bakony-balaton.jpgA GM verseny részletes eredményeit ITT,  az Open-ét ITT találod 

Balatoni hullámsírban a magyar versenyzők élőpontjai? - Nem! Az indiai versenyzők zsebében!

Ez nem a mi versenyünk volt hanem a 23 éves indiai nemzetközi mesteré  Akashé, aki indiai mércével mérve későn 2012-ben, 16 évesen érte el ezt a titulust és eddig nem sikerült begyűjtenie a GM címet - Nos nálunk belehúzott: 2,5 pontnyi előnnyel  ért célba, szerzett 35,3 élőpontot, normát teljesített  -  és nemcsak Akesh lehet elégedett magával, hanem az indiai delegáció minden tagja: ők mindannyian gyarapították élőpontszámaikat - nem úgy, mint a magyar résztvevők, akik mindannyian élőpontvesztéssel zárták a versenyt - Gratulálok mindazoknak, akik gyarapították élőpontszámaikat! - Mert ha tetszik-ha nem - a sakkot élőpontokra játsszák!

Nemrég egy sakkapuka eléggé szánalmas módon próbált szövetkezni velem szemben azért, hogy (csak és kizárólag) jót  írjak a magyar sakkteljesítményekről - írjon jót ő - például erről a versenyeredményről - azt senki sem várhatja el tőlem, hogy a tényeket meghamisítva hazudjak valami szépet és jót! 

Final Ranking crosstable after 9 Rounds

Rk. Name Rtg FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pts.  TB1   TB2   TB3 
1 IM Akash G 2394 IND * ½ 1 1 1 ½ 1 1 1 1 8,0 31,25 0,0 7
2 GM Aczel Gergely 2538 HUN ½ * 1 ½ 1 ½ ½ ½ ½ ½ 5,5 24,25 0,0 2
3 Sek Konstantin 2469 RUS 0 0 * 1 0 1 ½ 1 1 1 5,5 18,75 0,0 5
4 FM Martinovici Ilie 2405 MDA 0 ½ 0 * ½ ½ ½ 1 1 1 5,0 16,75 0,0 3
5 FM Krishnater Kushager 2324 IND 0 0 1 ½ * ½ ½ ½ 1 ½ 4,5 17,25 0,0 2
6 GM Varga Zoltan 2437 HUN ½ ½ 0 ½ ½ * 1 0 1 - 4,0 18,00 0,0 2
7 Manish Anto Cristiano F 2272 IND 0 ½ ½ ½ ½ 0 * ½ 0 1 3,5 13,75 0,0 1
8 FM Borhy Marcell 2382 HUN 0 ½ 0 0 ½ 1 ½ * 0 ½ 3,0 11,75 0,0 1
9 FM Krstulovic Alex 2338 HUN 0 ½ 0 0 0 0 1 1 * ½ 3,0 10,25 0,0 2
10 GM Czebe Attila 2413 HUN 0 ½ 0 0 ½ - 0 ½ ½ * 2,0 8,00 0,0 0

Final Ranking after 9 Rounds

Rk. SNo Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3 
1 2 IM Akash G IND 2394 8,0 31,25 0,0 7
2 3 GM Aczel Gergely HUN 2538 5,5 24,25 0,0 2
3 1 Sek Konstantin RUS 2469 5,5 18,75 0,0 5
4 6 FM Martinovici Ilie MDA 2405 5,0 16,75 0,0 3
5 9 FM Krishnater Kushager IND 2324 4,5 17,25 0,0 2
6 7 GM Varga Zoltan HUN 2437 4,0 18,00 0,0 2
7 10 Manish Anto Cristiano F IND 2272 3,5 13,75 0,0 1
8 4 FM Borhy Marcell HUN 2382 3,0 11,75 0,0 1
9 8 FM Krstulovic Alex HUN 2338 3,0 10,25 0,0 2
10 5 GM Czebe Attila HUN 2413 2,0 8,00 0,0 0

Player info

Name Akash G
Title IM
Starting rank 2
Rating 2394
Rating national 0
Rating international 2394
Performance rating 2749
FIDE rtg +/- 35,3
Points 8
Rank 1
Federation IND
Ident-Number 0
Fide-ID 5040299
Year of birth 1996

 

Rd. SNo Name Rtg FED Pts. Res.
1 9 FM Krishnater Kushager 2324 IND 4,5 w 1
2 1 Sek Konstantin 2469 RUS 5,5 s 1
3 10 Manish Anto Cristiano F 2272 IND 3,5 w 1
4 3 GM Aczel Gergely 2538 HUN 5,5 w ½
5 4 FM Borhy Marcell 2382 HUN 3,0 s 1
6 5 GM Czebe Attila 2413 HUN 2,0 w 1
7 6 FM Martinovici Ilie 2405 MDA 5,0 s 1
8 7 GM Varga Zoltan 2437 HUN 4,0 w ½
9 8 FM Krstulovic Alex 2338 HUN 3,0 s 1

Starting rank list of players

No. Name FideID FED Rtg
3 GM Aczel Gergely 727709 HUN 2538
1 Sek Konstantin 24104302 RUS 2469
7 GM Varga Zoltan 700509 HUN 2437
5 GM Czebe Attila 705268 HUN 2413
6 FM Martinovici Ilie 13907034 MDA 2405
2 IM Akash G 5040299 IND 2394
4 FM Borhy Marcell 770787 HUN 2382
8 FM Krstulovic Alex 760056 HUN 2338
9 FM Krishnater Kushager 25041142 IND 2324
10 Manish Anto Cristiano F 25095927 IND 2272
Szerző: Sakk-mester  2019.09.06. 08:36 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása