Hogy mit látsz, az attól (is) függ, honnan nézed.

Azt beszéltük meg Szilágyi Sanyival,

hogy a „megkésett” Félegyházi Laci nekrológ elé bevezetést írok.

Nincs arra szükség, teljes az emlékezés.

Kortársi, de nem korosztályi emlékezést olvashattok.

Én tizenöt évvel voltam fiatalabb az Édesapjánál Dr. Félegyházi Tamásnál, és tizenöt évvel idősebb Lacinál.

Szilágyi Sanyival szinte egykorú és hasonló sorsú.

Nekünk nem adatott meg az a családi – művészi, értelmiségi és anyagi biztonságot nyújtó – háttér, mint Lacinak.

Ezért láthatjuk mi eltékozoltnak az Ő tehetségét, mert szinte csak rajta múlott, hogy elkótyavetyéli, vagy kincsé formázza azt.

Míg a megélhetés anyagi kényszere ránk vetette béklyóját,

addig Ő szárnyalhatott volna.

Míg Ő a zsebpénzt, tizenöt évesen csak úgy kapta, addig én hétvégeken, - ugyancsak tizenöt évesen - a debreceni teherpályaudvaron vagonokból fát és szenet hánytam azért, hogy legyen zsebpénzem. A nyarakat, a szünidőket végigdolgoztam a földeken, vagy épp búzát zsákoltam.

Innen nézzük mi Lacit, akivel kölcsönös tisztelettel viseltettünk egymás iránt.

Ajánlom figyelmetekbe Szilágyi Sándor sakktörténész barátom
megemlékezését Félegyházi László FIDE mesterről.