chchtour.jpg2d_6.jpg2da.jpg5_1.png

 

kekmezoben_fehergalamb_zoldaggal_live.jpg

 

 mikulas.png

 

 

 

 

 

Carlsen és Nepo a döntőben!. 

A világranglistavezető Magnus Carlsen és a fehéroorosz Denis Lazavik vezeti a mezőnyt az első napi három fordulót követően - ma újabb három forduló kerül lebonyolításra - 

A versenysorozat döntője egy körmérkőzéses szakasszal kezdődik, amely meghatározza a játékosok útját  - A körmérkőzés első két helyezettje közvetlenül az elődöntőbe jut, míg az utolsó kettő kiesik - a maradék négy játékos (akik a harmadik és a hatodik hely között végeznek) továbbjutnak a túlélési szakaszba, innen a két győztes csatlakozik a körmérkőzések győzteseihez egy négyfős végső kieséses szakaszban, hogy megkoronázzák a 2024-es Champions Chess Tour győztesét - A díjalap 500 000 dollár, a versenyt a helyszínen élőben is lehet követni, a belépőjegyárak 25 dollárnál kezdődnek -  Jó drukkolást! Jó szórakozást!.

Szerző: Sakk-mester  2024.12.21. 10:08 Szólj hozzá!

141618_24-12.jpg

kolimar_kristof.jpgRapidban a legeredményesebb magyar versenyző: Kolimár Kristóf Pál

Rapid végeredmény:

3_fordulo_b_10.jpg

 

 

 

kekmezoben_fehergalamb_zoldaggal_live.jpg

 

 live3_34.gif

2024. dec. 16.
Blitz Round 1
10:00 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 2
10:40 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 3
11:20 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 4
12:00 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 5
15:00 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 6
15:40 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 7
16:20 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 8
17:00 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 9
17:40 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 10
18:20 CET
2024. dec. 16.
Blitz Round 11
19:00 CET
Szerző: Sakk-mester  2024.12.16. 13:15 Szólj hozzá!

 2k_9.jpg

kekmezoben_fehergalamb_zoldaggal_live.jpg

 

 

 

Szerző: Sakk-mester  2024.12.16. 09:51 Szólj hozzá!

usa_r_b.jpg

rb_vb_rajtlist.jpg

 Rapid:

egyeni_r_am.jpg

Blitz:

egyeni_b_am.jpgegyeni_magyar_am.jpg

 

 A magyar színeket a rapid mezőnyben a 132-ik, a Blitzben a 158-ik helyről startoló Dudin Gleb képviseli - Miért nincs ott Gledura Benjámin, Bánusz Tamás, Kozák Ádám, Gaál Zsóka? Ha voltak milliárdok a budapesti sakkolimpiára, nem maradt néhány, egy-két tízmilla erre az amerikai Rapid és Blitz világbajnokságon való részvételre? .

 

Szerző: Sakk-mester  2024.12.15. 14:51 Szólj hozzá!

budapest_10.jpgsakkcsb_202425.jpgmenetrend_4.jpgdeac_1.jpgmenetrend_5.jpgszegeden_kezd.jpg2_65.jpg2d.jpg

2k.jpg

Nyit a magyar Sakk-CSB - 

 

1. forduló november 2. 15.00

2. forduló november. 3. 10.00

A résztvevők listáját és a részletes eredményeket

ITT találod!

  

A Magyar Sakk-csapatbajnokság első osztálya - újkori nevén Szuperliga - 

 

 

Szerző: Sakk-mester  2024.12.14. 10:53 Szólj hozzá!

 dusseldorf_2.jpgbundes_program.jpgbundes_program2.jpg

 bundes2024.jpg

 bundes2024_1-2_f.jpg

 live.jpg

 

 

 

A Bundesliga magyar csapata:

bundes_magyar_csapat.jpg

 

Szerző: Sakk-mester  2024.12.14. 09:06 Szólj hozzá!

gukesh_vilagbajnok.jpgelsirja_magat.jpggukesh_kiraly.jpgdinggukesh.jpgvilagbajnoki_trofea.jpgfelek.jpghelyszin_4.jpgsakk_vb_2024_program.jpegrajatszas.jpegrapid_rang.jpgblitz_rang.jpg

 kekmezoben_fehergalamb_zoldaggal_live.jpg

 live3_34.gif

 live_42.png

 

 

 

 

 

 

 

Példátlan siker küszöbén áll a mai napon az indiai sakkozás  - Szingapurban Gukesh győzelme esetén indiai világbajnokot avatnak – Ha döntetlen akkor holnap találkozunk velük a rájátszásban, ha veszít – Akkor a kínai Ding Liren marad a világbajnok - Qatarban Erigaisi ha megnyeri az utolsó fordulóban játszmáját Esipenkoval szemben, nem csupán a verseny győztese lesz, hanem az első bejutó a 2026 évi világbajnok-jelölti versenyre, mivel egyúttal  megnyeri a Caruanával folytatott versenyfutást is – Ha nem nyer, akkor Caruana lesz a befutó.  Jó drukkolás! Jó szórakozást!.

Beleáll-e sötéttel a kihívó az utolsó, 14-ikjátszmában? Kinek jó a döntetlen és kinek nem? A bejegyzésre kattintva kiderül ki a jobb a gyorsban – Aki jobb, annak érdekében áll a rájátszás – További jó drukkolást és szórakozást!.

Fele-fele, csapj bele elgondolást követi-e a világbajnok és kihívója a sakkvilágbajnoki döntő klasszikus szakaszának utolsó két játszmájában, vagy megpróbálnak túljárni egymás eszén és merész húzásokra készen ülnek tábla mellé – rövidesen megtudjuk – Érdekesen alakulhat a végkifejlett – ugyanis olyan számokban mérik össze tudásukat, melyeknek külön világbajnoksága és világbajnoka van – A jelenlegi Rapid és Blitz sakknak is Magnus Carlsen a királya – Tehát a hosszútávfutók 200 és 100 méteres távon csapnak össze és döntik el, melykőjük a jobb 5 000 vagy 10 000 méteren – Jó drukkolást! Jó szórakozást!.

Adok-kapok zajlott a sakkvilágbajnoki döntő 11-ik és 12-ik fordulójában – A világbajnok: Ding Liren visszavágott előzőnapi vereségét követően kihívójának:  Gukesh Dommarajunak – Ismét nyílttá vált a párosmérkőzés – Holnap szünnap, azután jön a hátralévő két forduló s ha nem születne döntés – következik a rájátszás – További jó drukkolást! Jó szórakozást!.

Megtört a jég, hét egymás utáni döntetlent követően nyert az indiai tinédzser – A párosmérkőzés során most a 11-ik fordulóban vezet először a kihívó – A világbajnok Ding Liren járt már hasonló cipőben Nepo-val szemben – Akkor a 12-ik játszmában nyert, majd döntetlenre hozta a klasszikus meccset, a rájátszást pedig behúzta – Ma következik a 12-ik parti! Visszatérve az előzőre – meglepő volt a 4-ik lépésben elpazarolt 40 perc – ugyanis 2021-ben egy indiai nagymesterrel: Adhibánnal váltott partiban már meglépte a 4-ik lépésben a Hf6-ot, majd az 5-ik lépésben még 20 percet hozzáadott, így közel 1 órás időhátrányba került – A korábbi játszmák koreográfiájához hasonlóan kiegyenlítődött a gondolkodási idő – Libikókáztak , mint ahogy ebben a játszmájukban is – a 11-ik lépés megtalálásához Gukesh 1óra 17 percet használt el – Véletlenül sem mondhatjuk azt, hogy csontig kielemzett variba esett bele a világbajnok, inkább vallott ez kölcsönös bizonytalankodásra – Vagy így volt, vagy nem, de a 17 lépés körül már egálkörüli volt a pozíció – Tíz lépéssel később, saját gyalogjaik mögé beszorulva nagyon pocsékul festettek sötét bástyái – Nagy valószínűséggel a világbajnok is ekként értékelhetett – bár a program itt még talál mentséget sötétnek a továbbjátszásra Hb4 lépéssel, ám a demoralizált világbajnok durva elnézésével véget ért a játszma – Az állás: 6-5 a kihívó javára – További jó drukkolást! Jó szórakozást!.

Míg a világbajnoki párosmérkőzés első szakaszában /első három versenynap/ két játszma is eldőlt, addig a másodikban mindegyik döntetlennel végződött – A harmadik szakaszban, melyben most járunk, bár kétszer is rezgett a felsőléc az eredmény mindkét alkalommal remi lett – Ma kiderül meddő marad-e a harmadik szakasz, vagy megszületik öt egymást követő döntetlen után egy újabb győzelem – Jó drukkolást! Jó szórakozást!.

Az első parti a regnáló világbajnok Ding Liren győzelmét hozta, némi csalódást okozva a Gukesh szurkolóknak, ám épp ezért a tegnapinál is nagyobb érdeklődés kíséri a második játszmát - 200 000 dollár már a zsebben a világbajnoknál, mikor kezdi el a pénzkeresést a kihívó? A közvetítés már megkezdődött a második parti első lépésére még várni kell néhány percet - Jó drukkolást! Jó szórakozást!.

Perceken belül kezdődika közvetítés - Az első lépést Gukesh 10:00-kor teszi meg!

A 2,5 millió dollár összdíjazású, 2024-es FIDE világbajnokság a regnáló világbajnok, Ding Liren és kihívója, GM Gukesh Dommaraju között Szingapúrban lesz november 20 és december 15 között   A FIDE hétfőn bejelentette, hogy a hatmillió lakosú délkelet-ázsiai városállam csatát nyert - A mérkőzés 14 meccsből áll, és a 7,5 pontot elérőt világbajnokként koronázza meg - Egyedülálló világbajnoki mérkőzés abban az értelemben, hogy ha Gukesh-nek sikerül nyernie, akkor ő lenne a sportág történetében valaha volt legfiatalabb, aki világbajnok lett (18 évesen! ).

Minden parti 120 perc/40 lépés, plusz 30 perc a játék hátralévő részében, a 41. lépéstől kezdve 30 másodperces hozzáadással. - Döntetlen meccseredményt rájátszás követ.

A nyereményalap felosztása az alábbiak szerint történik:

• Minden játékos 200 000 dollárt kap minden megnyert játék után.

• A fennmaradó pénzdíj egyenlő arányban kerül felosztásra a játékosok között.

• Ha döntetlen az alapszakasz, akkor a rájátszás győztese 1 300 000 dollárt, a vesztese pedig 1 200 000 dollárt kap.

Szerző: Sakk-mester  2024.12.12. 23:13 Szólj hozzá!

qatar_1.jpgqatarvaros.jpgqatarsiv.jpg

 2d_5.jpg

 

 



Szerző: Sakk-mester  2024.12.12. 22:00 Szólj hozzá!

2_80.jpg

 

Final Ranking after 10 Rounds

Rk. SNo   Name sex FED Rtg Club/City Pts.  TB1   TB2   TB3   TB4  n w we w-we K rtg+/-
1 7
GM Sokolovsky, Yahli ISR 2516 Mollet, Club d'Escacs 8 0 57,5 62 48,50 10 8 6,09 1,91 10 19,1
2 11
GM Vetokhin, Savva FID 2502 FIDE 7,5 0 54 58 42,75 10 7,5 6,73 0,77 10 7,7
3 2
GM Henriquez Villagra, Cristobal CHI 2594 CHILE 7 1 60,5 64,5 42,75 10 7 6,74 0,26 10 2,6
4 6
GM Gorshtein, Ido ISR 2528 Kfar Saba Chess Club 7 2 57 61,5 39,50 10 7 6,12 0,88 10 8,8
5 4
GM Kraemer, Martin GER 2576 SC Heimbach Neuwied 7 0 56,5 61 41,00 10 7 6,67 0,33 10 3,3
6 14
GM Tazbir, Marcin POL 2493 POLAND 7 0 54,5 59 41,00 10 7 6,45 0,55 10 5,5
7 5
GM Petkov, Momchil BUL 2549 BULGARY 7 0 52,5 57 38,50 10 7 7,40 -0,40 10 -4
8 17
IM Stoyanov, Tsvetan BUL 2465 BULGARY 7 0 52 56,5 39,00 10 7 6,09 0,91 10 9,1
9 37
FM Molenda, Marcin POL 2359 POLAND 7 0 52 56,5 38,00 10 7 5,33 1,67 10 16,7
10 21
IM Bronstein, Or ISR 2440 Rishon LeZion 7 0 52 56 36,25 10 7 5,82 1,18 10 11,8
11 3
GM Kozak, Adam HUN 2591 Magyarország 7 0 51,5 54 36,75 10 7 7,63 -0,63 10 -6,3
12 8
GM Gholami Orimi, Mahdi IRI 2507 IRAN 7 0 49,5 56,5 38,00 9 7 6,77 0,23 10 2,3
13 9
GM Quintiliano, Renato R. BRA 2507 Escola de Xadrez de Osasco 6,5 0 58,5 63,5 39,25 10 6,5 5,71 0,79 10 7,9
14 13
GM Arizmendi Martinez, Julen Luis ESP 2493 Andreu Paterna 6,5 0 56 61,5 39,50 10 6,5 6,70 -0,20 10 -2
15 31
IM Sanchez, Sebastian Felipe COL 2376 CE Mollet 6,5 0 56 60 36,75 10 6,5 4,88 1,62 10 16,2
16 10
IM Seo, Jung Min SWE 2505 SK Rockaden 6,5 0 52 56,5 36,50 10 6,5 6,85 -0,35 10 -3,5
17 22
IM Stribuk, Artiom FID 2435 FIDE 6,5 0 51,5 55,5 35,25 10 6,5 6,29 0,21 10 2,1
18 25
IM Sorensen, Hampus SWE 2419 SK Rockaden 6,5 0 51 54,5 33,50 10 6,5 5,97 0,53 10 5,3
19 12
GM Ioannidis, Evgenios GRE 2497 Galaxias Thessaloniki 6,5 0 49 52,5 33,50 10 6,5 7,33 -0,83 10 -8,3
20 97
Coles, Ruben FRA 2155 FRANCIA 6,5 0 45 48 31,50 10 6,5 3,38 3,12 40 124,8
21 29
FM Habans Aguerrea, Javier ESP 2402 Oberena 6 0 57,5 60,5 32,25 10 6 4,68 1,32 10 13,2
22 19
GM Lopez Martinez, Josep Manuel ESP 2455 CE 6 0 57 60 31,75 9 5 4,99 0,01 10 0,1
23 52
FM Bogdanov, Artyom KAZ 2309 KAZAJISTAN 6 0 57 59,5 33,75 10 6 3,65 2,35 20 47
24 51
FM Ruiz Buendia, Miguel ESP 2310 Collado Villalba 6 0 56,5 60,5 33,25 10 6 4,20 1,80 20 36
25 40
FM Zielonka, Adam POL 2352 UKS Hetman Koronny Trzebina 6 0 54 60 35,25 9 6 4,14 1,86 20 37,2
26 16
GM Gokerkan, Cem Kaan TUR 2490 TURKIYE 6 0 54 58 32,50 10 6 6,56 -0,56 10 -5,6
27 26
FM Dotzer, Lukas AUT 2418 SV Rapid Feffernitz 6 0 52 56,5 29,75 10 6 5,89 0,11 10 1,1
28 23
WGM Gaal, Zsoka w HUN 2425 Sentimento Ajka BSK 6 0 52 55,5 29,00 10 6 6,60 -0,60 10 -6
29 41
IM Roebers, Eline w NED 2348 NETHERLANDS 6 0 51,5 55,5 30,50 10 6 5,21 0,79 10 7,9
30 27
IM Zemach, Nadav ISR 2414 Rison Lezion 6 0 51 55 30,00 9 5 5,60 -0,60 10 -6
31 90
WIM Allahverdiyeva, Ayan w AZE 2174 AZERBAIJAN 6 0 49,5 54 30,75 10 6 2,80 3,20 20 64
32 28
FM Tabuenca Mendataurigoitia, Daniel ESP 2412 Torres blancas 6 0 49,5 53 30,50 10 6 5,97 0,03 10 0,3
33 15
IM Tarhan, Adar TUR 2492 TURKIYE 6 0 49 53 31,25 10 6 7,80 -1,80 10 -18
34 20
IM Levin, Guy ISR 2445 Ramat Gan 6 0 49 52,5 29,50 10 6 6,94 -0,94 10 -9,4
35 73
WIM Shukhman, Anna w FID 2245 FIDE 6 0 48 50,5 28,00 10 6 3,56 2,44 40 97,6
36 62
FM Chan, Kim Yew MAS 2274 ChessFM 6 0 46 49,5 27,50 10 6 5,67 0,33 20 6,6
37 35
IM Song, Edward USA 2362 USA 5,5 0 54 58,5 29,75 10 5,5 5,11 0,39 10 3,9
38 82
WIM Tejaswini, G w IND 2211 Chennai 5,5 0 51,5 56 27,75 10 5,5 3,31 2,19 40 87,6
39 58
IM Torres Rosas, Luis Carlos MEX 2277 MEXICO 5,5 0 51 54,5 27,50 9 4,5 3,20 1,30 20 26
40 33
GM Narciso Dublan, Marc ESP 2373 CE Ateneu Colon 5,5 0 51 54 25,25 10 5,5 4,98 0,52 10 5,2
41 24
FM Proudian, Armen BRA 2420 BRASIL 5,5 0 50,5 55 27,50 10 5,5 6,53 -1,03 10 -10,3
42 45
IM Filgueiras, Nathan Felipe BRA 2328 Clube de Xadrez de Blumenau 5,5 0 50 53,5 25,00 9 4,5 5,22 -0,72 20 -14,4
43 32
FM Shamatava, Nikolozi GEO 2376 GEORGIA 5,5 0 46,5 50,5 25,00 10 5,5 6,69 -1,19 20 -23,8
44 110
CM Vincenti, Leonardo ITA 2066 Accademia Scacchi Milano 5,5 0 46,5 50 24,25 10 5,5 2,53 2,97 40 118,8
45 68
FM Liu, Yi AUS 2261 AUSTRALIA 5,5 0 46 49 23,25 10 5,5 4,76 0,74 20 14,8
46 67
CM Myagmarsuren, Evsuld NOR 2265 Porsgrunn 5,5 0 44 47,5 23,50 10 5,5 5,02 0,48 40 19,2
47 71
Roca Planas, Edgar ESP 2251 CE Sant Andreu 5,5 0 44 46,5 21,50 10 5,5 5,09 0,41 20 8,2
48 72
FM Villa Tornero, Alex ESP 2249 CE Barbera 5,5 0 40,5 42,5 17,50 10 5,5 5,61 -0,11 20 -2,2
49 96
CM Aravindhan, Achyuth NED 2156 Zukertort 5 0 52,5 55,5 25,00 10 5 2,30 2,70 40 108
50 47
FM Safarov, Deniel GEO 2319 GEORGIA 5 0 51,5 55,5 24,00 10 5 4,68 0,32 20 6,4
51 70
FM Valiyev, Shahin AZE 2260 AZERBAIJAN 5 0 51 54,5 24,75 10 5 4,27 0,73 20 14,6
52 99
Lyutsinger, Iren w FID 2150 Dvorkovich’s Chess Gostinaya 5 0 49,5 54 26,00 10 5 3,02 1,98 40 79,2
53 54
FM Van Der Hagen, Loek NED 2306 Groninger Combinatie 5 0 49,5 53,5 24,00 10 5 5,72 -0,72 20 -14,4
54 39
WGM Alinasab, Mobina w IRI 2352 IRAN 5 0 49 52,5 22,00 10 5 5,88 -0,88 20 -17,6
55 60
FM Kenneskog, Theodor SWE 2275 Sk Rockaden 5 0 46 49 19,25 10 5 5,01 -0,01 20 -0,2
56 46
FM Uber Gracia, Hugo ESP 2327 CE Valls 5 0 45 47,5 20,00 10 5 5,99 -0,99 20 -19,8
