vida_jozsef_foto.jpg

Vida József (1949-2022)

Búcsúzunk a derecskei sakkélet meghatározó játékosától

Derecskén született 1949. július 22-én nyolcgyermekes családban, szülei gazdálkodásból éltek, így már gyerekként ő is hamar besegített a mindennapi munkákban. Az általános iskolai tanulmányait és ipari iskoláját is Derecskén végezte, kőműves szakmunkás vizsgát tett. A helyi Fa-fém ktsz alkalmazottja volt 1964-től -1995-ig. A ktsz megszűnése után nyugdíjazásáig mezőgazdasági – és építőipari magánvállalkozásoknál dolgozott.

A sakkjáték alaplépéseit édesapja tanította meg neki, a királyi játékot hamar megszerette, már gyerekként is sokat sakkozott, iskolás éveiben már az úttörők között kitűnik, ő volt a legjobb sakkjátékos 10-12 évesen korosztályában. 1962-ben, mint ifjúsági játékost leigazolta a derecskei sakkcsapat. Erre az eseményre szívesen emlékezett, így idézzük vissza most az ő szavait: „1962 őszén egy péntek délután bementem a helyi ktsz klubtermébe, ahol többen sakkoztak, én is váltottam néhány partit. Nyertem is több játszmát, aztán számomra még addig ismeretlen úriemberrel - ő volt Venczel János - is játszottam, aki jól sakkozott. Kemény küzdelemre késztettem még egy döntetlent is elértem ellene az estébe nyúló sakkcsatában. Majd a végén így szólt Venczel Jani bácsi: „Hétfőn tanítás után 14.00-kor jelentkezzél a Járási Hivatalban a sakkcsapatunk vezetőjénél!” Tanítás után mentem is a megadott címre, mikor beléptem az irodába akkor láttam, hogy Balla János bácsi várt, ő csak ennyit szólt: „Már vártam a fiatalurat!” Rövid beszélgetés után elmondta, hogy leigazolnak a helyi sakkcsapatba, így is történt, néhány hét elteltével már a megyei bajnokságban, mint ifjúsági versenyző játszhattam az őszi fordulókban.” A ’60-as években Balla János bácsinál fejlesztette tovább sakktudását, később elsősorban autodidakta módon sakk könyvekből, sakkújságokból bővítette ismereteit, kedvelte a sakkfeladványokat, végjáték tanulmányokat. Az alapos végjáték ismerete sokszor segítette az eredményességében. 1965-1970 között részt vett járási-megyei egyéni - és csapatversenyeken Derecske színeiben. 1965-ben megnyerte a Derecskei járás ifjúsági egyéni sakkbajnokságát. 1967-ben részt vett a Hajdú-Bihar megye egyéni sakkbajnokságán, 1969-ben felnőtt járási egyéni bajnok. Derecske sakkcsapatával Venczel János, Balla János, Vida József, Kalmár Sándor összeállításban 1966-1969 közötti években megnyerik a Derecskei járási csapatbajnokságot, 1968-ban első helyen végeznek a Hajdú-Bihar megyei szpartakiád sakkcsapat döntőben.  Egy idény kivételével (1971-ben a Debreceni Közútépítőkben játszott) 1969-1980-ig a Hajdú-Bihar megyei sakkcsapat bajnokságban szereplő Derecskei Vörös Csillag MGTSZ SE sakkcsapatának éljátékosa (az utolsó két évben első táblása), legmagasabb minősítését - a másodosztályút- is ebben az időszakban szerezte meg. Családjával - a szomszédos községbe - Konyárra költöztek. Mindkét gyerekét - Józsit és Margitot - is megtanította a sakkjáték alapjaira, az elmúlt évtizedben unokáival is igyekezett megszerettetni a játék szépségeit. A ’70-es években már munkája mellett kevesebb ideje jutott egyéni versenyekre, 1976-ban ismét járási bajnokcsapat tagja, de már elsősorban a hétvégi csapatbajnokikon ült asztalhoz. A helyi sakkcsapat megszűnését követően szakmai csapatversenyeken (TOT kupák) játszott, versenybírói vizsgát tett, az 1980-as években néhány évben segédbíróként közreműködött Debrecenben az Arany Bikában zajló termelőszövetkezeti sakkcsapatversenyeken.

A Derecskei Petőfi sakkcsapatának 1989-es megalakulásakor ismét visszatért egykori csapattársaihoz. 1990-től napjainkig állandó játékosa volt a megyebajnokságban szereplő derecskei sakkcsapatoknak (Petőfi SE, VSE, Sakkiskola). Az ezredforduló után bekapcsolódott az ifjúság oktatásába, Konyáron szervezett községi bajnokságokat, sakkszimultánt, a település fiataljait elkísérte ifjúsági versenyekre. Az elmúlt 15 év során a megyei sakkcsapatbajnokságban már egy új nemzedékkel ismét egy sikeres időszakot élhetett át. A Derecskei Sakkiskola csapatával a Hajdú-Bihar megyei I. osztályban 3 ezüst (2009/2010, 2012/2013, 2014/2015) és egy bronzérmes (2010/2011) helyezést ért el, 2014/2015-ben ő volt a csapat legeredményesebb pontszerzője 11 mérkőzésen elért 7,5 pontjával. Az utóbbi években a megyei másodosztályban szereplő együttes állandó játékosa volt. Az egyéni versenyzéshez is visszatért, 2005-től rendszeresen játszott egyéni amatőr versenyeken (Nyíracsád, Nyíradony, Hosszúpályi, Mikepércs, Hajdúsámson, Nyírmártonfalva, Debrecen, Nagyrábé, Székelyhíd, Érmihályfalva), és értékszámszerző versenyeken (Tetétlen, Püspökladány, Berekfürdő, Aggtelek, Békéscsaba, Mátrafüred, Szerencs). Még a ritkának számító sakkfeladvány fejtő versenyen is részt vett 2015-ben, a VIII. Ancsin Endre sakkemlékverseny keretében megrendezett egyéni feladványfejtő versenyen 2. helyezést ért el, legjobban a szerencsi és a békéscsabai sakkversenyeken szeretett játszani.

Világossal a nyílt megnyitásokat kedvelte, előszeretettel játszotta és elemezte a királycsel változatait, sötéttel a szicíliai védelem és a vezércsel változatait játszotta leggyakrabban. Sajnos már nem láthatjuk újabb versenyen, pedig benevezett a májusi nyíracsádi sakkversenyre, de sajnos hirtelen eltávozott közülünk, 2022. május 5-én elhunyt.

2022.május 16-án 13.00 órakor Konyáron a köztemetőben helyezik végső nyugalomra. Fájó szívvel búcsúznak tőle családtagjai, barátai, egykori sakktanítványai és sakkbarátai. szt_2.jpg

A bejegyzés szerzője: Szilágyi Tibor

 

Szerző: Sakk-mester  2022.05.16. 07:23 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása