A blog szerkesztői gratulálnak Viktóriának, és példaképül állítják minden tehetséges ifjú elé, s remélik ők is kibontakoztatják - azaz verejtékes munkával a fényre hozzák - a bennük szunnyadó tálentumot.

Keszi Viktória 15 évesen junior világbajnoki címet szerzett Dél-Koreában

Fotó: Móricz Simon

– Elsőre nem lőttem le senkit, ezért aztán azt mondták, hogy maradhatok, ha akarok – Keszi Viktória szerint valahogy így kezdődött a pályafutása, amikor 2005-ben, kilencévesen először vett részt a dunaújvárosi hagyományos íjászegyesület egyik edzésén. Úgy került oda, hogy édesanyja megunta a kislánya folyamatos könyörgését, és levitte az edzőterembe, ahol addig a legfiatalabb versenyzők gimnazisták voltak.

Viktória arra jól emlékszik, hogy már pici gyerekkora óta rajongott mindenért, ami az ősi magyar hagyományokhoz kapcsolódott. Azt már nem tudja felidézni, mindez miért is ejtette rabul. A ruhák, az övek, a csatok, a tarsolyok és persze az íjak meg a tegezek is ellenállhatatlanul vonzották. Az edzőteremből először haza akarták küldeni a kislányt – mondván jöjjön vissza három-négy év múlva –, de aztán meglátták, hogyan áll a kezében az íj. Mintha odateremtették volna.

Így mégsem küldték haza. Az edzések eredményeként rövid időn belül olyan szintre jutott, hogy benevezhették őt a hagyományos íjászat hazai bajnokságára. Az évente megrendezett Magyar Hagyományos Íjásztábla versenyen a 18 év alatti kategóriában azonnal első helyezést szerzett. Azóta további három bajnoki címmel gazdagodott, így nem meglepő, hogy az idén ő képviselhette Magyarországot junior női kategóriában a hagyományos íjászok dél-koreai világbajnokságán.

Hogy mitől jobb Viktória másoknál? Ezt ő maga sem tudja. Azt szokta mondani, ez ösztönös dolog, egyszerűen érzéke van az íjászathoz. Ennek köszönheti azt is, hogy sikerrel szerepelt a világbajnokságon: a viadalon csak a sokoldalú, a változó körülményekhez leginkább alkalmazkodni képes íjászoknak volt esélyük a győzelemre. Dél-Koreában ugyanis – ahol 35 nemzet 150 versenyzője mérte össze tudását – öt különböző célra kellett lőni.

A hagyományos íjászat lényege értelemszerűen a tradíció: az egyes országokban a versenyzők – népük ősi viseletében – más és más típusú célokra lőnek. A világbajnokságon ezért öt fordulót tartanak, mindegyikben egy adott nép „nemzeti céljára” kell nyilazni. Ez azt jelenti, hogy célonként eltér a méret és a távolság is. Az idén kiválasztott célok között ott volt a magyar is: 40 méteres távolságból kellett egy mozgó pontra, az egri vár ostromából ismert tűzkereket idéző céltárgyra lőni. Mint utóbb kiderült, a többiek számára ez volt a legnehezebb feladat: az amerikaiak 20méterről egy őzfigurára, a japánok 60 méterről három vörös körre, a koreaiak 90 méterről egy piros pontra, a mongolok pedig 75 méterről egy földre helyezett apró dobozra lőnek.

Keszi Viktória annak köszönheti a világbajnoki címét, hogy ő tudott a leggyorsabban alkalmazkodni az eltérő célokhoz. A teljesítményével egyébként a felnőtt mezőnyben negyedik lehetett volna. Ami egyben kellő motivációt ad számára. – Nem akarok 15 évesen visszavonulni, a jövő évi világbajnokságon a felnőttek között szeretnék felállni a dobogóra – mondja magabiztosan. A távolabbi tervei között is szerepel a hagyományos íjászat, mivel azonban profiként aligha űzheti ezt a sportot, talán néprajzból, történelemből vagy angol nyelvből szeretne majd diplomát szerezni.

Viktóriát nemcsak a verseny hozza lázba, hanem maga a felkészülés is, főként a felszerelés összeállítása. Alaposan megválogatja a hagyományos viselethez szükséges ruhadarabokat, kiegészítőket. Nem mindegy, honnan szerzi be a bőrcsizmát, a vászoninget, a bársonytegezt, a bőrövet, a fémcsatot, a fából készült íjat. No meg a vesszőket.

Legfőbb versenyzői erényének azt tartja, hogy nem könnyű őt kizökkenteni a nyugalmából. Állítja, bármilyen szituációban képes az adott feladatra koncentrálni. – Az íjászat egyik fontos alapszabálya: arra a kérdésre, hány vessződ van még, az a válasz, hogy egyetlenegy. Akárhány is van még valójában a tegezben. Úgy kell nekiállnod, mintha csak egy lövésed lenne.