“Hajnal de régen fürdetett.”…

Rendhagyó Sándor napi köszöntő

Derecske határában, Konyár felőli részen ahol a Kálló patak a falu felé kanyarodik, emberemlékezet óta kettős híd áll : közúti és vasúti híd. Nagykerekiből érkező 324-es gőzös (11 kocsival) lassitott ahogyan elérte a Nagy-játszó kertet és éles sípszóval jelezte az áthaladást, majd félkanyarral váratlanul eltünt a sűrű fákkal övezett titokzatos Bányakertben. Az “erdei” alagút után szabad területre ért, elhaladt a temető mellett és megállt a vásártéri megállóban. Tikkasztó melegben, 1962 júliusában a délutáni három órás vonatról ritkán szállt le utas. Aratásidő, mindenki a határban dolgozik, zöldellő határban a nap kellemesen felmelegitette a réti mocsaras helyeken a vizet, gólya, bibic sétál, fecskék suhannak, pacsirtaének – és embert próbáló nehéz munka. Kaszával aratnak, majd indul a “lóger”. A cséplőgép szakadatlanul megy, rudasok futva követik a munkatempót, itt dolgozni kell inaszakadtáig. Jómagam éppen elvégeztem a nyolc osztályt, gyakran megfordultam itt, igaz az én “kisegitő” munkámmal a mesebeli róka sem lehetett volna elégedett…Amikor hétágról tűzött a nap, gyakran néztem vágyódva az eltünő vonat után : elutazni és a nagyvárosban – még nem ismert, – könnyebb életet keresni. Mert nekem nem nosztalgia ma sem a gyermekkor, nem nyári idill, korán tudtam azt amiről Radnóti írt : “ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudhatja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.”

Akkor – (1968-ig itt végeztem a gimnáziumot és utána indultam a “nagyvilágba”) két dolgot nem tudhattam: Vörösmarty a távoli hazáé, de Derecskének van már egy halk szavú aranylantosa, aki gyermekkorát itt töltötte, ide vágyott mindig vissza, gyakran hazalátogatott, itt volt, de én nem láthattam, és 1967-ben már megírta a “Rosszmalom-gát” című versét Tanka János… Azt sem tudhattam a sakksikerekre éhes ífjú, – hogy a nagykereki gőzös már bevitte 1965-ben Debrecenbe- azt a sakk alapelveivel éppen megismerkedő ífjút,- akivel rövidesen megismerkedem, és- immár négy évtizede, – hol közelebb, hol távolabb, – de együtt rójuk a kiszabott életutunk percidejét. Ilyen egyszerű ez, ahogy kedvelt “cinikusom” mondja: “Igy megy ez”…

Most öt évtized múltán, éppen “lelépőben” vagyok a sakktábla 64. mezejéről (a 65. mező kínjairól Tandori Dezső írt, itt most nem részletezem), s hogy te elérvén a 61. Sándor naphoz, élek az alkalommal, hogy – mi, Sándorok – megköszöntjük egymást…

Többre készültem – késtem is vele – de a sors csak – most már be kell látnom – ennyit engedélyezett. Összegeztem az OB-ban játszott versenyeredményeidet ami 40 évet jelent. Küldök néhány fotót is múltból, és leírok néhány epizódot. Ezek mind az én tükröm által készültek, s bizom benne hogy a kijavitanivalók, a te tükröd által mutatott részektől nem túlzottan térnek el. De főleg abban bízok hogy lesz rá még időnk….

X         X         X         X         X

Biharnak arról a vidékéröl jöttél ahol az a mondás járja : “kitesz egy bihari emberszámot.”

Azt az embert tisztelik meg vele akinek rendkivüli két embert kitevő fizikai képessége van. Korán jelentkezhetett ez a tulajdonságod – mert mint kesőbb elmondtad – már gyermekkorodban képes voltál rá hogy véresre dolgozd a tenyeredet. Amikor Debrecenbe kerültél szükséged is volt erre a teljesítményre, bizonyára nem véletlenül indultál el előbb az ökölvivás felé. Kipróbálni hol a teljesitőképesség határa, ez a mai napig nem múlt el. A fizikai erő elismerést vált ki, különösen ha szellemi képességgel is társul. Hamar fordultál a sakk felé is. Nem árt az, ha az embernek esze is van. Nem én lennék “a másik Sándor”ha kajánul közbe nem szúrnám : Nem olyan nagy kunszt, az embernek többé-kevésbé jut ebből is. De olyan aki szeret és tud is gondolkodni az már kevesebb van. Az ilyen ember bizony már érhet három emberszámot is…

X         X         X         X         X

A hetvenes években – amikor már többet versenyeztünk – az OB I-es mérkőzések alkalmával gyakran megfordultunk Budapesten. Ekkor már bevezették a szombati szabadnapot is, és többnyire a csapat szombat reggel elutazhatott Pestre, szállodában aludtunk a vasárnapi mérkőzésre pihenten álltunk ki. Akkor még volt “pénz paripa,fegyver,” támogatás a sakkozóknak. Hosszú ideig (naná,hogy a mai napig…) ez volt nekem az antikváriumok világa. Sok volt abban az időben antikvárium Pesten, délután 2-ig, végig kellett talpalni mert akkor zártak. Többször elkisértél a keresőutamon s néha utaltál rá hogy sok ez a gyaloglás ami nekem még ma is meglepő. Hiszen a te fizikumoddal – maratoni futás is belefér – nem lehetett megerőltető. Annál is inkább mivel ma is úgy látom magunkat hogy te voltál a vágtató szilaj mén aki zablát szaggatva tört előre a Krímig, én csak fáradtan poroszkálok, majd Rocinanteként vánszorgok… később majdnem ott is végzem… kinyulva …mert a “világnak igy lesz vége : nem nagy Bummal csak nyüszitéssel…”

X         X         X         X

Az antikváriumok mellett ott volt a színház is “a magasabb kultúra”. 1976-ban a II. osztályban játszottunk, igy jutottunk el Kecskemét “hírös” városába. Itt nem az antikvárium volt hanem Kodály múzeum, Cifra palota, Katona József színház. Kodály engem nem túlzottan kötött le – azóta se – lehet hogy akkor még te se gondoltad hogy érintett leszel rövidesen Julika lányod zenei érdeklődése révén. Az Arany Homok szállodában vonzó volt az esti bár programja is, de miután jegyet szereztem a színház esti előadására,- Gábor Miklós főszereplésével egy Shakespeare vígjátékra,- mégis csak emellett döntöttél. Egy nul a kultúra javára – emlékezem vissza, most már azt is mondhatjuk jótékony hatása volt, hiszen másnap mindketten győztünk a tábla mellett. Jó szezonod volt, ha visszakeresed a tabellán, 8.5 pontot szereztél 12-ből. Hogy a kultúra nem csak ilyen szelíd arra – később – Szabó István Mefisztó filmje mutatott rá. A fontos mondatok mindig megtaláltak,- téged is- bizonyára emlékszel még rá amikor a nagyhatalmu miniszter a színházi fülkében azt mondja : “Ha a kultúra szót meghallom rögtön kibiztosítom a revolveremet.” Jó színházi évad is volt, így maradt meg egyre inkább bizonytalankodó emlékezetemben. Miskolcon, Csehov három nővére lenyűgözött – hogy az előadás-e vagy a három ífjú színésznő alakítása már elhomályosult. Nekem inkább a “zöld tölgy a tenger szegletében, színarany lánc derekán/ s egy tudós kandúr nappal-éjjel a láncon folyton körbe jár” maradt meg. Aztán a színház ideje is elmúlik, ahogy a 64 mező ideje is. Pákozdy “Feri bácsi” sorai hamarabb előjönnek már (“agg vagyok, napról napra ostobább”) és Csehovról mindkettőnknek a paródia jut eszünkbe, ha köszöntesz nevetve, azt hallom hogy :“Így van ez Ványadt Ványadtovics már a szelek sem a régiek …”

X         X         X         X         X

Kalocsán több ízben versenyeztünk. Jó évünk volt az 1983, ekkor nagyszabásu eszperantó sakkolimpiát rendezett a város, Dr. Németh József vezetésével. Az első táblás te voltál, 2. Ruppáner János, 3-on én, 4-en Solt Dezső. Mesterjelölt csapatunk ezüstérmet szerzett, úgy hogy a csehszlovákok nemzetközi mesterekkel (Prandstetter, Neckar) álltak fel (ők lettek az elsők) de megelőztük a máltaiak olimpiai csapatát ahol Camillieri is játszott (2. táblás) de a többiek is játszottak a máltai olimpián ahol a magyar válogatott volt ezüstérmes (1980). Jól ment a játék annak dacára – és ez jelentette a fő gondot  - hogy Kalocsán aludni nem lehetett!  Egyidejűleg nemzetközi néptánc fesztivál volt, és hajnalig szólt a népzene és ment a tánc. Ha hajnalban elaludtam volna, akkor a vadgalambok burukkoltak! Ruppáner Jani gyakorló tanárként  többször  éjszakai ügyeletben volt, és nappal így versenyzett. A máltaiak ellen Lanc ellen játszottál, az volt a dolgom figyeljem nem alszol e el a tábla mellett! A játékkal elboldogultál nekem a kávét kellett állandóan pótolnom és vállveregetéssel ébren tartani a figyelmedet. A döntő mérkőzésünkön az utolsó fordulóban, Ruppánerrel megnyertétek az éles játszmákat, ezzel sikerült a második helyet elérnünk.

.

X         X         X         X         X

1989-ben új szerepkörben mutatkoztál be. A DEKO támogatásával megrendezted a 25. jubileumi Szabad Föld kupát, úgy hogy versenyző is voltál(!) (No ugye hogy meg van  a bihari emberszám!) Nem csak a rendezés volt sikeres, de a kupát is a DEKO I. csapata nyerte el (Aranyász, Balogh S., Szilágyi S., Kovács J.). A Szabad Föld beszámolójában kiemelte, hogy nagyváros, először rendezte a tornát és 25 éves történetének legjobban megrendezett versenye volt, díjazásban, programban, vendéglátásban. Egy napos kirándulás egészítette ki Hevesre a sakkmúzeumba, a Hortobágyra, és volt vendéglátás az esztári November 7 Tsz-ben. Először készült összefoglaló történet a 25 évről ,- szerkesztésemben,- mellesleg  hadd emlitsem meg hogy a Szabad Föld Kupának nem csupán rendezője voltál, a Kupát is te nyerted az 1989-es korszakváltó évben…

            X         X         X         X         X

A 90-es évtizedben mindketten távolabbra kerültünk a sakktól és egymástól is. Én olyannyira hogy 1993-ban végleg vissza is vonultam a versenysakktól, te ugyan 1992-ben teljesitetted a FIDE mesteri normát, de realizálni már nem volt időd. Embertelen munka ideje jött el, amikor az egzisztencia puszta megőrzése is jóval több erőfeszitést igényelt. Neked ekkor vált világossá (Nem. Ezt csak  én  láthatom  így.) hogy az életfogytig hosszított munkaidőben dolgozók nemzedékéhez tartozol, az én helyemet a már említett cinikusom, (most legyen Kilgore Trout) jelölte ki pontosan : “A haladás a szart is kiverte belőlem…”

Nem Tralfamadoron… Itt a” maradandóság városában…”

                         “ Rettenthetetlen hülyék kora jő.        

                          Pojácák vagy gazemberek? Is -   is                                                                                                    

                          Egyszerre félem és röhögöm általlátni:

                          a szikla óhatatlan visszafele görög.”      /Petri  György  1989/

(folytatása következik)

2012. márciusában                                         Szi-S