Derecske_1.jpg

 idBallaJános_1_1.jpg

IX. BALLA JÁNOS IFJÚSÁGI SAKKEMLÉKVERSENY

 

A verseny helyszíne: Derecske Városi Művelődési Központ, Köztársaság út 107.

A verseny célja: A derecskei sakkozás meghatározó egyéniségének az ifjúsági sakkoktatás terén kifejtett több évtizedes munkássága tiszteletére elindított emlékversenyünk versenyzési lehetőséget biztosít a térség sakkszerető ifjúságának. A helyi egyesület e hagyományteremtő versennyel állít emléket egykori alapító tagjának.

A verseny időpontja: 2014. november 15. (szombat) 8.00-15.00 óráig.

Megnyitó és az első forduló sorsolása: 8.45!
Nevezések egyeztetése: 8.15-től érkezési sorrendben.
Eredményhirdetés: Az utolsó forduló befejezése után fél órával!
Rendezők: Derecskei Sakkiskola Egyesület, Derecske Város Önkormányzata, Derecske Városi Művelődési Központ.

Lebonyolítás: Egyéni verseny (Két korosztályban U14 és U18) csapatversennyel kombinálva. Létszámtól függően 7 vagy 9 fordulós svájci rendszer. Településenként a nevezett csapat három legeredményesebb játékosának (bármely korosztályban szereplő játékos lehet!) teljesítménye adja a csapateredményt! A csapatversenyre egy település több csapattal is nevezhet, de akkor a verseny kezdete előtt meg kell adni az egyes csapatokban szereplő játékosok nevét! A versenyen való részvétel nem függ a csapatversenytől (pl. ha egy településről nincs 3 fő, akkor is játszhatnak a versenyen a résztvevő játékosok, de eredményük csak az egyéni verseny szempontjából lesz díjazva!).

Játékidő: 2*20 perc versenyórával a FIDE rapid sakk szabályai szerint.

Helyezések eldöntése: A több szerzett pont, azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a Buchholz értékszámítás, további azonosság esetén a sötéttel szerzett több pont.
Résztvevők: 1996. 01.01 után született fiúk és lányok (legfeljebb 1900 FIDE Élő pontszámmal rendelkező játékosok indulhatnak).

A verseny résztvevőinek létszáma maximálisan 50 fő, a
létszámhatár elérése után már nevezéseket nem tudunk fogadni!

Díjazás: Egyéni versenyen két kategóriában (U14 és U 18), az I.-III helyezett részére mindkét csoportban érem, oklevél, sakk- könyvek, folyóiratok és egyéb tárgyjutalmak.

Különdíjban részesül a legeredményesebb helyi és a legeredményesebb női
versenyző mindkét korosztályban. Az összesített egyéni verseny győztese nyeri a
Vándorkupát. A csapatverseny I.-III helyezettjei oklevél és egyéb sakkfolyóirat
díjazásban részesülnek. Minden résztvevőt jutalmazunk!

Nevezés 2014. november 13. 19.00 óráig előzetesen a 06-30-550-6730-as telefonszámon vagy
e-mailben a sztibor1118@freemail.hu címen (a versennyel kapcsolatos egyéb
információ is ezen a címeken kapható).

Nevezési díj: 500Ft/fő

Minden résztvevőnek eredményes és jó versenyzést kívánunk!

Szerző: Sakk-mester  2014.11.15. 03:04 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása