A sakkjátékos egy vezér, aki minden helyzetet reálisan elemez,
nagy fantáziával megáldottan mégis józan marad.
Taktikai, stratégiai terveket alkot, művészien és dinamikusan
alkalmazza az anyag-tér-idő hármas adta lehetőségeket,
dogmatikus elvek mentén haladva is kreatív,
gondoskodó, soha nem elégíti ki csak a pillanat varázsa.

Hány embertársunk esik ebbe a csapdába, a pillanat varázsának csapdájába!
Ne beszéljünk ott az iskola adta tudásról, ahol a segélyből szűkösen élők
néhány óra, egy két nap alatt eltapsolják megélhetésük anyagi alapját.
De nézhetünk a látens szükségletek kielégítésére hitelt felvevők fizetőképtelen táborára is.
A "kígyó" csábítása megtéveszti őket, elmarad a reális helyzetértékelés.
Ködbe vész a holnap és az azután értékelése.

Nem csak a kisember jellemzője a hazardírozás.
Kossuth ellenezte a világosi fegyverletételt,
inkább a halálba űzte volna, a csüggedt, elvérzet hadseregmaradványt,
hátha győzelmükkel dicsfényt fonnak kobakja köré...

A sakk megtanít arra, ha ekként gondolkodsz, mondjuk inkább úgy: cselekszel,
örökös vesztes leszel, még partit sem nyersz.

Nincsen "hátha", csak realitás van, és a realitáson alapuló helyzetértékelés,
és az az alapján meghozott döntés.

Mint ahogy az alábbi ábra megoldása mutatja,
a fecsegő felszín alatt, még hallgat a mély...
Ugye Te szóra bírod világossal?