... hogy az értéket a szeméttel együtt fújja el a szél.
Aki oktat, az tanít, aki tanít, az nevel, már ha van ereje áttörni azt a média és technika által a gyermekre rázúzott, köré vont szennyfalat, amit a (legtöbb) szülő gyakran hagy, s megmagyarázza, gyermekét így fogadja be a közösség. A közösség mindig a többség, de akik élen jártak és járnak, azok nem a többség csordaszellemű, erő – vagyon – fitogtató szellemi-posványba süllyedt tömegével lebzselték a napot.
Könnyebb volt tanítani a hittel-bíró, „tiszta gyerekeket” tanító, több mint 100 éve született „derecskei” - mint Szilágyi Sanyi blogszerkesztő levelezési sakkmester -Tanka János kántortanítónak.
Figyeljétek, hogyan vall Ő, egy tanítási napjáról alábbi versében:
Ő volt, a Krisztus...
Ma reggel újra csönd volt a teremben,
a suttogás is halkan rebbent:
tudom, ott ült Valaki velük szemben.
Sok mosolygós szem oly sokáig nézett
haza-talált drága meleggel: –
tudom, Valaki hátam mögé lépett.
Beszédemet piros sziromfriss szájuk
mint édes mesemézet itták: –
tudom, mögülem Más mesélt hozzájuk.
Kezem egy aranyszőke hajra szállott
s oda tévedve simogatta: –
tudom, ő volt, aki mosolyogva áldott.
Rossz volt egy gyermek és megszidtam délbe’,
nekem is fájt, pedig hisz könnyét
ő törölte le s szomorkodott érte...
Az emberről, a költőről többet megtudhattok az alábbi linkre kattintva:
http://www.tankajanos.info/