Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „CAIRNS CUP IM ANNA ZATONSKIH CAIRNS CUP CHAMPION $45,000”kosteniuk_2.jpgcairns_cup-olddob.jpgkoneru_1.jpg1d_52.jpg

 

 A részletes eredményeket ITT találod

 

live3_8.gif

 

Joggal mondhatnánk, hogy a verseny az ötödik fordulót követően bombameglepetéssel szolgált azzal, hogy a rajtlista utolsó  IM Zatonskih Anna (3,5/5) vezeti  a nagymesterektől hemzsegő mezőnyt - Talán mégis többen vannak azok, akik az első kiemelt Koneru visszalépése okán lamentálnak - E visszalépés megfosztja a versenyt legmagasabban jegyzett játékosától - A visszalépés okát még nem ismerjük - Az viszont tény, hogy Koneru még nem nyert játszmát, két döntetlenje mellett kétszer szenvedett vereséget - Nehéz elképzelni, hogy a magyar bajnokság utolsó helyezettje veszni hagyná a cc 2 millió forintos díjat - Nagy valószínűséggel ő sportszerűen végig küzdené a bajnokságot! - Ma (06-08) pihenőnap - azután folyamatos a játékmenet a verseny végéig - Jó, szórakozást!.

A mezőny túl van az első két fordulón - 10 játszmából nyolc eldőlt - egyedüli 100%-osként Alexandra Kosteniuk áll az élen - Ketten még nullapontosak - A kiélezett partik jó szórakozást ígérnek a nézőknek - A 2023-as Cairns Cup egy 10 fős körmérkőzéses torna június 3 és 13 között az egyesült államokbeli St-Louis Chess Clubban - A játékosok 90 percet kapnak 40 lépésre, majd 30 percet a játék végéig, az első lépéstől kezdve 30 másodpercet lépésenként. 

---------------- 

Final Ranking crosstable after 9 Rounds

Rk.   Name Rtg FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9  TB1 
1
IM Zatonskih, Anna 2327 USA * 1 ½ 1 ½ ½ ½ 1 1 6
2
GM Kosteniuk, Alexandra 2523 SUI 0 * 1 1 0 1 1 ½ ½ 5
3
GM Krush, Irina 2436 USA ½ 0 * 0 1 1 ½ ½ 1 4,5
GM Khotenashvili, Bella 2470 GEO 0 0 1 * 1 ½ 1 0 1 4,5
5
GM Dzagnidze, Nana 2510 GEO ½ 1 0 0 * ½ 0 1 1 4
6
GM Dronavalli, Harika 2510 IND ½ 0 0 ½ ½ * 1 ½ ½ 3,5
GM Paehtz, Elisabeth 2477 GER ½ 0 ½ 0 1 0 * 1 ½ 3,5
8
IM Mammadzada, Gunay 2456 AZE 0 ½ ½ 1 0 ½ 0 * ½ 3
9
GM Abdumalik, Zhansaya 2497 KAZ 0 ½ 0 0 0 ½ ½ ½ * 2

---------------

Pairings/Results

Round 1 on 2023/06/03 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 2 IND 2510
GM Dronavalli, Harika 1 - 0 GM Paehtz, Elisabeth
GER 2477 9
2 3 AZE 2456
IM Mammadzada, Gunay 1 - 0 GM Khotenashvili, Bella
GEO 2470 8
3 4 USA 2327
IM Zatonskih, Anna ½ - ½ GM Dzagnidze, Nana
GEO 2510 7
4 5 KAZ 2497
GM Abdumalik, Zhansaya 0 - 1 GM Krush, Irina
USA 2436 6
5 1 SUI 2523
GM Kosteniuk, Alexandra 0 bye
0 -1
Round 2 on 2023/06/04 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 7 GEO 2510
GM Dzagnidze, Nana 1 - 0 GM Abdumalik, Zhansaya
KAZ 2497 5
2 8 GEO 2470
GM Khotenashvili, Bella 0 - 1 IM Zatonskih, Anna
USA 2327 4
3 9 GER 2477
GM Paehtz, Elisabeth 1 - 0 IM Mammadzada, Gunay
AZE 2456 3
4 1 SUI 2523
GM Kosteniuk, Alexandra 1 - 0 GM Dronavalli, Harika
IND 2510 2
5 6 USA 2436
GM Krush, Irina 0 bye
0 -1
Round 3 on 2023/06/05 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 3 AZE 2456
IM Mammadzada, Gunay ½ - ½ GM Kosteniuk, Alexandra
SUI 2523 1
2 4 USA 2327
IM Zatonskih, Anna ½ - ½ GM Paehtz, Elisabeth
GER 2477 9
3 5 KAZ 2497
GM Abdumalik, Zhansaya 0 - 1 GM Khotenashvili, Bella
GEO 2470 8
4 6 USA 2436
GM Krush, Irina 1 - 0 GM Dzagnidze, Nana
GEO 2510 7
5 2 IND 2510
GM Dronavalli, Harika 0 bye
0 -1
Round 4 on 2023/06/06 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 8 GEO 2470
GM Khotenashvili, Bella 1 - 0 GM Krush, Irina
USA 2436 6
2 9 GER 2477
GM Paehtz, Elisabeth ½ - ½ GM Abdumalik, Zhansaya
KAZ 2497 5
3 1 SUI 2523
GM Kosteniuk, Alexandra 0 - 1 IM Zatonskih, Anna
USA 2327 4
4 2 IND 2510
GM Dronavalli, Harika ½ - ½ IM Mammadzada, Gunay
AZE 2456 3
5 7 GEO 2510
GM Dzagnidze, Nana 0 bye
0 -1
Round 5 on 2023/06/07 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 4 USA 2327
IM Zatonskih, Anna ½ - ½ GM Dronavalli, Harika
IND 2510 2
2 5 KAZ 2497
GM Abdumalik, Zhansaya ½ - ½ GM Kosteniuk, Alexandra
SUI 2523 1
3 6 USA 2436
GM Krush, Irina ½ - ½ GM Paehtz, Elisabeth
GER 2477 9
4 7 GEO 2510
GM Dzagnidze, Nana 0 - 1 GM Khotenashvili, Bella
GEO 2470 8
5 3 AZE 2456
IM Mammadzada, Gunay 0 bye
0 -1
Round 6 on 2023/06/09 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 9 GER 2477
GM Paehtz, Elisabeth 1 - 0 GM Dzagnidze, Nana
GEO 2510 7
2 1 SUI 2523
GM Kosteniuk, Alexandra 1 - 0 GM Krush, Irina
USA 2436 6
3 2 IND 2510
GM Dronavalli, Harika ½ - ½ GM Abdumalik, Zhansaya
KAZ 2497 5
4 3 AZE 2456
IM Mammadzada, Gunay 0 - 1 IM Zatonskih, Anna
USA 2327 4
5 8 GEO 2470
GM Khotenashvili, Bella 0 bye
0 -1
Round 7 on 2023/06/10 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 5 KAZ 2497
GM Abdumalik, Zhansaya ½ - ½ IM Mammadzada, Gunay
AZE 2456 3
2 6 USA 2436
GM Krush, Irina 1 - 0 GM Dronavalli, Harika
IND 2510 2
3 7 GEO 2510
GM Dzagnidze, Nana 1 - 0 GM Kosteniuk, Alexandra
SUI 2523 1
4 8 GEO 2470
GM Khotenashvili, Bella 1 - 0 GM Paehtz, Elisabeth
GER 2477 9
5 4 USA 2327
IM Zatonskih, Anna 0 bye
0 -1
Round 8 on 2023/06/11 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 1 SUI 2523
GM Kosteniuk, Alexandra 1 - 0 GM Khotenashvili, Bella
GEO 2470 8
2 2 IND 2510
GM Dronavalli, Harika ½ - ½ GM Dzagnidze, Nana
GEO 2510 7
3 3 AZE 2456
IM Mammadzada, Gunay ½ - ½ GM Krush, Irina
USA 2436 6
4 4 USA 2327
IM Zatonskih, Anna 1 - 0 GM Abdumalik, Zhansaya
KAZ 2497 5
5 9 GER 2477
GM Paehtz, Elisabeth 0 bye
0 -1
Round 9 on 2023/06/12 at 13:00
Bo. No. FED Rtg   Name Result Name   FED Rtg No.
1 6 USA 2436
GM Krush, Irina ½ - ½ IM Zatonskih, Anna
USA 2327 4
2 7 GEO 2510
GM Dzagnidze, Nana 1 - 0 IM Mammadzada, Gunay
AZE 2456 3
3 8 GEO 2470
GM Khotenashvili, Bella ½ - ½ GM Dronavalli, Harika
IND 2510 2
4 9 GER 2477
GM Paehtz, Elisabeth 0 - 1 GM Kosteniuk, Alexandra
SUI 2523 1
5 5 KAZ 2497
GM Abdumalik, Zhansaya 0 bye
0 -1

-----------------

Rank after Round 3

Rk. SNo   Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3 
1 1
GM Kosteniuk, Alexandra SUI 2523 2,5 0 2 3,25
2 6
GM Krush, Irina USA 2436 2,5 0 2 2,00
3 4
IM Zatonskih, Anna USA 2327 2 0 1 2,50
4 9
GM Paehtz, Elisabeth GER 2477 1,5 0 1 2,50
5 3
IM Mammadzada, Gunay AZE 2456 1,5 0 1 2,25
6 2
GM Dronavalli, Harika IND 2510 1,5 0 1 2,00
7 7
GM Dzagnidze, Nana GEO 2510 1,5 0 1 1,00
8 8
GM Khotenashvili, Bella GEO 2470 1 0 1 0,00
9 10
GM Koneru, Humpy IND 2567 1 0 0 2,00
10 5
GM Abdumalik, Zhansaya KAZ 2497 0 0 0 0,00

-----------------

Place Prize Place Prize
1st $45,000 6th $10,000
2nd $35,000 7th $9,000
3rd $25,000 8th $8,000
4th $20,000 9th $7,000
5th $15,000 10th $6,000
Total Prize Fund $180,000

----------------- 

Round 1 Jun 3, 2023 20:30
Round 2 Jun 4, 2023 20:30
Round 3 Jun 5, 2023 20:30
Round 4 Jun 6, 2023 20:30
Round 5 Jun 7, 2023 20:30
Round 6 Jun 9, 2023 20:30
Round 7 Jun 10, 2023 20:30
Round 8 Jun 11, 2023 20:30
Round 9 Jun 12, 2023 20:30
Szerző: Sakk-mester  2023.06.13. 10:30 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása