Mintha mindig is szemüveges lett volna. Mióta viseli?

Tízéves korom óta.

Sakkozni mikor is kezdett?

Igazán intenzíven szintén tízévesen.

Akkor a kép máris összeállt. Hány dioptriás?

Elég erős, hetes. Azért párhuzamot nem vonnék, nem lenne feltétlenül jó reklám a sakknak, sok sakkozó egyébként sem szemüveges. Az mindenesetre biztos, aki napi nyolc-tíz órát tölt játszmák elemzésével a számítógép előtt ülve, annak nem javul a látása. Nyilván a kilencvenes évek elején-közepén gyártott képernyők többet ártottak a szemnek, mint a maiak, de így vagy úgy, ez a mindennapok nélkülözhetetlen velejárója.

Az elegáns öltöny is „állandó kelléke". Hány darabot rejt a gardrób?

Van jó néhány, körülbelül tizenöt. Ha a tengerparton van a verseny, mint legutóbb az orosz csapatbajnokság, ahol a játékosok kilencven százaléka rövid ujjú pólóban ül asztalhoz, akkor nem ragaszkodom hozzá, de a szupertornákon igen. Csak a méretekre kell ügyelni: a régebbi kedvenceknél itt-ott már súlyos a helyzet, úgyhogy az elmúlt másfél-két évben még inkább odafigyelek arra, mit eszem, mennyit mozgok.

Mit sportol, ha éppen nem a megnyitásokat gyakorolja?

Mostanában rengeteget biciklizem. Azon a terepen tekerek, ahol a szegedi kerékpárklub tagjai is, húsz-huszonöt kilométer a napi penzum. Ilyenkor egy-másfél órára kikapcsolok, kiengedem a gőzt. Ha csak ennyi időre is, de muszáj újra és újra kilépnem a sakkvilágból, ami számomra nap nap után hajnal fél kettő, kettő körül ér véget. Míg alszom, a gép addig is dolgozik valamelyik kritikus álláson. Mivel hajnalig elemzem az állásokat, nem is kelek korán, fél tizenegy előtt hiába csörög a telefon, úgysem veszem fel.

Milyen telefon? Nincs is telefonja!

A vezetékest azért felügyelem, de az igaz, hogy a mobil mindig a feleségemnél van. Ennek az az oka, hogy én folyamatosan a felkészülésemre koncentrálok. Skype-on kommunikálok, az edzőpartnereimmel is így cserélünk információt, a világ bármely pontján is legyenek.

14 évesen már nemzetközi nagymester, a híres dortmundi versenyt háromszor is megnyerte, először 19 évesen. A Mihail Tal-emlékversenyen is győzött, Linaresben és Wijk aan Zee-ben is volt a legjobbak legjobbja. 25 évesen világbajnoki döntőt vívhatott Vlagyimir Kramnyikkal. Az eredményeit hosszan sorolhatnám még, a krisztusi korhoz érve nem frusztrálja, hogy pillanatnyilag csak a 22. a világranglistán?

Nem csak a pontok, a helyezések számítanak. Ez egy ilyen időszak, rengeteg a nagyon jó játékos, de a riválisok sem vonják kétségbe a tudásomat. Úgy készülök a kisebb versenyekre is, mintha szupertorna várna rám. Az nem motivál, hogy az ötvenedik helyezett ellen még hatékonyabb legyek, az sokkal inkább, hogy megfogjam a világ legjobbjait. Ilyen az én világom, ehhez vagyok szokva. Áprilisban az orosz csapatbajnokságban lettem harmadik a moszkvaiakkal, májusban, Malmőben veretlenül zártam a második helyen. Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy a hosszabb-rövidebb versenymentes időszakaim után készen állok arra, hogy újra felvegyem a legszűkebb elit ritmusát. Rá kellett hangolódni, főként lélekben. Ha érzed, hogy a top tízeseket nyomás alá tudod helyezni, élvezed a sakkot. Ezért érdemes kitartóan üldözni a legjobbakat.

Az Anand-Gelfand világbajnoki döntőn szakkommentátorként járt. Nem volt idegen a szerep?

Azért is örültem a felkérésnek, mert magam is többször tapasztaltam, az úgynevezett szakértők mennyire tiszteletlenül bánnak a játékosokkal. Meg sem próbálják megértetni a nagyközönséggel, hogy mi zajlik a kulisszák mögött. A viszonylag gyors döntetlenek láttán gyakran jön a kritika, hogy ezek a játékosok már küzdeni sem akarnak, pedig a háttérben komplett, funkcionális vállalat módjára felállított csapatok folyamatosan, éjjel-nappal elemeznek, az összecsapás előtt pedig félévet készültek. A probléma abból adódik, hogy az ellenfél is ennyire jól fel van készülve, ezért nagyon nehéz egymáson fogást találni! Az élő kommentárt több mint 250 ezren követték nyomon naponta a hivatalos honlapon, igyekeztem a döntéshelyzeteket úgy ismertetni, hogy az átlagemberek is megérthessék. Átadni azokat az érzéseket, gondolatokat, amitől a sakkozás igazán érdekes. Anand kivételével Gelfandot mindenki lebecsülte, ha ő is megtette volna, valószínűleg elvesztette volna a mérkőzést. Gelfand helyzetével tudtam is azonosulni. Ha kapnék félévet, hogy felkészüljek a világranglista első vagy második helyezettjére, Carlsenre vagy Aronjanra, szerintem nekem is lenne ötven százalék esélyem.

Az elithez visszavezető úton hasznos tapasztalat lehetett volna a francia liga is. Úgy volt, hogy ott lesz, végül miért maradt távol?

Első hallásra talán furcsán hangzik, de a franciaországi választások is közrejátszottak.

Mégis miért?

A klubok döntő többségét az adott város vezetése üzemelteti, az anyagi helyzet jó néhány helyen alaposan átrendeződött. A Marseille-i csapatot erősítettem volna, azt várták tőlem, hogy aranyesélyesek legyenek, időközben azonban hirtelen itt is elfogyott a pénz, így nem tudtak rám számítani. Az mindenesetre biztos, hogy júliusban ott leszek a dortmundi, januárban pedig a Wijk aan Zeé-i szupertornán. Kevesen számítanak arra, hogy újra nyerek, pedig arra készülök, hogy ott legyek itt is, ott is az élbolyban. És persze az sem mellékes, hogy a kettő között lesz a sakkolimpia Isztambulban, a nyár végén.

Az olimpián aláírná előre a bronzérmet?

Alá bizony, és rajtam kívül ezt sokan mások is megtennék! Sűrű a mezőny, a dobogós helyekért tízen küzdenek, szakmailag az első hat hely valamelyike kell, hogy legyen a cél. Polgár Judit még mindig Polgár Judit, Almási Zoltán elképesztően stabil lett, Berkes Ferenc és Balogh Csaba is nagyon komoly játékerőt képviselnek. Sokkal élesebb a helyzet, mint mondjuk tíz éve. 2002-ben előre láttuk, hogy ha nagy baj nem történik, a mezőnyből kiemelkedő oroszok mögött akár másodikak is lehetünk, így is lett. Ma már az oroszok sincsenek biztonságban! Jó a közösség a válogatottunkban, ez remélhetőleg Törökországban a táblán is visszaköszön, itt az idő, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után újra érmesek legyünk!

Lelkes focirajongó hírében áll, nézi az Eb-t?

