ADORJÁN András:
Nyílt levél az OPEN versenyek reformjairól
Antonio és Wojtkiewicz társaságában nyertem meg az 1991-es Manila OPENt. Több mint furcsa volt, hogy egyikünk sem játszott a másik kettővel! Nem tudom, milyen gyakran fordul elő ilyesmi, de ez az eset is megmutatta, hogy a nyílt versenyeket ugyan szintén az erősek szokták megnyerni, de a szerencse-tényező az esélyesek eredményét is befolyásolja. Nem tudom, mi lett volna, ha tovább játszunk? Azt vissza lehetne keresgélni, hogy mi, ha az utolsó forduló helyett eredményt hirdetnek. Az amerikaiak találták meg az olimpiai siker receptjét: az utolsó fordulóban kell 4-0-ra győzni. Nem az utolsó előttiben, mert akkor erős csapat jön, és visszavethet!
Aligha tévedek nagyot, ha azt mondom, a világon folyó egyéni versenyek 90 %-át - de talán még többet - OPEN-rendszerben bonyolítják le. Nincs is más megoldás, ma vagy tízszer annyian játszanak versenysakkot, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Egyébként én már 1964-ben is játszottam nyílton - a különbség a mai arányokhoz képest azonban nagyon nagy volt: legföljebb ha ötvenen lehettünk. Ez a létszám a mai több százas mezőnyökkel szemben nagyjából reális végkimenetelt tett lehetővé.
Amiről én beszélni akarok, az a szükséges rossz OPENek rendszerének javítási javaslatai. Kezdjük azzal, hogy mivel a versenyzők más és más ellenfelekkel játszanak, az eredmény eleve nem lehet teljesen reális. Ezért is léteznek a holtversenyeket eldöntő szisztémák (Bucholz, progresszív, stb.). Ebben a tárgyban is van propozícióm.
A párosítási szisztémák mind kifogásolhatóak. Kivált a versenyek elején. Mire gondolok? Nos, tavaly szinte egyidőben és más-más helyszínen, de hasonlóan mamut méretű versenyen játszott két kiváló magyar nagymester. És a forgatókönyvük is szakasztott ugyanolyan volt: megnyerték az első 4 partit,balszerencsésen elvesztették a következőt, megverték a hatodik (mondhatni bónusz) ellenfelet, majd óvatos próbálkozások után remiztek azzal a három ellenféllel, akik már kemény diót jelentettek (és viszont). Kurz und gut: kilencből 3 valódi sakkpartit játszottak összesen. Nem azért, mert kerülték a küzdelmet!
Mindenki tudja, hogy egy nyílt verseny első fordulói nem sakkot, mészárlást jelentenek. Az erősebbek legázolják a gyöngéket - mi szükség van erre? A svájci rendszer amúgy is párhuzamos versenyfutás, nevetséges, hogy kitűnő nagymesterek végső helyezésére legalább annyira hatással van, képesek-e a "paccereket" 100 % - ra hozni, mint hogy mit csinálnak egymás ellen, de legalábbis a hasonló kaliberű sakkozókkal. Ez a probléma egyáltalán nem mai, de a résztvevők számának jóformán négyzetes növekedésével abszolút krónikussá vált. Annakidején valami demokráciát emlegettek, hogy hadd játsszon bárki egy nagymester ellen. Nos, 1973-ban összesen 82 nagymester volt a világon. Akkor csakugyan ritkán találhatta valaki szembe magát bármelyikkel. De ma a GM-ek száma közel 1300. Ami különbség. És elég nagy!
Mondom a javaslataimat!
Osszuk félbe a mezőnyt a startnál. Legyen a játékosok száma mondjuk 100. Ezeket úgy szokták összepárosítani, hogy 1/51, 2/52, ésatöbbi. A továbbiakban is ez az elv irányadó. Azonban a már lefestett, mindenki által ismert körülményekhez ez a szisztéma nem alkalmazkodik. Szerintem üdvös lenne úgy kezdeni, hogy (legalább) az első 2 fordulóban a partik a két tartományon belül zajlanának. A harmadik fordulóval kezdődően ki-ki az addig szerzett pontjainak megfelelő partnert kap - a mezőny eggyé válik. Az alsóház legjobbjai játszhatnak ezután az erősekkel, és ez úgy szakmailag, mint a reális végeredmény érdekében kívánatos.
Nyilván kedvezőtlennek látszik a klasszisok számára, hogy elvesztenek 2 "szabad" napot.. De ez az igazán erőseket egyáltalán nem sújtja! Az ugyanis, hogy a start merő formalitásnak tekinthető "játszmái" helyett rögtön elkezdhetik köreikben az erőviszonyokat tisztázni, jobban megalapozza a finis kiegyensúlyozottságát, mint amatőrök letiprása a verseny elején.
Idáig megvolnánk - az elgondolást érdemes lenne pár versenyen kipróbálni.
Még valami! Az ember nézi a párokat. Elszörnyedve látja, hogy többszáz Élő-pont különbségű emberek csatáznak! Én nem azt mondom, hogy ez nem jó. Nem! Ez úgy rossz, ahogy van! Én azt gondolom, hogy a küzdő felek közt maximum 150 pontnyi különbség szabadna hogy legyen. Ha csak nem elkerülhetetlen a más párosítás.
Én nem fogok bizonykodni, milyen okos is az én korrekciós javaslatom. De megfejelném azzal, hogy a holtversenyek eldöntésére vessek fel valamit újat. A Bucholz-szisztéma szerint az ember ellenfeleinek összpontszámát kapja. Létezik még a finomított Bucholz, azaz a legkisebb és a legnagyobb mellőzése. Akárhogyan is csűrjük-csavarjuk, sosem lehet ezt a kérdést úgy elrendezni, hogy a megoldás abszolút igazságos legyen. Aki elindul egy versenyen, tudomásul veszi annak szabályait.
Amin én sokat gondolkodtam, az az, hogy vajon, ha a mezőny Bucholz-értékelése helyett az ellenfelek Élő-átlaga döntene? Hogy mi szól e mellett? Az, hogy az Élő pontszám egy-egy játékos erejét illetően hívebb képet mutat, mint az egy eseményen mutatott teljesítmény. És visszakérdezek: mi szól ellene?
A legegyszerűbb lenne persze - és igazságos is -, hogy "súlycsoportok" szerint kapjanak a sakkozók beosztást. Én nem csak a B-csoportról beszélek! A nyolcvanas évek New York OPENjein egyenesen 7 kategóriában folytak a küzdelmek. Meg lehet azt oldani, hogy ki-ki a maga helyén játszhasson megfelelő kondíciókkal, vonzó díjakért.
Ha valaki azt kérdezi, miért ártom magam ilyen dolgokba, hiszen már nem versenyzek, nem fűződik érdekem semmiféle változáshoz, hát éppen azért! Én annakidején a sakk és nem az iszapbirkózás mellett kötöttem ki, és ez nem volt véletlen. Természetes, hogy akár csak egy játszma, pláne egy egész verseny sem szépségverseny. De azért egy verseny rangját, színvonalát mégiscsak a maradandó játszmák adják meg. Vagy nem?
ADORJÁN András
P.s.: Ahhoz, hogy a reális eredmény esélye megteremjen, a fordulók számának a mezőny létszámához kellene igazodniuk. 100 alatt 9, afölött 11, nagy mezőny esetén (lehetőleg) 13.Ami a dupla fordulókat illeti: a nap 2.(második) partija nem számítana bele a rétingbe (esetleg a normába sem).Az 1+4x2 típusú versenyek SEHOVÁ sem lennének beszámítva - úgyis a pénzre megy ki a játék a sakkot fölhasználva! |
A bejegyzést ITT éred el!
A bejegyzést ITT éred el!
A bejegyzést ITT éred el!
A bejegyzést ITT éred el
A bejegyzést ITT éred el
A First Saturday honlapját a fenti képre kattintva éred el.
Az open versenyek lebonyolítási formáiról
