A sakkjátékkal elég későn, 15 éves koromban ismerkedtem meg. Nagybátyámtól kaptam sakktáblát és sakk könyvet, ebből tanultam meg az alapelemeket. A Református Kollégiumban az Arany János Önképző Körben működött iskolai sakk-kör, de elég rendszertelenül. Itt próbálkoztam a sakkozással és hamarosan az osztályban már a legjobbak között voltam 1927-ben. Változás akkor következett be, amikor Kiss Ernő levéltáros és tanár vette át a sakk-kör vezetését. Heti két alkalommal tartott sakkórát nekünk, ismertetett meg bennünket a sakkelmélettel és a versenyzés alapjaival. Neki köszönhetem, hogy versenyző lettem, és emberileg nagy hatással volt rám. Bölcsessége a sakkban és az életben példa volt számomra, a levéltárba is feljártam hozzá – mindenről lehetett vele beszélgetni, remek pedagógiai érzékkel rendelkezett volt, türelme az állandóan kérdező és érdeklődő tanítványai iránt. 1927 őszén volt az első próbálkozásom, a Kereskedelmi Alkalmazottak egyik mellékversenyét megnyertem. 1928. január 12-én Maróczy Géza szimultánt adott 33 táblán az Aranybikában. Az első nagy élményem, hogy döntetlent értem el ellene, majd következett az első városi versenyem. A 13 fős döntőben – mint 17 éves diák – 3-5. helyen végeztem, amit nem tartok kudarcnak. Ellenfeleim tapasztalt tornajátékosok voltak és komoly egzisztenciával bíró debreceni polgárok, ügyvéd, orvos, jogász és tisztviselő volt közöttük, ők is elismerték diákként elért eredményemet. 1929-ben 3-4. helyet értem el, és részt vettem a kecskeméti országos középiskolai bajnokságon, ahol a 4-5. helyet szereztem meg. Az első városbajnoki sikerem 1-2. hely Kónya Kálmánnal 1930-ban, ekkor már a város legjobbjai között vagyok, és 1935-ig még négyszer városbajnok lettem, kétszer 100%-os teljesítménnyel. Egyetemistaként a város legjobb sakkozója lettem – ha volt is két gyengébb teljesítményem, amikor 3. helyet értem el – elsőségemet senki nem vonta kétségbe… Kidolgozott megnyitási szisztémám ekkor még nem volt, kísérleteztem és figyeltem ellenfeleim stílusát. Kiss Ernőnek gondja volt arra is, hogy a megnyitások kutatásával is foglalkozzak. 1930-ban (mikor Kónya Kálmánnal holtversenyben első lettem) a városbajnokságon, javasolta, hogy játszunk Torma Sámuellel egy „tanácskozásinak” minősülő játszmát, amelyben a Torma által javasolt megnyitási változatból kezdünk (1. e4 – e5 2. Hf3 – Hc6 3. Fc4 – Hf6 4. Hg5 – d5 5. edx – Hd5x!?). Torma Sámuel ekkor Debrecenben dolgozott, erős tornajátékosnak számított, ezt a változatot levelezési játszmákban sorra megjátszotta, elméleti cikkeket írt róla, bizonyítva, hogy a 6. Hf7x áldozat nem előnyös világosnak. Kiss Ernő javaslatára, mi ketten tanácskozva játszottunk világossal Torma sötéttel, úgy, hogy minden nap egy lépést tettünk. A játszmában szép kombinációt találtunk és 20 lépésben mattoltuk a királyát a tábla közepén! Ezt a játszmát „A sakk” című könyvben (Somody könyvek 1943), mintajátszmaként leközöltem nagy elemzéssel, megnyitási elveket, stratégiát tárgyalva. Kiss Ernő tanított arra is, hogy ne csak a sakktábla „objektív törvényeire” figyeljek. A sakkjáték pszichológia is, figyeljem mikor követnek el lélektani hibát, milyen stílusban szeretnek játszani, a saját gondolkodásomat, akaratomat kényszerítsem az ellenfélre. Ha ez sikerül, akkor már én kerülök szubjektív előnybe is, és irányítom a játszmát. Nagyon eredményesen alkalmaztam ezt Dalmy Barna ellen. Tudtam róla, hogy ő kombinatív játékos, állandóan a szép kombinációkat, matt támadást keresi. Ha viszont nincsenek vezérek a táblán türelmetlen és rosszul játszik. Vállaltam ellene a pozícióhátrányt, rosszabb állást is, csak lecseréltem a vezérét. Utána nagyon hamar az én kezembe került a játszma irányítása. Ideges lett izgett-mozgott a széken, türelmetlen volt, nem talált tervet s mondhatom gyorsan hibázott és vesztett ellenem. Dalmy Barnáról hosszabban szeretnék beszélni, mert legtöbbet tett azért, hogy elősegítse sakkpályafutásomat, mondhatom, hogy mentorom volt. Ekkor már betöltötte az ötven évet, nagy sakkozói múlttal rendelkezett. 1896-ban a nagy budapesti nemzetközi versenyen nézőként ott volt, kibicelt a karlsbadi, pöstyéni, tornákon, s országos tornákon versenyzett a századelőn. Kiváló szervező volt, az 1907-ben alakult Debreceni Sakk-Kör alapító tagja és vezetője, majd ő lett az 1925-ös debreceni nemzetközi verseny fő szervezője. Szellemes nagyon erős kombinációs játékos, a városbajnokságokon rendszeresen az élmezőnyben végzett. Valóságos megszállottja volt a sakknak, sakk-körben szinte mindennapos vendég. Kellemes társalkodó, jó modorú és humorú ember és nagy mesélő! Sakk-körből nagy társaság kísérte hazáig, a fiatalok – köztük én is – nagyon szerettük hallgatni történeteit. Nagy játékosokról rengeteg adomát mondott el, régi nagy versenyekről beszélt, emellett, változatokról, megnyitásokról rengeteget tudott és adta át tudását mindenkinek. Engem különösen kedvelt, nagy tehetségnek tartott. Maróczy Gézának mondhatjuk barátja is volt, nagyra becsülte Maróczy játékát és sakkbölcsességét. Órákig tudta ecsetelni, mit tanulhatnánk tőle „Hej kedves Öcsém” - így szólított mindig – ha én Maróczy Gézát lehoznám Debrecenbe, csak egy hétre is rengeteget tanulna tőle. Nem is kellene, hogy sakkozzanak, csak beszélgetnének… Annyi bölcsességet, hasznos tanácsot tudna magának átadni, hogy rövid úton mesterré válna… Hát bizony az én sakkmesterségem is késett, több év után csak 1936-ban váltam mesterré. Azt viszont szívesen emlegetem és büszke is vagyok rá, hogy Maróczy Géza 1895-ben 25 évesen lett mester és én is 25 évesen kaptam meg a mesteri címet…

 

2011. november                                           eSzeS