Hát persze. A spanyolok túl jók ahhoz, hogy nekik szurkoljak, minden más csapatban találok valamit, ami szimpatikus. A sakk révén is rengeteg futballélmény ért. Amikor például 1994-ben Argentínában versenyeztem, kivittek a River Plate meccsére. A lefújás után az öltözőben találtam magam, lefotóztak a híres edzővel, Daniel Passarellával és a csapat legalább olyan népszerű kapusával, Sergio Goycocheával. Ez a fénykép volt az Olé sportlap másnapi címlapján. Ugyanabban az évben együtt edzhettem az akkor nagyon jó Mönchengladbachhal, csodálkoztak is a német csapat friss vb-bronzérmes svéd játékosai, Brohlin és Dahlin, amikor a szabadrúgásokat gyakoroltuk, hogy egész jól bánok a labdával. Nem tudhatták, hogy kergettem eleget a Szegedi Dózsában. Utána felcserélődtek a szerepek, én tanítottam őket sakkozni.

A futballban rengeteg pénz van, ami a hírek szerint az elitsakkhoz is elkél. Utazások, versenyek, edzőpartnerek tiszteletdíja, és persze az elemzésekhez nélkülözhetetlen csúcsgépek beszerzése. Mekkora költségvetés kell ehhez?

Több millió forintos. Sokan azt gondolják, hogy évente, megsúgom, havonta. Amikor 1999 és 2004 között a német támogatóm révén a lehető legideálisabb körülmények között készülhettem, állandóan mellettem volt egy főedző, egy négyfős elemzői csapat, a menedzseri háttér is biztosított volt.

A jelenlegi háttere lehetővé teszi az újabb „csúcstámadást"?

Csak a családom és a magyar emberek szeretete maradt nekem. Szponzorhátterem egyáltalán nincs, nem tagadom, a tíz top tízes év így a végére igencsak kifacsart, 2010-re teljesen kikészültem mentálisan. Támogatóval persze sokkal könnyebb lenne, de hiszek benne, hogy saját erőből is vissza tudok kapaszkodni a legjobbak közé, mert újra összeszedtem magam.

A modern technika egyre meghatározóbb.

Már 1989-ben elkezdtem számítógépet használni. Akkor még csak adatok tárolására szolgált, a sakkadatbázisok évről évre, folyamatosan bővültek. Mára már több mint ötmillió parti van ebben a bázisban. 1992-ben kaptam az első laptopom, amire nagy szükségem volt a rengeteg utazás miatt. Németországban voltam, a mai napig nem tudom, kinek köszönhetem. Egyszer csak letették a nettetali ház elé, ahol laktam. Aztán jöttek a sakkprogramok, a Fritzet 1993 és 2007 között használta a sakkvilág, utána jött a Rybka-korszak, most pedig a Houdini éli fénykorát. A programok rengeteg fejlesztésen mentek keresztül, de emellett persze a gyors processzoroknak köszönhető, hogy ennyire jók lettek. 2005-ig a számítógép még csak egy segítőtárs volt, most már abszolút főszereplő a készülésben. 2009-re ott tartottunk, hogy a programok néhány hónap alatt kinyírták a nagy teljesítményű laptopokat, mert annyira felmelegítette őket, hogy nem tudták a hőt megfelelően kezelni. 2010-től asztali munkaállomással dolgozom otthon, a laptopomat meg csak a versenyekre viszem magammal. Több világklasszisnak otthonról szupergépekkel segítenek a szekundánsai a versenyek alatt, ez hasznosabb, mintha ott lennének a helyszínen! Persze az is pénzkérdés, hogy egy ilyen gép rendelkezésre álljon, meg hogy legyen egy remek játékos, aki elvégzi a feladatot. El se lehet képzelni, hogy egy szupertornán, ahol öt-hat órás partik zajlanak több héten keresztül, ez milyen jelentőséggel bír! Sokkal több idő marad a regenerálódásra, ami nagyot lök az ember önbizalmán is.

A sakk révén bejárta az egész világot, emlékszik az első útra?

1989-ben Puerto Ricóba mentünk édesapámmal a korosztályos világbajnokságra. A hosszú repülés után a terminálból kilépve trópusi eső fogadott, azonnal csurom víz lettem. Mondtam egyből, hogy menjünk haza, nincs erre semmi szükség. Szóval nem egyik napról a másikra lett a kisgyerekből profi sakkozó, hiába keltem, s feküdtem már ekkor a különféle stratégiákkal.