en_1.jpgA sakk az Élet szimulátora blog május negyedikén ünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját és a napokban haladta meg látogatottsága a félmillió lapletöltést - A mérés 2013. november 15. óta számol - : Tekintettel arra, hogy mekkora érdektelenség övezi a sakkot, ez a szám tekintélyesnek mondható. A blog megőrizte függetlenségét. Miközben sakkszövetségi elnökségek, elnökök és főtitkárok jöttek-mentek, a blog maradt és tarja kritikai realista szemléletmódján keresztül a tükröt, a restek, a nagyot mondók, a csúsztatók, az elhallgatók, az önmagukat túllihegők elé. Igyekszik tenni az egyetemes magyar sakkozás ügyéért, azokért a tehetségekért, akiket akadályoznak tehetségük kibontakozásában, akik "kicsinek" és kiszolgáltatottnak érzik magukat a nagy Magyar Sakkszövetséggel szemben. A blog a "kettős mérce" révén egyértelműsíti, mi számít sikernek, és mi kudarcnak, s fölhívja a figyelmet a mégoly fényes érem mögötti eredménytelenségre is, ami kiváltja az érintettek rosszallását. 

Jelenleg a Magyar Sakkakadémia megvalósítását szorgalmazza Lékó Péter vezetésével, mellyel esélyegyenlőséget teremtene  minden magyar sakk iránt érdeklődő számára, függetlenül attól hogy milyen anyagi egzisztenciával rendelkezik. Természetesen anyagi érdekeket sért az elgondolás megvalósítása, így népes tábor ellenzi azt.

A blog továbbra is figyelemmel kíséri a Magyar Sakkszövetség ténykedését, aminek új elnökét - Szabó Lászlót - egy nagyívű, 64 pontos program mentén választottak meg. Mint tudjuk, minden program annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

A blog szeretné elérni, hogy sakkozóink megbecsülése - anyagi és állami - a tehetség és a tényleges eredményesség alapján történjen. A legjobb, a legeredményesebb kapja a legtöbbet, s szűnjön meg a nemenkénti, a szimpátiaalapú megítélés, amire a legmagasabban jegyzett sakkozóink körében is van szánalmas példa.

Az elmúlt közel 3000 nap alatt több mint 11500 bejegyzés jelzi a blog aktivitását.

Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt nyolc év alatt munkájukkal, bátorító, ösztönző szavaikkal, tetszésük kifejezésével mellettem álltak.

 bs_blog_1_1.jpg

Balogh Sándor: Chess-blogger

Szerző: Sakk-mester  2019.06.15. 10:54 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása