Ha blogolvasóink sorában van olyan szerencsés aki a helyszínen kísérheti figyelemmel a magyar és a világ szellemi gigászainak küzdelmét s él benne hajlandóság blogunkat tudósítani írásban, szóban, fotókkal, én, mint alapító-szerkesztő örömmel adok helyt részére.
Isztambul nevét látod így is, úgy is leírva. Felmerülhet benned, hogy m-el vagy n-el írjuk, az s-betűt használjuk vagy az sz-betűt, melyik a helyes. Magyarországon helyesen Isztambul-ként írjuk, így írja blogunk is.
A világelitből Carlsen, Anand és Koneru fog hiányozni, a többiek ott lesznek.
A török időszámítás egy órával korábban jár mint a mienk, ami náluk három óra az nálunk kettő.
A 15 milliós városban, amely 1800 négyzetkilométeren terül el (viszonyításképpen Budapesten 2 millió lakos van 500 négyzetkilométeren), másodjára rendeznek sakkolimpiát. Remizni csak 30 lépés után lehet, késni tilos, érvényben a nulla tolerancia, aki az órák indítása után érkezik már nem ülhet asztalhoz, vesztes.
A férfimezőnyben induló "vegyes" csapatunk a 4. lányaink a 11-ikek a rajtlistán.
A megnyitó 27-én hétfőn 20:30-kor lesz, az első forduló 28-án kedden 14:00-kor kezdődik.
Íme a: GLADIÁTORAINK!
Jó szórakozást! Jó szurkolást!
Hajrá Magyarok!
A magyar csapatok: FÉRFIAK(!?)
HUN | GM | Zoltan | Almasi | 2713 |
HUN | GM | Csaba | Balogh | 2668 |
HUN | GM | Ferenc | Berkes | 2685 |
HUN | GM | Peter | Leko | 2730 |
HUN | GM | Judit | Polgar | 2709 |
NŐK
HUN | WGM | Ticia | Gara | 2385 |
HUN | IM | Anita | Gara | 2312 |
HUN | GM | Thanh Trang | Hoang | 2464 |
HUN | WGM | Petra | Papp | 2303 |
HUN | WGM | Anna | Rudolf | 2325 |
A nevek ABC... sorrendben és nem táblasorrendben vannak megadva!