Elnehezül, gyengül a testem,
de ösztökéli az akarat:
nem állni félre, várni resten,
nem elengedni magamat.

Ahogy jön épp, búval-örömmel,
csak élni, élni életem,
védelmezem foggal-körömmel,
aki szeret, azé legyen.

Kapaszkodom szoknyádba, élet,
sodorj magaddal, élni még!
Kavarj vihart! A kedvem éled,
látni mindent, mi új, mi szép.

Magamnak nem sokat kívánok,
csak éppen nézni hallgatag,
mint ring és leng örök világod,
e táncos, tarka forgatag.

Nem jöttem élni múltamon,
idő előtt hamar fölélvén,
ami maradt: hős alkalom,
derűs emlék vagy drága élmény.

Nem sírni süppedt sírokon,
és rágni, mint kutya a koncát,
és nem a régit áhítom,
rád vágyom, mindig új valóság.

Sem ülni horgászként a parton,
és lesni szökkenő halat,
míg lassan elborít az alkony
és az idő tova halad.

Nem hagyni futni az időt,
de vetni magam áramába,
nem torpanni a cél előtt,
de belehullani a mába.

Én pózban sohse tetszelegtem,
nem voltam büszke vagy hiú,
nem voltam önző, telhetetlen,
csak egy lelkes kamaszfiú.

Szeretném őt megörzeni
élesztgetni kis mécsvilágom,
szólni ismét hittel teli
- s kihordom öregségem lábon.