Arról álmodtam az éjjel, hogy a kerékpárral és annak alkatrészeivel tanítottam, szemléltettem a kémiát, a biológiát, a matematikát, a fizikát, az irodalmat és a nyelvtant. A történelmet nem nagyon lehet tanítani vele, mert a kerékpár mindig az igazság, a valóság oldalán áll. A kerékpár például a sakkhoz képest mindig a megtestesült valóság, míg a sakk fikció csupán. A kerékpár szét és összeszerelése, beállítása műszaki felkészültséget követel, a kerékpárt hajtani kell, erőt fejleszt, erősíti az izmokat, a véredényeket, a szívet, a tüdőt, mozgásban tart, kiüríti a feszkót belőled. A sakk asztal mellé ültet, görnyedtet a levegőtlen olykor közel negyvenfokos bűzös teremben. A sakkozó mindig közelre néz, lételeme, gyakorló-tanuló eszköze a számítógép, mely a közellátás okán elferdíti a szemtengelyét, szemüveg viselésére kényszerít. A sakk a megmerevedett testbe belefojtja a feszültséget, amit pszichológus old már ki a gyermekeknél is. A sakk pockossá tesz, nemcsak az állásértékeléssel, tervkészítéssel és változatszámítással, hanem felpuffadt beleiddel is birkózol órákon át. A kerékpáros is pozíciójátékos és taktikus, de ő a valóságban helyezi el, vagy épp áldozza fel magát. Kiizzadja magából a frusztrációt, a feszültséget, ép testben ép lelket hoz létre. A sakkozó a fa vagy műanyag figuráival teszi ezt, így nem csoda, ha ő jóval kegyetlenebb, hisz nem neki esik bántódása, nem őt döntik fel, ha rosszul ítéli meg a helyzetet, nem önmagát áldozza fel, hanem csak a vezérét, a lovát. Miközben izolálja gyalogját, elszigeteli magát egy képzelt világba. A kerékpározás is mély koncentrációt követel sokszor órákon át, mégis inkább játék marad a mozgás miatt.

Mikor felébredtem azon agyaltam, hogy melyik sport van közelebb az élethez, a való, a hús-vér világhoz. Azután biciklire pattantam, hogy kimossam az agyamból az álmom.