Balla János bácsira emlékezve

Ha visszaidézem emlékezetembe a járási úttörő sakkversenyeket, arra az egyre különösen emlékszem, amikor a derecskei művelődési házban négy asztalsor húzódott a bejárattól a nézőtér végéig, az asztalsorok két oldalán ültek egymással szemben a versenyzők. Ma sem tudom, hogyan tudta megszervezni, beszervezni azt a sok kis úttörőt, kisdobost a derecskei járásból Balla János bácsi, aki a sakkozás tudományára közel két évtizedig nevelte Derecske és környéke ifjúságát és a felnőtteket egyaránt.
A sakkélet eseményeiről naplót vezetett. Ha a kezünkbe vesszük ezt a naplót, mely töredékét őrzi munkájának - amelyben pontról pontra beszámol a versenyekről, elért eredményekről, egyéb kulturális eseményekről -, a szabályosan felsorakozó betűk, szavak, szinte esztétikai élményt nyújtanak. Ilyen precíz ember volt Ő, aki ízig-vérig pedagógus vénával volt megáldva, bár az élet úgy hozta, hogy mint pedagógus nem tanított. A sakk oktatásában csúcsosodott ki pedagógusi tehetsége, gyermekszeretete.
Személyes jellegű, meggyőző, kedves szavai most is fülembe csengenek, mellyel fiamat hívta sakkozni, biztatta, dicsérte sakk-játékát.
Legendába illő végtelen türelme, gyermekszeretete vezérelte abban, hogy útja a derecskei Ságvári Endre Úttörőházba vezetett.
Azokra az évekre, melyeket együtt töltöttünk az úttörőházban, ma is szívesen emlékszem vissza. Én is, mint pedagógus, részt vettem az úttörőház munkájában. Évekig képzéseket vezettem, egy időben pedig az úttörőház vezetői teendőit láttam el. Erre az időre esett az is, amikor az úttörőház új helyre, a Köztársaság útjára költözött. Most is magam előtt látom, amint a nagy sakk demonstrációs táblával jön be a bejárati ajtón. Ez idő alatt is úgy szervezte a sakkéletet, hogy abból nekem csak az örömök jutottak, pl. versenyek megtekintése, oklevelek aláírása. Neki ez nem probléma volt, melyet meg kellett oldani. Neki ez hobbi, ez az élete volt, mely szorosan hozzátartozott egyéniségéhez. Ő és a sakk elválaszthatatlanok voltak.
Amikor úgy döntöttek feleségével, hogy lányukhoz Keszthely mellé, Alsópáhokra költöznek, a derecskei sakkélet egy pillanatra megállt. Ez a pillanat egy évtizedig tartott.
Az Alsópáhokon töltött évek alatt Ő maga már nem oktatott, de aktívan sakkozott a nyugdíjasok körében.
Elköltöztek, de nem szűnt meg vele a kapcsolatom. Gyakran hazalátogatott feleségével a fiához,fia családjához, az itteni rokonokhoz. Az első hazalátogatása alkalmával, amikor több időt töltött itthon, családomat is felkereste és elbeszélgettünk családunkról, volt sakktanítványairól.
Ő azt nem tudta, de mi, akikkel sok éven át együtt dolgozott, ha hazalátogatott, a hírt egymásnak adtuk át: János bácsi itthon volt, találkoztam vele. Jól van.
Mi, akikkel együtt dolgozott, „60 fele” járunk. Szép emlékként őrizzük kedves egyéniségét. Azt gondolom, nem az én családom volt az egyetlen család, akihez a postás ünnepek előtt Tőle míg élt, képeslapot hozott jókívánságokkal Alsópáhok bélyegzővel és az alábbi aláírással:

Nagy szeretettel: Balla János

Derecske, 2009. szept. 4.

Szőllősi Imréné