magnus3_1.jpgmagnus5.jpegck_2.jpgyugar.jpgyugar2.jpg

Megéri a pénzét Magnus Carlsen, aki a hetes sorszámot húzta és kilencből hét ponttal a versenygyőzelmet toronymagasan - két pont fórral - behúzta. Minden jelző kopottas ennek a 29. évében járó fiatalembernek a teljesítményére. Nem csupán a Gaszimov emlékversenyen elért első helyéről szólok, hanem az utóbbi hat éveben mérhető produkcióiról. De vissza az említett versenyre: a rajtot jól kapta el (3/2.5) a véghajrát (3/3) még annál is jobban. A 8. fordulóban már másfél ponttal vezetett, az utolsóban  egy félpont megszerzésével is pontfölénnyel nyerte volna a versenyt, ám a korai pontosztozkodás - amit a verseny állása indokolt volna, amit a magyar gyerekek  (nemcsak gyerekek) egyike-másika meg tesz - elmaradt.  Ő aki a legharcosabb sakkot játszotta, öt partija dőlt el, hármat világossal, kettőt sötéttel nyert, az utolsóban is a küzdelmet választotta. Ezért, s nem csupán a sakk minden műfajában világranglista vezetőként, ő a világ legkiemelkedőbb sakkozója, a sakkozók királya! 
Amikor kritika éri őt - amit eredményeivel úgy rúg le magáról, mint kutya a bolhát - elfelejtik, hogy a sakk nem maga a világ, hanem annak csak egy piciny, mondhatom, hogy elhanyagolható része. Ez az ifjú, hat év alatt átlagpolgárból  - ezt az anyagi helyzetére értem - milliárdossá küzdötte fel magát és bizony ez az új élethelyzet, ami együtt járt a világhírnévvel, rengeteg, eddig számára ismeretlen élethelyzetet eredményezett. Már az csoda, hogy megmaradt a sakk mellett és még mindig ambicionálja azt.
Magnus Carlsen ismét igazolta példátlan sakkzsenialitását. Lenyűgöző eredményéhez: Gratulálok! 

 

A zárszámadás - az utolsó forduló - előtt eldőlt Carlsen elsősége (8/6), aki legyőzte egykori kihívóját Karjakint és megszerezte a versenygyőzelmet. A holtversenyes 2. helyre Karjakin (8/4.5) mellé 8. fordulóbeli győzelmeikkel Ding és Griscsuk lépett fel. A záróforduló dobogóért - 2. és 3. fokáért - vívott küzdelmei eredményezhetnek kiélezett küzdelmeket.

A 8. fordulóban a vele egyívású és a vele világbajnoki döntőt is vívó, nála félponttal kevesebbet szerző Karjakinnal  a sötét tábort igazgatva kerül szembe Magnus Carlsen. A mérkőzés elé a drukkerek  nagy várakozással tekintenek. Érdekességként jegyzem meg, hogy a világbajnoktól mindig a top-formát "megkövetelő" szakírók alig ejtenek szót, a világelithez tartozó Karjakin, Caruana, Giri és Mamegyarov formaingadozásairól. Ennek roppant egyszerű az oka: Ők összességében nem tartanak akkora érdeklődésre számot, mint a világelső világbajnok: Magnus Carlsen

Az első fordulóban nem bírtak egymással  a Gaszimov emlékverseny sakkgladiátorai: minden játszma döntetlenül végződött. A 2. és 3. fordulóban elért kettős győzelmével a világbajnok Magnus Carlsen az élre állt. A tegnapi - 4. fordulóbeli megnyugvás - minden parti remivel ért véget - után, a pihenőnap előtt várhatóan ismét nekigyürkőznek a legények. A küzdelem heve az 5. fordulóban ismét felcsapott, három játszma végződött döntéssel. Carlsen döntetlennel is tartja félpont előnyét.

A 6. fordulóban Karjakin, Anand elleni győzelmével fellépett Carlsen mellé a holtversenyes első helyre. Az "alsóházi" rangadót Topalov nyerte Mamegyarovval szemben, visszalökve őt a holtversenyes utolsó helyre a holland Giri mellé. A 7. fordulóban csak a világbajnok tudott nyerni, így ismét ő vezeti a mezőnyt. 

 

 

 

 

  • 2019 Gashimov Memorial | Final Standings

    # Fed Name Rtg Perf 1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 Pts SB
    1 Carlsen,Magnus 2845 2988 ½ 1 ½ 1 1 ½ 1 ½ 1 7.0/9
    2 Ding,Liren 2812 2813 ½ ½ ½ 1 ½ 1 0 ½ ½ 5.0/9 22.25
    3 Karjakin,Sergey 2753 2819 0 ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 5.0/9 20.25
    4 Radjabov,Teimour 2756 2780 ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ 4.5/9 20.25
    5 Grischuk,Alexander 2771 2779 0 0 ½ ½ ½ 1 1 ½ ½ 4.5/9 18.25
    6 Anand,Viswanathan 2779 2779 0 ½ 0 ½ ½ ½ ½ 1 1 4.5/9 17.5
    7 Topalov,Veselin 2740 2743 ½ 0 ½ ½ 0 ½ ½ 1 ½ 4.0/9 17.5
    8 Navara,David 2739 2743 0 1 ½ ½ 0 ½ ½ ½ ½ 4.0/9 17.25
    9 Mamedyarov,Shakhriyar 2790 2699 ½ ½ ½ ½ ½ 0 0 ½ ½ 3.5/9
    10 Giri,Anish 2797 2656 0 ½ 0 ½ ½ 0 ½ ½ ½ 3.0/9

09 April 2019, 22:16 GMT

# Name Classic +/−   Rapid   Blitz     Age  
1 Carlsen 2860.8 +15.8 2869.0 2954.0 28
2 Caruana 2816.4 −2.6 2813.0 2804.0 26
3 Ding Liren 2809.3 +0.3 2760.0 2773.0 26
4 ↑1 Mamedyarov 2781.3 −11.7 2810.0 2757.0 33
5 ↑3 Vachier-Lagrave 2779.5 +6.5 2800.0 2933.0 28
6 ↓2 Giri 2779.3 −17.7 2769.0 2770.0 24
7 ↓1 Anand 2774.0 0.0 2733.0 2747.0 49
8 ↓1 Nepomniachtchi 2773.0 0.0 2785.0 2778.0 28
9 Grischuk 2772.1 +1.1 2738.0 2750.0 35
10 Aronian 2762.0 −1.0 2695.0 2827.0 36
Szerző: Sakk-mester  2019.04.10. 08:40 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása