Új jelenség üti fel a fejét honi sakkberkekben.

Nevezzük ezt "Richaj" – ejtsd; ricsaj – jelenségnek.

Felkérve, vagy stábtaggá fogadva egy bunyós menedzsert, igyekeznek síppal, dobbal, nádi hegedűvel , kereplőkkel, minél nagyobb zajt csapni egy  gyermek, amúgy elismerésre méltó tehetsége és eredménye mellé.

Ám ami a ring mellett is visszatetszést kelt – lásd Klicskóék „borultelméjű” ellenfeleinek dagadó öntömjénezése és a másik becsmérlése, az sakkberkekben előbb meghökkenést, majd undort vált ki.

Nem lehet összemosni a bunyót a sakkal, ha mindenáron párhuzamot szeretnének vonni valamelyik sportággal, akkor a teniszt kellene a sakkmellé állítani.

Mind a két sportág az úriemberek sportja volt valah. A sakk pedig a lovagi erények egyike!

- Ám a sakk a teniszhez sem mérhető. A mozgásos látványsportok szemmel követhetők, csupán azokat nézve, bámulva, élvezhetők.

A sakk élvezéséhez és a tömegek megnyeréséhez egyetlen út vezet. Meg kell tanítani az embereket sakkozni, mert ezt a játékot csak az élvezheti, aki játszani is tudja. A szellem mozgása csak szellemmel követhető. Aki csak szemmel követi, az nem lát mást, mint a kockákon órákon át toszogatott figurákat.

Aki nem tud sakkozni az nem látja a szellemi cselvetéseket, nem érzékeli a gondolatgazdagságot, nem tud elámulni a változatok rengetegének láttán.  -

Én arra nevelem tanítványaimat, hogy mindenekelőtt értelmes, gondolkodó Emberré váljanak.

Tiszteljék becsüljék embertársaikat, riválisaikat, ellenfeleiket.

A vereséget emelt fővel, a győzelmet szerényen éljék meg. Saját nagyszerűségükről ne önmaguk zengjenek ódákat, az elismerő szavakat hagyják meg az őket ismerőknek, tisztelőknek.

Erre jó „eszköznek” tartom a sakkot. A „Richaj” nélküli, a tábla melletti tündökléssel eredményt elérőt.