Debrecen sakkünnepe

IV. Asztalos Lajos emlékverseny Debrecen. 1961. VII. 15-30.

Várossá nyilvánításának 600. évfordulóját egész évben tartó, gazdag színes programokkal ünnepelte Debrecen. Nagyvárosunk ünnepét élénk országos és nemzetközi érdeklődés is kísérte. E nemzetközi fénykoszorú egyik sugara a sakkozókra is esett a nemzetközi sakkverseny rendezésével. Sok időt vártak erre sakkozóink – 35 év telt el az első, 1925-ös verseny óta. Réthy Antal (1935-1994) a városi sakkszövetség titkára jól időben felismerte az évforduló adta lehetőséget és lépett. Már egy évvel korábban elnyerte a Debrecen városi Tanács VB támogatását, és felvették az ünnepi rendezvények közé a nemzetközi sakkverseny rendezését, amely jelentős anyagi kiadással járt. A fiatal vegyész doktor – aki negyedik éve volt a sakkszövetségünk vezetője – a debreceni sakkozást ekkorra már országosan is elismert jó pozícióba juttatta. Debrecennek már negyedik éve NB I-es sakkcsapata volt, és az Egyetem sakkcsapata 1961-ben felkerült a II. osztályba, öt egyesületben folyik oktatás, az egyetemen számos tehetséges fiatal sakkozik, közülük ez évben Nagy Béla mesterjelölt a hágai ifjúsági világbajnokságon játszik! Réthy a Magyar Sakkszövetséggel harmonikus kapcsolatot épített ki, munkáját elismerik, országosan a legeredményesebb megyei sakkszövetség a hajdú-bihari. Nem csak a Városi Tanácsnál, hanem a városi nagyvállalatoknál – BIOGAL, GÖCS, Kenyérgyár – és az Egyetemen is jelentős anyagi támogatói vannak a sakkozásnak. Ezzel a háttérrel 1961 januárjában sikerült elnyernie az országos sakkszövetség támogatását. A főtitkár Flórián Tibor és az elnök Gábor Zoltán 1961 január 28-án érkezik Debrecenbe, és a jól előkészített tárgyalás eredményeként a IV. Asztalos Lajos emlékversenyt Debrecen rendezi. A versenyzők meghívását, utaztatását és a megállapodás szerinti támogatást az országos szövetség végzi, míg a verseny teljes rendezését, anyagi fedezetét Debrecen vállalja. Februárban már nyilvánosságra hozzák, hogy két nemzetközi nagymester, hat nemzetközi mester, öt mester és egy mesterjelölt alkotja a mezőnyt, közöttük két debreceni: Filep Tibor mester és Bánfalvi Sándor mesterjelölt szerepel. A minősítések alapján így a nemzetközi nagymesteri cím megszerzésére 9, míg a nemzetközi mesteri címhez 7,5 pontot kell elérni. Az eltelt fél évszázad indokolttá teszi, hogy a versenyzők adatait minősítését röviden ismertessem, hiszen ma már kevésbé ismert – a fiatal generáció által – vagy egyáltalán nem ismert sakkozókról van szó.

(az ország megnevezése után a minősítés, annak megszerzésének éve, születési évszám, és a későbbi elhalálozás éve van megadva). A meghívásokat – Réthyvel egyeztetve – a Magyar Sakkszövetség intézte. Ha a címviselők születési évét megnézzük, aligha tévedünk abban, hogy az idős versenyzők meghívásával a fiatal mesterek címszerzését igyekeztek biztosítani. Hogy nagymesteri norma is elérhető legyen Debrecen részéről „csak” két játékos jutott versenyalkalomhoz és címszerzési lehetőséghez. Debrecenben ekkor csak Filep Tibornak volt mesteri címe, és mellette Bánfalvi Sándor vélhetőleg kiemelkedő levelezési eredménye alapján kapott bizalmat. A fiatalabb nemzedék címszerzési esélyeiről és Bánfalvi szerepléséről a Népsport 1961. július 29-i számában dr. Lindner László így ír: „Az utolsó két esztendőben hazai versenyeken erősen feltört, de nem teljesen kiforrott stílusú Haág számára például kitűnő gyakorlat a debreceni erőpróba. Hasonló a helyzet a debreceni Fileppel is. Pogáts dr. évek óta megbízható versenyzőink közé számít, de az élvonalba nem tudott feltörni, mert nemzetközi egyéni versenygyakorlata kevés volt. Formája most kitűnő és az európai sakkcsapatbajnokságon elért eredménye után Debrecenben a nemzetközi mesteri címért versenyez. Kevesen ismerik a nyíregyházi Bánfalvi nevét, pedig egyáltalában nem tartozik a legfiatalabbak közé. Mint levelező sakkversenyző kitűnő eredményeket ért el, de mint gyakorlati sakkozónak, ez az első komoly versenye.” Pontosításra szorul ebben a „nyíregyházi” jelző, mivel Bánfalvi 1957-ben végleg Debrecenbe költözött családjával és haláláig itt is élnek. Ma már csak három versenyző (Haág, Filep, Padevszki) él a mezőny játékosai közül, Tarnowski lengyel mester, hogy mikor hunyt el nem sikerült megtudnom. A külföldi játékosok utazását, helyszínre érkezését – kissé körülményesnek tűnik – a Magyar Sakkszövetség szervezte. Romániából, Ciocaltea volt az egyetlen, aki közvetlenül Debrecenbe érkezett. A két szovjet versenyző Moszkvából repülővel, a többiek vonattal Budapestre érkeztek. A hét játékos a sakkszövetségi kísérővel egyidejűleg vonattal érkezett meg városunkba. Ez évben már beüzemelte a második sínpárt is Debrecen-Budapest között a MÁV és a menetidő 3 óra 15 perc volt (!). Februártól már napi két járattal- 50 perces menetidővel - lehetett Debrecen-Budapest között repülővel (!) is utazni, talán ezt drágának minősítette a szervezőbizottság, vagy a szereplők nem vállalták a repülést (?). A megnyitóra minden készen állt és július 15-én 15 órakor Gábor Zoltán szövetségi elnök képviseletében megkezdődött a sakkünnep. Az akkori Vöröshadsereg u. 47. sz. alatti TIT díszteremben volt a verseny megtartva (Ma már átalakították, a terem a mostani Piac u. 45. sz. alatti OTP Bank melletti épületben volt.). A játszmákat demonstrációs táblákon követhették a nézők, a korabeli beszámolók szerint kitűnő körülmények között. „Mesés” nézőszámot közölnek az újságok: 500 néző volt szinte minden nap a fordulókon! A Sakkszövetség a rendezés jogát elsősorban a remélt nézőszám emelkedése miatt helyezte ide Balatonfüredről. A számítás bevált, a Tiszántúl fővárosának főnix madara két hétig ragyoghatott a város sakkozóira, akik fényes tanúbizonyságot tettek sakk iránti érdeklődésükről. A sakk szeretetében – ki kell emelnem – különösen az élen járt a díszelnökségben helyet foglaló vásárhelyi Pákozdy Ferenc költő és a sakkjáték szerelmese, aki ekkor még aktív versenyző is a Debreceni Vörös Meteor NB I-es sakkcsapatában! Barcza a Magyar Sakkélet hasábjain a versenyről írott beszámolójában „kulturális attasénak” nevezi. Az öt nyelven beszélő, ragyogó műveltségű költő valóban minden szabad idejét a verseny szervezésével töltötte, tolmácsolt, idegenvezető volt, és fordító, levélíró szerepét is ellátta, - úgy gondolom remekül érezte magát ebben a közegben! Ilyen népes sakk közönség még nem volt Debrecenben, s azon a forró júliusi délutánon a Shakespeare-t is fordító költő lelkében feltolultak és formálódtak a híres angol író királydrámájának közismert sorai: „York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át.” Délután négy órakor megindultak a sakkórák, a 14 sakkharcos színre lépett és a hét demonstrációs táblán „nagyszámú érdeklődő közönség két hétig „néma csendben” követte a küzdelmet, de a győzteseknek mindig felcsattant az elismerő taps. Régen várt izgalmas forró sakknyár volt…

                                                                   (Folytatása következik)