koronavirus_1.jpg

FRISSÍTÉS - MTI-

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között.

Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő arról is beszélt, hogy "elviselhető módon" próbálják elválasztani az időseket a fiataloktól.

Ezért közölte: az élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.


 INDEX.HU:

Csak munkavégzés és az alapvető szükségletek céljából hagyhatók el a lakóhelyek.

"Az eddigi korlátozások eredményesek voltak. A járvány kitörése alőtt a kontaktusszám félmillió felett volt, ez leesett a tizedére" – mondta Orbán. „A magyarok fegyelmezetten a társalmi érintkezések méretét tizedére csökentették” Ez most megállt, ezért a csökkentés további előmozdítására lépett életbe a kijárási korlátozás, ami azonban hangsúlyozottan nem kijárási tilalom, amikor "egy légy sem repülhet ki".

  • A kijárást lehetővé tévő alapos okok között van, hogy a gyerekeket be lehet vinni az iskolák ügyeleteire, ahol ötfős csoportokban vigyáznak rájuk.
  • Az önkormányzatok is kijelöltek ilyen célra óvodákat, ezekhez is ki lehet menni.
  • Ki lehet menni a szabadba, csak tartsanak egymás között a távolságot.

- mondta Orbán, megjegyezve, hogy szabálysértés, ha nem tartják e a szabályozást, de "nem az a feladat, hogy dresszírozzuk az embereket. Azt kell elnyernünk, hogy meglegyen az együttműködés. A rendőröknek segíteniük kell az embereket, hogy betartsák a szabályokat, cél nem a kikényszerítés" – mondta Orbán.

Szükség esetén azonban ötezer feletti akár 50 ezer forintos büntetés is kiszabható.

index.hu

Szerző: Sakk-mester  2020.03.27. 07:04 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása