vincent-keymer.JPGMagyar öröm helyett német eufória a Grenke 2018 Openen. A 99. helyről rajtoló 2400 élőpontos 13 éves kis legény - Vincent Keymer - a több mint 200-300 élőponttal fölé tornyosulókat legyőzve került az élre. Páratlan teljesítményéhez gratulálok. Fáj ezeket az elismerő és méltató szavakat leírnom, mert  a mai napon már a második, amúgy az első élvonalbeli nagymesterünk esett áldozatául. A mieink közül a 9. helyen végzett, remekelő Antal Gergely és a veterán, e verseny szenior elsője; Faragó Iván lehet maradéktalanul elégedett a teljesítményével. 

;

 

 

 

 

 

---------------------

Lenyűgözően szerepelnek versenyzőink, kivétel nélkül mindannyian, szinte egymást múlják felül. Ennek a remeklésnek még a mai két fordulón át ki kell tartani ahhoz, hogy a végső mérleg is jól mutasson. Sem az első hely, sem a dobogós helyezések még nem dőltek el. Az élen 11-en állnak 7/6 pontos teljesítménnyel, köztük két honfitársunk; a 2. kiemelt Rapport Richárd és a rajtlistán 14. helyre rangsorolt női kapitány: Papp Gábor.  Bánusz Tamás rajthelyéhez képest szerényebb pozícióból várja a folytatást. Nagy elismeréssel szólhatunk Antal Gergely és Korpa Bence eddigi teljesítményéről, akik világklasszis versenyzők számára képeztek leküzdhetetlen akadályt. Faragó Iván 7/5 pontos teljesítménye nemcsak a szenior korúak körében megsüvegelendő teljesítmény.

Csak így tovább! Hajrá Magyarok!

------------------
Előzetes számítások szerint több mint másfél-ezer sakkozó ül tábla mellé és ad fesztiválhangulatot a Grenke sakkversenyének. De jó is lenne a budapesti tavaszi fesztivál sakk-versenyén viszontlátni ekkora versenyző tömeget!

-----------------

Nagymestereink közül a fentieken túl részt vesz még az Openen: Antal Gergely 9.  9/7!,

Korpa Bence 128.  9/5.5, Faragó Iván 114. 9/6

 ----------------

Rang Titel Teilnehmer TWZ Attr. Verein/Ort Land S R V Punkte Buchh
1. IM Keymer, Vincent 2403 M SF Deizisau GER 7 2 0 8.0 52.5
2. GM Korobov, Anton 2664 M SC Viernheim UKR 6 3 0 7.5 56.0
3. GM Gordievsky, Dmitry 2630 M RUS 6 3 0 7.5 54.5
4. GM Shirov, Alexei 2651 M OSG Baden-Baden LAT 6 3 0 7.5 52.0
5. GM Lagarde, Maxime 2587 M SF Deizisau FRA 6 2 1 7.0 57.0
6. GM Bindrich, Falko 2602 M DJK Aufwärts Aachen GER 5 4 0 7.0 54.0
7. GM Sadzikowski, Daniel 2583 M SC Heusenstamm POL 5 4 0 7.0 53.5
7. GM Firat, Burak 2453 M TUR 5 4 0 7.0 53.5
9. GM Antal, Gergely 2540 M ESV Nickelhütte Aue HUN 6 2 1 7.0 52.5
9. IM Valsecchi, Alessio 2510 M ITA 6 2 1 7.0 52.5
11. GM Andreikin, Dmitry 2712 M RUS 5 4 0 7.0 52.5
12. IM Santos Latasa, Jaime 2549 M ESP 5 4 0 7.0 52.0

 

 

Prizes: 15.000 EUR + Trophy, 10.000 EUR, 7.000 EUR, 5.000 EUR, 3.000
EUR, 2.000 EUR, 1.500 EUR, 1.000 EUR, 700 EUR, 500 EUR, 400
EUR, 300 EUR, 250 EUR, 200 EUR, 150 EUR, 100 EUR

 

Timetable 2018

Opening and 1st round: Thursday, 29. March 2018 ca. 18.30
2nd round: Friday, 30. March 2018 ab 9 Uhr
3rd round: Friday, 30. March 2018 ab 15 Uhr
4th round: Saturday, 31. March 2018 ab 9 Uhr
5th round: Saturday, 31. March 2018 ab 15 Uhr
6th round: Sunday, 1. April 2018 ab 9 Uhr
7th round: Sunday, 1. April 2018 ab 15 Uhr
8th round: Monday, 2. April 2018 ab 9 Uhr
9th round: Monday, 2. April 2018 ab 15 Uhr
Award Ceremony: After the last round

Szerző: Sakk-mester  2018.04.03. 07:30 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása