Innen ered a téves blogbejegyzés. Szerencsére vannak akik "rám vetik" figyelő tekintetüket és jeleznek, ha vész van. Így tett Szilágyi Sanyi sakktörténész barátom, aki röviddel a blogbejegyzés megjelenése után rám csörgött és közölte, nem a későbbi világsztár Portisch Lajos vett részt az 1956-os sakkversenyen, hanem öccse a későbbi nemzetközi-mester Ferenc. A 365Chess.com volt a forrásanyagom. Ahol nemcsak a Portisch fivéreket cserélték fel, hanem a verseny holtversenyes győztesének, Daróczy Sándornak a keresztneve kezdőbetűjében is tévedtek.  Szilágyi Sanyi nem volt rest és hitelesség érdekében beszkennelte a korabeli Magyar Sakkélet idevonatkozó lapjait. Ugyancsak jelentkezett észrevételével Daróczy Sanyi, az egykori holtversenyes első fia és Fehér Gyuszi, akinek nem lehet elég hálás az utókor a régi versenyek játszmainak megmentése és feldolgozása miatt. Barátaim! Köszönöm a figyelmeteket és az észrevételeiteket!

A LEGJOBB VIDÉKI SAKKOZÓK CSILLAGSZERZŐ-VERSENYE DEBRECENBEN
Ez az esztendő fordulat éve volt a vidéki magyar sakkozás életében. Az Országos Testnevelési és Sport Bizottság elérkezettnek látta az időt, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel segítségére siessen azoknak a vidéki sakkgócpontoknak, amelyekben az öntevékenység, a céltudatos és áldozatkész társadalmi munka a nehéz viszonyok között is figyelemreméltó eredményeket ért el az utolsó esztendőkben, s ez a messzetekintő megértés, ez a nagyszabású gondviselés egész sor tervszerű, széles távlatokkal kecsegtető intézkedésekben öltött testet. Elég, ha itt csupán az országos csapat- bajnokság ez évi új rendszerére utalunk, továbbá arra az örvendetes tényre, hogy megtörtént végre a sakksportban is a Nemzeti Bajnokság megszervezése, ami minden bizonnyal nagyot fog emelni a
vidéki sakkozás színvonalán. Az újításoknak ebben a korszerű sorozatában szerény, de nem jelentéktelen mozzanat volt a debreceni csillagszerző verseny, amely a vidék legjobbjainak meghívásával került lebonyolításra augusztus 14-től 25-ig.
A verseny, jóformán az első percről az utolsóig, éles és szívós küzdelmet hozott. Alig akadt „pihenő“ játszma, olyan pedig, amelyben az ellenfelek kitértek 4 volna egymás elől, mondhatni, egy se. Ez kétségtelenül a torna egyik legértékesebb jó pontja. Nem utolsó sorban ennek a harcos szellemnek köszönhető a meglepő végeredmény. Az lett az első, azok kerültek az élre, akik harcikedvből, küzdőképességből, fegyelmezettségből, kitartásból a legtöbbet nyújtottál^.
A végeredményről a következő táblázat tájékoztat:

Amint látjuk, az első három kilőtt a mezőnyből, a 4—9. helyezett zárt tömböt alkotott és csak az utolsó szakadt le feltűnően. Ez már maga is arra vall, hogy az egész mezőny nagyjából azonos átlagon mozgott. A pontok száma, a százalékszámokon túl a játszmaanyag elemzése szintén emellett szól. Nem sok a ragyogó játszma, de a selejt még kevesebb. Mindamellett hiba volna elhallgatni, hogy az átlag csak viszonylag jó. Első osztályunk, még a fővárosi is, mesz- sze elmaradt a szovjet első osztálytól. Többet, sokkal többet várunk tőlük, mert telik tőlük. Csak rá kell lépni a helyes útra: a szorgalmas, elmélyedő elméleti és gyakorlati tájékozódás, főképp pedig az önképzés útjára.
Vajay, bár meglepetésre, megérdemelten futott be elsőnek. Erős játékos, ötletes taktikus és vérbeli küzdő, csak ideje nincs elég a sakkra. Ezen a versenyen ő játszott a legegyenletesebben, a legbiztosabban. Daróczy, aki ugyancsak megszerezte a csillagot, a debreceni sakkozás legmegbízhatóbb ígérete. Állásérzéke kitűnő, elméleti készültsége állja a legszigorúbb bírálatot is.
Hacsak, ha ki nem hagy a két utolsó fordulóban, akár első is lehetett volna. Ezúttal sokban alatta maradt saját lehetőségeinek, de még így is ízelítőt adott a fővárosi sakkozás termékeny és nevelő magasabb felkészültségéből.
Riegert természetes adottságai segítették a negyedik helyre, de nem valószínű, hogy mai készültségével sokszor meg tudná ismételni ilyen mezőnyben ezt az eredményét. Méginkább áll ez Kalmárra, aki elsősorban küzdőképességének köszönheti sikerét.
A Poríisch-Filep-Dózsa hármas holtversenye merőben különböző okokra vezethető vissza. Portisch a torna első felében sehogyse talált magára és szerencséje sem volt. Filep nagy tehetség, de egy nagyon nehéz vizsgaidőszak és a rákövetkező katonai szolgálat után nem
lett volna szabad beugrania ebbe a versenybe. Váratlan és részben balszerencsés első veresége után egyszerűen ösz- szeroppant. Edzettségre és fegyelmezettségre kell szert tennie, ha állandóan képességeihez méltóan akar szerepelni. Dózsa is tehetséges, de még gyakorlatlan; neki azonban nincs mit szégyelnie se helyezésén, se pontjai számán.
Szigethyben hasonlíthatatlanul több van, mint amennyit már megint láttunk tőle. . Magas igénnyel tör a játszmák kezdeti szakaszában eredetiségre; s ha az energia-befektetés nem hozza meg a gyümölcsét, kedvét veszti s csak itt-ott játszik teljes erejével.
Leszakadva bár a többiektől, még Cseh és Szobi is elérték a „mesterharmadot“. Ez csak Székelynek nem sikerült, alighanem a magasabb életkor, no meg a rossz forma miatt.
S hogy a számok varázsából is adjunk valamit: világos nyert 27 (40.9 százalék), sötét pedig 15 (22.8 százalék) játszmát, az erőpróbáknak tehát csaknem kétharmada végződött döntéssel. Mindez, sajnos, nem annyira a régi szép babonát. a kezdés előnyét bizonyítja, mint inkább a játékosok — tisztelet a ritka kivételnek — „rossz technikáját“. Sürgősen ajánljuk az egész mezőny figyelmébe a Sahmati közelmúlt idevágó cikkét.
Végül hadd említsük meg a verseny tornakönyv jellegű Híradó-ját. amely az OTSB, a Hajdú-Bihari MTSB és a Debreceni VTSB áldozatkészségéből látott napvilágot e sorok íróinak szerkesztésében. S hadd álljon itt belőle a verseny három kiemelkedő, a legszigorúbb mértéket is megütő játszmája.