Drága Barátaim! Sokan vélik úgy, hogy kérni kell, a kérés, a megalázkodás nem szégyen. Én viszont Nagy László gondolatait vallom, úgy vélem, hogy attól aki kérni kényszerül, a kérésbe kényszerítéssel a még meglévő emberi tartását, ezt az egyetlen kincsét veszik el. Adni nem a "kérőknek" kell, hanem azoknak akik rászolgálnak arra, hogy kapjanak segítséget, támogatást, bátorítást...

Nagy László: KI VISZI ÁT A SZERELMET

Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!