Megnyertük, vagy ránk sózták a 45-ik sakkolimpia rendezését? Mindegy is az, így jártunk – Ha így jártuk ki kellene használnunk a benne rejlő lehetőségeket – Az EU Tanácsának soros elnökségét éppen most, ebben a félévben mi adjuk – Ami igen ritkán fordul elő, szemben a kétévente megrendezésre kerülő sakkolimpiákkal, csupán 13 és fél év múlva kerül ismét ránk, magyarokra a sor - Állítsuk ezt a tömegrendezvényt – 197 ország képviseletében vannak jelen a sakkcsapatok – a béke missziónk szolgálatába – A versenyzőknek, a delegációknak kétféle jelvény, kitűző viselése közül kelljen választani, választásukkal kifejezik, hogy béke, vagy háború pártiak. A béke jelvény legyen kékszínű, rajta fehér galamb – mint a béke, csőrében egy zöld ág, mint a remény szimbóluma – A háborúpártiak fekete alapú jelvényén halálfej s mellette dombornyomással egy vércsepp legyen, mint a halál a kiömlő vér és a gyász szimbólumai –
A békepártiak költségeit vállalja a magyar kormány, mint rendező, a háborúpártiakét viseljék önmaguk, vagy kormányaik, esetleg a FIDE – Készüljön riport minden fordulót követően egy sajtóháromszögben, ahol az egyik falon a háborúk borzalmait, a másikon a sakkozást, az együvé tartozást mutatjuk be.