57 42
GM Munoz, Miguel PER 2336 Lira Vendrellenca 5 0 44 47,5 23,25 10 5 6,79 -1,79 10 -17,9
58 66
FM Alcala Gonzalez, Cesar ESP 2266 CE Barcelona 5 0 44 46,5 19,25 10 5 5,65 -0,65 20 -13
59 63
FM Mitev, Valentin BUL 2274 Levski Sofia 5 0 43 46 21,50 10 5 5,43 -0,43 20 -8,6
60 83
IM Martin Gonzalez, Angel ESP 2197 CE Barcelona 5 0 41,5 45 19,75 10 5 4,06 0,94 10 9,4
61 50
FM Anand, Batsukh MGL 2313 London Chess LTD 5 0 41 44 19,50 10 5 6,69 -1,69 20 -33,8
62 38
GM Kekelidze, Mikheil GEO 2353 GEORGIA 4,5 0 58,5 64 30,00 10 4,5 4,63 -0,13 10 -1,3
63 44
FM Gombocz, Ferenc Jr. HUN 2333 Pátyi SE 4,5 0 56 59,5 24,25 10 4,5 4,81 -0,31 20 -6,2
64 56
Coles, Robin FRA 2291 FRANCIA 4,5 0 52 54,5 21,00 10 4,5 4,34 0,16 40 6,4
65 64
Piccoli, Lucas Fonseca BRA 2270 C.X.Jaraguá 4,5 0 50 54,5 22,00 9 4,5 4,03 0,47 20 9,4
66 75
Adharsh, K IND 2235 AICF 4,5 0 49 53,5 24,25 10 4,5 3,47 1,03 40 41,2
67 57
FM Romero Pallares, Daniel ESP 2286 CE 4,5 0 49 51 19,75 9 3,5 4,45 -0,95 20 -19
68 76
IM Cruz, Filemon PER 2234 Rubinenca 4,5 0 48 51 19,00 10 4,5 4,02 0,48 10 4,8
69 65
FM Krivenko, Dion EST 2269 Pühajärve 4,5 0 45 48,5 17,25 10 4,5 5,66 -1,16 20 -23,2
70 43
IM Valenzuela Gomez, Fernando CHI 2335 CHILE 4,5 0 44,5 48 19,75 10 4,5 6,60 -2,10 10 -21
71 93
Vijayakumar, Rishi SCO 2172 Castlehill Chess Club 4,5 0 43,5 46,5 17,75 10 4,5 3,94 0,56 40 22,4
72 88
Schnell, Simon SUI 2180 SWISS 4,5 0 42,5 45,5 17,50 9 3,5 2,73 0,77 20 15,4
73 48
IM Gual Pascual, Antonio ESP 2318 Lira Vendrellenca 4,5 0 42,5 45 20,00 10 4,5 7,02 -2,52 10 -25,2
74 61
IM Torrecillas Martinez, Antonio ESP 2274 CE Foment Martinenc 4,5 0 41 44 18,00 10 4,5 5,76 -1,26 10 -12,6
75 85
IM Vehi Bach, Victor Manuel ESP 2190 CE Mollet 4,5 0 41 44 17,00 10 4,5 5,30 -0,80 10 -8
76 107
Giacomini, Hector FRA 2095 L'échiquier tourangeau 4,5 0 37,5 40,5 16,00 10 4,5 3,96 0,54 20 10,8
77 59
FM Valle Luis, Leo ESP 2276 CE Gerunda 4 0 48 52 18,50 10 4 5,22 -1,22 20 -24,4
78 89
FM Kazarian, Anna-Maja w NED 2178 SV Voorschoten 4 0 45 49 18,75 10 4 3,63 0,37 20 7,4
79 77
FM Jaque Gutierrez, Matias CHI 2233 CA La Florida 4 0 45 48 15,00 9 3 3,76 -0,76 20 -15,2
80 86
CM Aarav, A IND 2186 Chennai 4 0 43,5 47,5 17,00 9 4 3,27 0,73 40 29,2
81 74
FM Venkatesan, Kavin IRL 2244 IRELAND 4 0 43,5 46 14,50 10 4 4,97 -0,97 20 -19,4
82 101
IM Mannion, Stephen R SCO 2138 Paisley 4 0 43 47 17,25 9 4 3,25 0,75 10 7,5
83 102
WFM Shatil, Or w ISR 2124 ISRAEL 4 0 42,5 46,5 15,50 9 4 2,13 1,87 40 74,8
Szerző: Sakk-mester  2024.12.10. 08:06 Szólj hozzá!

Szerző: Sakk-mester  2024.12.09. 09:04 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása