Ebben és a következő diagramállásban tett lépései és az egész játszmavezetése igazolja, hogy jó úton halad szerkesztőtársam és tanítványom a sakkmesterség felé.

- Persze addig még hosszú, rögös úton kell végig mennünk, amihez nagy akarás, kitartás, szorgalom, sok tanulás és gyakorlás szükségeltetik.

... és mégvalami, elengedni a fülünk mellett az ellendrukkerek óbégatásait! - 

Talán korai ezt még kijelenteni, hisz élőpontszáma még csak 1837, de hiszem, hogy ehhez kell bátorság, és hiszem, hogy ezen kijelentésem nem teherként nehezedik tanítványomra, hanem célként lebeg előtte.

Játéka, mellyel egy 2081.es értékszámú játékost feladásra késztetett,  ígéretes.

Pillantsunk hát bele a partiba.

Töviskes Antal (2081) - Németi Kornél (1837)

Hajdúböszörmény - Debreceni BETŰ

OB-II CSB. 8. tábla 2011. 11. 27.

A sötét vezér játékba vitele, hatókörének növelése a cél.

Látni kell az elárvult világos királyt, hisz felé tart a sötét vezér, célkeresztjén már ott lapul, s látni kell még valamit...

...igen azt, hogy honnan melyik mezőről vigyem majd tovább, tehát most nem mindegy, hogy d7-re, vagy d8-ra teszem!

Abban a játékosban látom a tehetséget aki felismeri a két jó lépés közül a jobbat, abban aki d8-ra lépett, mint Kori!

A tett lépés, mint kígyóméreg, lebénít egyszerre két sötét tisztet.

Következett: 1.- Vd8!! 2.Bxa6 Vd3

...és itt álljunk meg egy szóra: Kori szülei az előtérben drukkoltak, én a Vd8 lépése után léptem ki hozzájuk a teremből, kérdezték mi lesz az eredmény, hogy áll Kori. Mire én: ha meglépi a Vd3-at akkor nyerni fog, nem csak a jó lépés miatt, hanem azért, mert " látja, érzi" az állást. Szabó Pisti is velünk drukkolt, be is nézett az állásra, s mondta, hogy meglépte. Úgy gondoltam, nyugalom ül a szülőkre, de az izgalom a tetőfokára hágott!

Felidézték, hogy Kori kisebb korában hány nyertnek hitt játszma után jött ki búnak eresztett, lógó fejjel. Ők már csak akkor hiszik el, hogy nyert, ha kezében az aláírt játszmalap. Hiába mondtam; én nyugodt vagyok, a nyugalmam nem szállt át rájuk.

 3.Bf3

 

...és eldördült a puska.

Jött Szabó Pisti és közölte, hogy

Kori meglépte a látványos

3.- Bh4!!+ -ot

Itt időzzön el a kedves olvasó és keressen más látványos nyerést is.

Pattogjanak agyából az ötletek mint a csillagszóró-szikrák.

következett még:

4.Kxh4 Vxf3 

és itt világos - nehéz szívvel -feladta. 0-1

Gratulálok! 

A szülők heves szívverése is lecsendesedett, - mostmár tudták amit hittek, bizonyossággá vált amit reméltek - és gyermekükkel együtt boldog derűvel tartottak haza a vasárnapi ebédhez.

Szerző: Sakk-mester  2011.12.02. 09:37 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása