A diagram sötét mattfenyegetését mutatja. A kétlépéses matt beadása a kezdők feladata. E jelzés csupán azt mutatja, hogy heves, pusztító vihar közeledik a világos király udvara felé. Mit tegyünk hasonló esetekben? Mentsük ami menthető? Húzzuk el az irhánkat innen? Esetleg nézzük meg a mi "fenyegető" lehetőségeinket? Ha módunk lenne egy "időutazásra" - olyan lépéssorrend megvalósítására, melyben riválisunk a mi kényszerítőerejű lépéseinkre, csak védőlépéseket tehet - akkor  még a csoda is megeshet. E csoda feltárása a haladó szintű sakkozók feladata. A kezdő sakkozók görgessenek hátra és onnan igyekezzenek előre. A középhaladók bárhol beszállhatnak a megoldáskeresésbe.

Már két bástyaáldozat is eldördült, s mit értünk el vele(?), azt, hogy a vezérünket is a nyílt a-vonalra tehetjük. De hogyan tovább azután?

... és már ott is van. A középhaladóknak innen már könnyen megy, sőt a gyakorlottabb kezdők is megláthatják a játszma végét. Most gondolkodjunk el azon, hogy miként folytattuk volna világossal, ha sötét az első bástyaáldozatunkat nem fogadja el. Egy picit meg kell nyitni a memóriatárunkat és visszafelé kell pörgetni az elmentett képtárunkat, amit a sakkban általában előre szoktunk. 

Megérkezett a segítéség. Ugye így már nagyon egyszerű.

Ni csak-no csak, hát nem a8-ra teszi? Így három helyre léphet a sötét király, úgy csak kettőre léphetett volna. Nem arról van szó, hogy szűkítsük a lépéslehetőségeit és minél kevesebb lépést engedélyezzünk számára, ekként elérve a szorult helyzetét.

Mennyire kegyetlen, vérszomjas játék a sakk. Ebben aztán - mint az életben - tényleg igaz, hogy a cél, a trónfosztás, a matt szentesíti az eszközt.  Világos legjobb, legértékesebb barátait hagyja elveszni, áldozza fel azért, hogy övé legyen a diadal. 

Tehát erről van szó. Világos csak arra várt, hogy ..... és matt a következő lépésben. Nevezd meg a világos által alkalmazott utolsó motívumot.