"A Debreceni Egyetemen több, mint nyolcvan éve folyik tanárképzés, az országban az egyik legmagasabb színvonalon biztosítják a szakemberek utánpótlását." - olvasom az egyetem honlapján.

Erről jut eszembe a konyári tanárról nemrég feltett videó.

Most elvonatkoztatunk a személytől, csupán arra koncentrálunk, hogy mit ad a magyar alap-középfokú és egyetemi képzés, mit ad 17.5 évi tanulás.

A tanár aki a felvételen beszél, csapnivaló előadó, nem artikulál eléggé, a szóvégeket elharapja, szinte érthetetlen amit mond. Az általános iskolákban az alap, alapnak kellene lenni, hogy a katedrára kiálló személy érthetően, lehetőleg figyelemfelkeltően tudjon előadni. Legalább értse a gyerek, hogy mit mond a tanító, a tanár. A felfogás, a megértés csak ezután következik.

Nézzük meg mit finanszíroztunk közpénzen a jelzett esetben 17.5 éven át; közel ötezer tanítási napon keresztül, negyvenezer tanulással töltött órában.

Mit? Egyetlen szakot.

Te is úgy gondolod, hogy amit egy nyolcadikosnak tudnia kell abból a hat nyolc tárgyból, azt egy tanár is tudhatná? Igen, mind a hat-nyolc tárgyból! Nemcsak, hogy tudhatná, tudnia is kell(ene) tanítható szinten.

Sőt bátorkodom azt mondani, hogy a középiskolásoktól is csak abban az esetben várható el a tananyag ismerete, ha tanáraik mindegyike, minimum a tanulók szintjén ismeri azt. Egy egyetemet végzett tanártól joggal várható el, hogy tanítható szinten ismerje a középiskola tárgyait.

Milyen általános tanári műveltségről beszélünk ott, ahol a tanárt a szaktárgyán kívül körberöhögik, körberöhöghetik a diákja.

Ha mégis úgy gondolod, hogy a tanárnéniknek-bácsiknak azt nem kell tudni, akkor mondd már meg nekem, hogy a tanulóknak miért kell tudniuk?

A tanárnénik és tanárbácsik azért nem tudják, mert elfelejtették amit tanultak általánosban és a középiskolában. Gondolod a tanulóik nem felejtik el? Akkor pedig miért fontoskodnak, fontoskodunk azon, hogy most tudják a diákok azt, amit úgyis kilök az elméjük? Mire jó az nekik, nekünk?

Ugyan mondd már meg, hogy 12 éves kor felett, hetedikben, nyolcadikban, a középiskolákban, az egyetemeken, miért nem a szakterület legjobbjai, azok közül is a legjobb előadók tartják az előadásokat?

 - Óvatosan a válasszal barátocskám, vigyázz, nehogy saját kardod hegyébe dőlj! -

Nem csupán Magyarország legjobbjai, hanem az angol nyelvet beszélő, értő diákoknak a világ legjobb előadói.

Nos, miért nincs ez így?

Mert ez nem érdeke az oktatási rendszer kövületeinek.

A kövület a saját koncát vicsorogva őrző tanári kar.

Nekik ez nem lenne jó, sőt ezrével, tízezrével válnának munkanélkülivé.

Kell-e, hogy ez érdekeljen minket, mi számít jobban, ki ér többet, a tanár, vagy a diák?

Ki van, kiért?

Ha jó a tanár, belátja, hogy ő nem tudja az anyagot úgy átadni mint az ország, vagy Európa, vagy a "világ" legjobb előadója, akkor félre áll, nem akar gát lenni, a fejlődés akadályozója.

A szellem áramlásának zsilipjeit ki kell nyitni végre, hadd kapjon friss lendületet a tudás megszerzése.

 .........................................................

 Ma már a sakkvilágban senki sem kapja fel a fejét amiatt, hogy valaki 18-19-20 éves korára nagymester lesz. Nem szédül bele ebbe a látványba, mert már látott 13, 14, 15, 16 éves ifjú nagymestereket is. Sőt hazánkban láthat rögtön hármat; Rapport Ricsit, Lékó Petit és Polgár Jutkát.

Elgondolkodtak néhányan azon, hogy mi az oka annak, hogy a fiatalok, szinte gyerekek, ilyen hatalmas tudásszintet érnek el. - Bizony több tudás van a nagymesteri címben, mint egy egyszakos tanári diploma mögött. - Arra a következtetésre jutottak, hogy a tudásanyag elérhetősége is kellett a munka, a tehetség, az akarat és a szorgalom mellett.

Megmondaná valaki, hogy ez a bolognai őrültség mire való azon kívül, hogy kitolja a munkába állás, a tudás hasznosíthatóságának kezdetét.

Figyeljetek csak;

Hol volt,hol nem volt.... az Óceánon is túl, de bizony volt Amerikában egy

Paul Murphy nevű gyerek.

Született; New Orleans, 1837. június 22

Kilencéves korára már New Orleans egyik legjobb sakkjátékosának tartották. 1846-ban Winfield Scott tábornok, aki erős sakkjátékosnak tartotta magát, New Orleansban járva egy szintén erős helyi sakkozót keresett ellenfélnek. A vacsora után felállították a sakktáblát és bekísérték Scott ellenfelét: a kilencéves Paul Morphyt. Scott először megsértődött, mert azt gondolta, a bolondját járatják vele, de meggyőzték, hogy kívánsága teljesült, és egy csodagyerekkel játszhat. Ezek után Paul kétszer is megverte, második partiban úgy, hogy hat lépés után bejelentette: matt következik. Scott nem akart többet játszani.

1850-ben, amikor Morphy 12 éves volt, az igen erős profinak számító magyar sakkmester, Löwenthal Jakab járt a városban. Ő korábban már gyakran játszott tehetségnek tartott fiatalokkal, akiket megvert, ezért időpocséklásnak gondolta, hogy Paul ellene játsszék, a bíró apa iránti tiszteletből mégis elfogadta a kihívást. Paullal találkozva leereszkedően megveregette a fejét. Az első játszma 12. lépésénél észre kellett vennie, hogy ezúttal igazi ellenféllel van dolga. Paul minden ezt követő jó lépésénél Löwenthal szemöldöke úgy szaladt fel, ahogy Ernest Morphy leírta a történteket, mint egy komédiában. Löwenthal három partit játszott Paul ellen, amíg New Orleansban volt, és elveszítette mind a hármat.

1850 után Morphy sokáig alig sakkozott, inkább a tanulásra koncentrált. 1854-ben végezte el a az alabamai Mobile-ban a Spring Hill College középiskolát. Rátett még egy évet - ugye ekkor már 1855-öt írunk - , matematikát és filozófiát tanult és a legkiválóbb minősítéssel kapta meg az A.M. minősítést.

Ezután a Louisianai Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol jogot hallgatott.1857. április 7-én nyerte el az L.L.B. fokozatot, és felkészülésképp állítólag fejből megtanulta a teljes louisianai törvénykönyvet.

Kiszámoltátok már, hogy mennyi idő alatt végezte el a jogi egyetemet?

Igen Barátaim, jól számoltatok, kettő év alatt!

Azt hiszitek, hogy mindenkinek szüksége van arra az 5.5 évre!

Mivel telik el az 5.5 év?

Na őszintén, hány óra abból a több mint 45 000 órából az intenzív tanulásra szánt?