... hogy mire jó az olyan feladat amit én oldok meg s a nebulónak alig marad lépés amit megtehet.

Vitathatatlanul jogos a felvetésed a 2122-es és 2123-as feladat kapcsán.

Hidd el, nagyon komoly feladat az ami oly könnyűnek látszik

Agyunk képeket készít a "történtekről", legyen az tanóra, elolvasott tananyag, családi perpatvar, vagy szerelmes andalgás. Ezek a képek rögzítik a megtörtént eseményeket. Ezen képeknek a felidézésére a memória szolgál.

Az idő múlása és az újabb élmények áradata a mélybe taszítja a régebbieket, azok fakulni kezdenek, majd foszlányokká válnak.

Amikor a gyermeket, vagy felnőttet egy-egy feladatommal a "jövőbe" viszem el a szellem mezején egy sétára, olyankor egy adott képből kilépve előre lépkedünk a jövőbe.

Ahogy haladunk előre, majd még előrébb, egyre távolabb a "jelenképtől" úgy kezd fakulni a jövőkép.

Minél messzebbre megyünk annál fakóbb lesz az.

Míg a megtörtént dolgokhoz való visszamenetelhez a memória készíti az utat, addig az előrelépéshez a gondolkodás. Mivel ez utóbbira alig van szükség - figyeld meg magad s jegyezd le, hányszor gondolkozol el egy nap és mennyi időre - hisz a tanultakból, az emlékeidből élsz.

Azért mert e területen nem szerzett az elme tapasztalatot, gyakorlatot, kitaposatlan úton bolyongunk s bizony ez nagyon fárasztó bír lenni.

Mikor azt kérem tanítványaimtól, hogy mindig tervhez kötötten lépjenek, akkor azt kérem, hogy készítsenek jövőképet, lássanak előre. Lehet a terv rossz, de tervnek kell lenni. Jobban örülök a tervnek, mint egy megtalált legjobb lépésnek.

Nézz csak szét a környezetedben s lásd, hányan élnek jövőképek nélkül, csak úgy ad hoc, egyik napról a másikra. Hányan pengetik el csekélyke jövedelmüket, segélyüket, nem látva a holnap nincstelenségét, vagy legyintve és azt mondva, majd csak lesz valahogy, mert úgy sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Vegyünk egy másik példát; rengetegen szenvednek a devizahitel miatt, vajon ők hány alternatívát vettek számba amikor e hitel mellett döntöttek? Megmondom én a választ; egyet, talán az aznapi és a holnapi jót, azt, hogy annak kevesebb a kamata, de azt már nem, hogy mekkora reckír az árfolyamkockázat.

Ez az embercsoport messze felette jár az ezelőtt említettnek, ebben a csoportban az embereknek célja van, akarnak valamit, készek tenni érte, akár megszakadni, küzdeni a céljukért, mégis megfeneklenek az úton.

Az emberekkel elhitetik, hogy az adott társadalmi berendezkedés, párt, kormány, megvédi őket, majd az ott-üllők gondolkodnak helyettük, esernyőt tartanak feléjük ha esni kezd. Akárhányszor is áznak el, mégis hisznek, mert hinni könnyebb, mint gondolkodva a jövőbe látni. A jövőbe látni, s azt reálisan tenni, nem mindig rózsaszínködpermettel hintett illatos rózsaszirom...

Mégis föl kell vállalnunk, ha nem akarunk a sakkállás, vagy az élet pöcegödreibe zuttyanni.