... hogy az értéket a szeméttel együtt fújja el a szél.

Aki oktat, az tanít, aki tanít, az nevel, már ha van ereje áttörni azt a média és technika által a gyermekre rázúzott, köré vont szennyfalat, amit a (legtöbb) szülő gyakran hagy, s megmagyarázza, gyermekét így fogadja be a közösség.  A közösség mindig a többség, de akik élen jártak és járnak, azok nem a többség csordaszellemű, erő – vagyon – fitogtató szellemi-posványba süllyedt tömegével lebzselték a napot.

Könnyebb volt tanítani a hittel-bíró, „tiszta gyerekeket” tanító, több mint 100 éve született „derecskei”  - mint Szilágyi Sanyi blogszerkesztő levelezési sakkmester -Tanka János kántortanítónak.

Figyeljétek, hogyan vall Ő, egy tanítási napjáról alábbi versében:

Ő volt, a Krisztus...  

Ma reggel újra csönd volt a teremben,

a suttogás is halkan rebbent:

tudom, ott ült Valaki velük szemben.

Sok mosolygós szem oly sokáig nézett

haza-talált drága meleggel: –

tudom, Valaki hátam mögé lépett.

Beszédemet piros sziromfriss szájuk

mint édes mesemézet itták: –

tudom, mögülem Más mesélt hozzájuk.

Kezem egy aranyszőke hajra szállott

s oda tévedve simogatta: –

tudom, ő volt, aki mosolyogva áldott.

Rossz volt egy gyermek és megszidtam délbe’,

nekem is fájt, pedig hisz könnyét

ő törölte le s szomorkodott érte...

Az emberről, a költőről többet megtudhattok az alábbi linkre kattintva: 

http://www.tankajanos.info/