Varsó.jpg

d5-4.jpg

a csapat 1.jpg

EB-2013-rd9.jpg

Nem szeretném "szájbarágósan" magyarázni az eredményeket. Az értékelés nem az én posztom. A számok beszédesek, ott rejlik bennük minden amire kíváncsi lehetsz. A tény az, hogy mind a két csapatunk a rajtlistás helye előtt végzett. A lányok "szeszélyesen", a fiúk nagyon stabilan játszották végig a versenyt. A lánycsapat összességében élőt vesztett, a fiúcsapat élőt nyert. A lányoknál Rudolf Anna teljesítménye, élőpontszerzése emelkedik ki, a fiúknál Balogh Csabáé. A kutakodók felfedezhetik, hogy ki, milyen élőpont performancet teljesített és azt is, hogy azt milyen élőpontátlagú mezőnyben érte el.

Úgy vélem, joggal lehetünk büszkék és elégedettek lányainkkal és fiainkkal. Jár nekik a gratuláció és a szép volt lányok, szép volt fiúk rigmus skandálása.

A Hölgyek csapatába Papp Petra teljesen "beérett", míg a "Férfi" csapatban a "nagy öregek" mellett a"suhancok" teljesítményét sem hagyhatjuk elismerő szó nélkül.

 

Horváth Tamást szövetségi kapitány a következőképpen értékelte a záró fordulót:
- Erdős Viktor egységesen jól állt, nagy térelőnye volt, amit később sikerült győzelemig fokoznia. Polgár Judit pedig túljátszotta az ellenfelét. Balogh Csaba ellenfele a végjátékban hibázott, így a kicsit hátrányosabb állást játékosunknak sikerült megfordítania, és győzelemért játszania. Bánusz Tamás pedig nagyon jól felkészült a partira, elmondása szerint a futó végjátékig ki volt elemezve az állás. Mindét sötét parti végül döntetlennel zárul.

A verseny egészéről pedig így nyilatkozott:
- Összességében sikeres versenyen vagyunk túl, nagyon egységes volt a csapatunk. Négy győzelemmel, négy döntetlennel és egy kis arányú vereséggel végeztünk. Már a fordulók közben is látszódott, de utólag is úgy értékelem, hogy jól működött a taktika. Viktor masszív, nagyon jól képzett sakkozó, ráadásul az egész évben remek formában volt. Csaba pedig már elég tapasztalt az erős játékosok elleni küzdelemben, így ez neki lelkileg sem okozott gondot. Az utolsó két táblán pedig szépen jöttek a pontok - összegzett a csapatkapitány.

 

Álljon itt a magyar csapat legmagasabb élősének, Almási Zolinak a mérvadó értékelése a versenyről:

az3.jpg

  1. Ha lett volna egy kis szerencsénk,még a dobogó sem volt elérhetetlen távolságban,ha a Franciák kitartják az Oroszokat és akkor Radjabovnak nem adhatja remire a plusz minuszos állását Movsesian ellen. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyetlen partit nyert.   Meg kell nyernie és akkor megelőzzük az oroszokat és az örményeket is!  Szakmailag nagyobb siker, mint a két éve elért bronzérmünk, mert itt az oroszok kivételével minden élcsapattal játszottunk és csak egyszer maradtunk alul, azon az ominózus meccsen az örmények ellen, amit nekünk kellett volna nyerni! A TB2 számitásunk kimagaslóan jó, de a táblapontban még ennél is jobbak voltunk. Egyedül az oroszok előztek meg benne, meg az a Hollandia, aki a béka segge alól jött! Ez azért elmond valamit! A csapat 20 élő pluszban zárt, ebből Balogh Csabi jócskán kivette a részét és ennek jutalma, lehet egy tábladíj lesz. Köszönjük azoknak akik tényleg becsülettel és kitartóan szurkoltak a csapatnak!

     

    azbcs_1.jpg

    Gratulálunk

    Balogh Csabinak és Almási Zolinak,

    akik táblájukon bronzérmesek! 

 

Szép volt Fiúk!!

ebve.jpg

eb9fe.jpg

eb9fee.jpg

------------------------------------------------------------------------

EB-2013-rd9-l.jpg

ebvel.jpgeb9fel.jpg

RA1.jpg

eb9feel.jpg

Szerző: Sakk-mester  2013.11.18. 08:20 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása