, a francia Bacro és az orosz Svidler zárja a sort.

Szerző: Sakk-mester  2021.06.23. 15:48 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása