olympia.pngA bejegyzés forrását ITT találod.

 

1. A törvény betűje

A 2004-ben elfogadott 2004. évi I. törvény a sportról, igen világosan fogalmaz a kérdésben. Minden olimpiai érmes sportolónk a 35. évének betöltését követő első hónaptól kezdve jogosult életjáradékra, melynek összege:

60. § (1) Az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi - a Központi Statisztikai Hivatal által számított - országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg. A második helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék hatvan százalékának, a harmadik helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék negyven százalékénak megfelelő összeg.

(2) Az az érmes, aki kettő, három vagy négy első helyezést szerzett, érmenként további 20 százalékkal emelt összegű, az öt vagy ennél több első helyezést szerzett érmes kétszeres járadékra jogosult.

 

2. Mennyi az annyi?


2015-ben a következőképp alakultak az életjáradékok azon sportolók számára, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett nyári-, téli olimpián, paralimpián, siket-olimpián, sakkolimpián érmet szereztek.

  • Aranyérem: bruttó 237 700 Ft
  • Ezüstérem: bruttó 142 600 Ft
  • Bronzérem: bruttó 95 100 Ft

Na de mi van azokkal a sportolóinkkal, akik több olimpián több számban is aranyérmet nyertek? Több (arany)érem=magasabb életjáradék. 4 aranyig érmenként 20%, az ötödik után kétszeres pénz.

  • 2 arany: bruttó 285 200 Ft
  • 3 arany: bruttó 332 800 Ft
  • 4 arany: bruttó 380 300 Ft
  • 5(+) arany: bruttó 475 400 Ft

3. 35 év alatt nem is jár semmi? 

Dehogynem jár! Kimondottan jó pénzeket lehet szakítani fiatalon is, az életjáradék előtti évekre. 2015-ben éremtől, sportágtól függően a következő lesz a helyzet:

Egyéni sportágak

  • Aranyérem: 35 millió Ft
  • Ezüstérem: 25 millió Ft
  • Bronzérem: 20 millió Ft
  • 4. hely: 15 millió Ft
  • 5. hely: 10 millió Ft
  • 6. hely: 8 millió Ft
  • 7. hely: 4 millió Ft
  • 8. hely: 2 millió Ft

Besorolás szerint létezik az egyéni sportágon kívül

  • Páros (aranyérem esetén): 31,5 millió Ft
  • Egyéni sportágak csapatversenyszámai 3-8 fő (aranyérem esetén): 28 millió Ft
  • Csapatsportágak és egyéni sportágak csapatversenyszámai 9 főtől (aranyérem esetén): 24,5 millió Ft

+1. Hányan kapják ezt a pénzt?

488 olimpiai érmes kapja az életjáradékot, 2015-ben összesen 977,79 millió Ft értékben.olympia.png

Szerző: Sakk-mester  2018.09.15. 18:11 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása