magonc.jpgHa bizonyos magvaknak azonos életkörülményeket biztosítanak, csak akkor dönthető el, hogy melyik mag az, amelyikből a legtermetesebb fa fog kifejlődni. Ha a szuper-magnak tápanyag, víz, fény és hő hiányos környezetben kell teljesíteni, akkor nagy valószínűséggel felülmúlja a középszerű mag teljesítménye. Viszont a mag nem választhat földet magának, ahova sodorja a szél, ott ereszt gyökeret, s lesz belőle, ami lesz...  A sivár körülmények közé kerülők között a nagyobb tehetséggel megáldott lesz a legnagyobb, ám az optimális körülmények között fejlődő középszerűkkel már nem, vagy csak nehezen veszi fel a versenyt. Így van ez a társadalomban, a sakkban is, ki ide születik, ki oda - nagyon úgy néz ki, hogy kitörni, a vagyonosokkal, a módosokkal szemben nyerni, azok fölé kerekedni emberfeletti teljesítménnyel lehet csak.

Van kis hazánkban is, aki teljes ellátással külön lakrészt biztosít a sakk-trénerek számára, s fizet napi 30-50 ezer forintot munkájuk elismeréseként - van a trénerek között nagymester, nem is egy, nemzetközi és FIDE mester, személyi edző, pszichológus, tenisztréner - van olyan tinédzser sakkozónk akit már a fél válogatott keret edzett - ezek a kiválasztottak nagy fazékból falják a sakktudományt napi 6-8-10 órában - míg másoknak, születésük okán a töredéke jut mindezeknek... - Így aztán megkérdezni tőlük, hogy Ti miért csak itt tartatok, vagy mutassátok fel, hogy mit értetek el - az nagy arcátlanságra vall...

A Magyar Sakkszövetség, ha lenne - a nevében van, de másban alig - felfigyelhetne sportága tehetségeire és legalább egy évre biztosítaná számukra az ideális körülményeket - azok számára akik élni tudnak a lehetőséggel ki kell tárni a fejlődés útjának kapuját - mert a tagolt társadalom résnyire sem hagyja nyitva azt...

Még valami; Élőpont-hatékonysági mutató - Korosztályonként fel kellene mérni, kinek mennyibe került az élőpontja, hol hogyan hasznosult a befektetett tőke, ki mennyiből hozott ki egy élőpont-növekményt...   Azután górcső alá vehetnénk, mit vállalt be a család, mit a támogatók, a Sakkszövetség...

Nem mondhatjuk azt, hogy a Riska a jobb tejelő, mert 6 liter tejet adott, szemben a Pirkával, mert ő csak öt litert csurantott a rocskába, ha nem tudjuk, hogy a Riska egy dús növényzetű legelőn, a Pirka pedig egy kopár mezőn legelészve jutott tápanyaghoz...  Mert ez az állítás becstelen lenne a Pirkával szemben...

Szerző: Sakk-mester  2019.08.26. 15:47 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása