Alig kezdődött el, máris lecsengett a Magyar Korcsoportos Sakkbajnokság Döntőjére kvalifikáló elődöntő.

Nem nagy durranás, nincs hírértéke, szóra sem érdemes, illetve pont ezért szóra sem érdemesítik az illetékesek.

Ha nincs Molnár Béla IM hozzászólása a MSSZ honlapjának labirintusában, akkor maradnak a kopár tények, amik úgy néznek ki önmagukban, mint a csupasz csigabiga, vagyis annak a hátulja. Mégis csak tetszetősebb ez a lágy, nyálkás csúszómászó, ha ház van a hátán.

Az eredmények vázát, házát a szöveges értékelés adná.

Ki ne értené meg őket jobban, mármint az értékelést elmulasztókat, mint én.

Hisz én is az ünnep bűvöletében élek, most töltöm fel a locsolómat illatos szappanlével, s álmodozom arról, hogy a nylonzacskómba hány és milyen mintás piros tojás kerül.

Tesztelem italtűrő képességem, nehogy mán' hamarabb elázzak holnap, mint ahogy a tojásgyűjtő normám teljesítem.

Mert azaz elődöntőcske csak 324 sakkot szerető tehetséges gyerek megmérettetése volt, s azok közül is csupán a továbbjutóknak ünnep.

Azt mondják a kis telhetetlenek, hogy a fotóalbumban nem találták a fényképüket.

„Ejnye mán'”, macska karmolta eb harapta, hát nincs otthon tükör? Nézegesd abban magadat.

Abban lásd az értékelés és a fotók elmaradása okán vágott fintorgó arcodat.