6_ford_5.jpglondon_5.jpgokt3-12.png8_ford_6.jpg

 

okt3-12dijazas.jpg6_ford_1.jpg6_ford_2.jpg

 live.jpg

 A részletes eredményeket ITT találod!

 

Még mindig Giriék vezetnek - Carlsenék feljöttek a második helyre - Az első táblán hatból 5,5  (19!!) pontot szerző Firouzjáék a harmadik helyen állnak - Nem hinném, hogy a hátrébbálló három csapat  bármelyike a döntőbe kerülhet. 

Giriék vezetnek - három meccs 9 pont! Nihal Sarin a hatodik táblán mindhárom játszmáját megnyerte - Egy kis pletyka: Az iráni születésű francia kihagyta az olimpiát, ami a nemzeti szövetség kudarcáról szól és egy esetleges jövőbeli átigazolást sejtet az Egyesült Államokba, ahol a milliomos Rex Sinquefield gyakorlatilag sakkvilág fővárosát hozta létre szülővárosában - Az oroszok világranglistájának kilencedik helyezettje és kétszeres világbajnoki kihívója, Ian Nepomniachtchi, valamint két másik orosz GM, Alekszandr Griscsuk és Vlagyiszlav Artemjevtől nyilvánvalóan megtagadták az Egyesült Királyság vízumát - Az orosz női GM-ek azonban versenyeznek, köztük Grischuk felesége, Kateryna Lagno..

Az első fordulóban a világossal játszó Nakamuráék 11:6-ra legyőzték MVL-éket - A sötét oldalon Carlsenék (ebben a csapatban a harmadik táblán játszik Rapport Richárd) szintén 11:6 arányban múlták felül Anandékat, Giriék hengereltek: 15:3 arányban nyertek Firouzje csapatával szemben - Érdekesség, hogy a mai versenynapon MVL-ék és Giriék kétszer is a tábla mellé ülnek! Jó, drukkolást! Jó, szórakozást! ui: egyik-másik képre kattintva kinyílhat egy sakkszobába vezető ajtó – próbálkozz!.

 

 

Rank table

Rk. SNo   Team Games   +    =    -   TB1   TB2   TB3 
1 5
PBG Alaskan Knights 6 5 0 1 15 65 0
2 4
Alpine Sg Pipers 6 4 0 2 12 52 0
3 6
Triveni Continental Kings 6 3 2 1 11 65 0
4 2
American Gambits 6 2 0 4 6 37 0
5 1
Mumba Masters 6 1 1 4 4 40 0
6 3
Ganges Grandmasters 6 1 1 4 4 38 0

 

 

 

Már csak percekre vagyunk a Tech Mahindra Global Chess League második szezonjától, amely október 3-12-én kerül megrendezésre Londonban - A  Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura, Viswanathan Anand, Hou Yifan és Vaishali Rameshbabu játékosok nevével fémjelzett újabb izgalmas gyorssakk-bemutató várhatóan sok érdeklődőt vonz - A díjalap, amelyért hat csapat küzd 1 millió dolláros!..

A lebonyolítás eltér a megszokottól  - A csapatok egymással kétszer meccselnek, egyszer minden csapattag fehérrel, a visszavágón mindannyian feketéveljátszanak - A fekete figurákkal elért győzelem 4 pontot ér, a fehér győzelem 3 pontot, a döntetlen 1 pont, a vereség nulla - A csapatgyőzelem 3 pontot ér, a döntetlen egyet, a vereség nullát - A körmérkőzés két legeredményesebb csapata (csapatpontok alapján) vívja a döntö! - Egy parti gondolkodási ideje: 20-20 perc bónusz idő nélkül! - A csapatok felállása: A legmagasabb élős a csapatfőnök, rajta kívül két férfi, két női és egy 21 éves, vagy annál fiatalabb játékos alkotja a csapatot. 

Szerző: Sakk-mester  2024.10.07. 21:30 Szólj hozzá!

 dusseldorf_2.jpgbundes_program.jpgbundes_program2.jpg

 bundes2024.jpg

 bundes2024_1-2_f.jpg

 live.jpg

 

 

A Bundesliga magyar csapata:

bundes_magyar_csapat.jpg

 

Szerző: Sakk-mester  2024.10.06. 13:06 Szólj hozzá!

pos812sakkmesterkeret.jpg

A most folyó Tech Mahindra Global Chess League 2024 csapatversenyen a világos színnel játszó Rapport Richárd a fenti állást érte el Teimour Radjabovval vívott partijában - Sötét h5 lépésére miként vinnéd tovább a partit? Ricsi mindkét játszmáját megnyerte és csapatát 7 ponttal gyarapította - Ha nem érted a számtant akkor kukkancs be ide

Szerző: Sakk-mester  2024.10.05. 02:26 Szólj hozzá!

 

pos813sakkmesterkeret.jpg

Video ITT

A sakkszabályok idiotizmusának a világelső Carlsen 2834 is áldozatául esett - A sötéttel játszó Firouzja 2742 szerezte meg a teljes pontot ebből az állásból - Felidézem az utolsó lépéseket: A világos király e5-re lépett - Abban bízhatott a világelső, hogy a perzsából lett francia talán szégyelli bezsebelni a teljes pontot vezérhátrányos állásából és Hg6+ után lecsapja világos vezérét majd Fxf8 után elméleti döntetlen jön létre - Ám nem így történt - Sötét Hg6 lépésére következett Ke4- majd, most kapaszkodjatok jött a nyerő Hh4! - Világos ideje elfogyott - A szabályok szerint, mivel elméletileg elképzelhető a mattállás, mattadás sötét részéről ezért világost vesztesnek nyilvánították! Érted ugye: Ha világosnak, se kutyája (vezére) se macskája (futója) sincs, akkor az állás elméleti döntetlen és mit sem ér sötét huszár előnye - viszont ha 9 egységgel többel bír világos - vígan veszít!.

Rugózzunk még egy keveset ezen az idióta sakkszabályon, hogy a Carlsenhez hasonló fölényes állásból a gyengébb fél, még akkor is nyer, ha nincs a táblán a túloldalon mattot adó tiszt - Egy futó vagy egy huszár lődörög csupán a gyengébb fél oldalán – Abból indul ki a törvényhozó, a szabályalkotó, akinek nagyobb valószínűséggel van szürkeállomány deficitje, mint ahányan mattba kergetik önmagukat, hogy elképzelhető, létrehozható szerencsétlen csillagállás esetén a mattállás! Ezen logika alapján el kellene ítélni minden küzdősportost, mindenkit, aki emberi élet kioltására alkalmas eszközt vesz a kezébe, kocsiba ül, motorra pattan - gyilkosságért, de legalább gyilkossági kísérletért, mert elképzelhető, kialakítható olyan szituáció melyben sor kerülhet a bűncselekményre – Miért hagyják, hogy így legyen? Miért nem lázadnak fel a sakkozók, a sakkelit?

A versenybírók mit tesznek? Érvényt szereznek az idiotizmusnak! Nem ők hozzák a törvényt, ők csak betartatják, betartják azt -

 

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 22:22 Szólj hozzá!

pos803keret.jpg

Világos Bg6 lépése után, hogyan tovább sötéttel?

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 10:50 Szólj hozzá!

pos804keret.jpg

Világos Hc5 lépése után, mire juthat sötét?

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 10:46 Szólj hozzá!

pos805keret.jpgSötét Vd6 lépését követően, hogyan tovább világossal? Meddig látod a változatot?

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 10:38 Szólj hozzá!

pos806keret.jpg

Világos Hg5 lépése után vidd tovább a játszmát!

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 10:30 Szólj hozzá!

pos807keretes.jpg

Világos jelzett: g3 lépése után miként vigye tovább a partit sötét?

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 10:24 Szólj hozzá!

pos808keretes_1.jpg

Éjszakai fáradt elmék is élvezni fogják a megoldást! Sötét Hf4 lépése után, mire jutsz világossal?

Szerző: Sakk-mester  2024.10.04. 02:26 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása