Voltak szebb idők is a Magyar Sakkszövetségnél, amikor nemcsak a szezont keverték össze a fazonnal, hanem az eleveneket is a holtakkal - ahhoz képest nagy a fejlődés, mert itt csupán Dr-i címmel ruházzák fel az egyik közvetítő portálon az igen tehetséges 10 éves kisleányt Tóth Lilit. Az első fordulót követően úgy voltam vele, hogy biztosan figyelemmel kísérik a sakkszövetség háza táján ezeket a portálokat és korrigálni fognak. A korrekció elmaradt a második és a harmadik fordulóban is. Gondolom mindenki, aki eddig olvasta a bejegyzést rájött a turpisságra: elmulasztották bekérni a Lilike diplomáját :-) Nem ez a verzió a megoldás, hanem az, hogy van nekünk - sakkozóknak, sakkdrukkereknek - egy valóban doktorált Tóth Lilink is, aki női nemzetközi-mester. Amilyen ügyes a kicsi Lili, előbb utóbb megszerzi nagy elődje címeit is.

 

Az elsősorban említett kavarásban érintett vagyok egykori tanítványom révén, akinek megszerzett élőpontjait az elhunyt debreceni sakkmesternek Kovács Lajosnak írták jóvá, lévén mindketten Kovács Lajosok. A névrokonság hol áldás, hol átok: Amikor teljesítettem a FIDE-mesteri címhez nélkülözhetetlen 2300 élőpont fölötti követelményt, rögtön ketten lettünk a pontok "fogyasztói" - a címet csak hozzám kötötték, ám a pontszámot névrokonomhoz a szentesi Balogh Sándorhoz is  - a könnyen jött, könnyen megy elvhez hűen Sanyi "rokonom" is segített felpuhítani az amatőr sakkozóknál jónak mondható pontszámot.a_9evesdr_1.jpga_9evesdr_2.jpg

A doktor Tóth Lili:

az_igazi.jpg

Szerző: Sakk-mester  2019.06.24. 08:04 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása