abdumalik_2jpg.jpggibr2.jpg1kumbodi2_18.jpggibrl2_1.jpg20210521-fide-women-.jpggibrl_6.jpgLehet, hogy egy kép erről: 3 ember és , szöveg, amely így szól: „Women's GRAND PRIX NIGEL SHORT COMMENTARY TEAM WGP2019.FIDE.COM VESELIN TOPALO FIONA STEIL-ANTONI ANTONI”womens.jpggibrl_4.jpggabor_mariya_1.jpg1fg2_26.jpg

 

 

 

 

 

 

Miután véget ért a sakkgladiátorok onlájn versengése és az európai onlájn kvalifikációs verseny is, maradt nekünk, drukkereknek  a sakkamazonok gibraltári csatározása, mely nem kis meglepetést - de inkább a szenzáció kifejezés lenne ide illőbb - tartogatott a sakkdrukkerek számára - Történt ugyanis, hogy a rajtlista hetedik kazahsztáni lány: Zhansaya Abdumalik kilenc forduló során szerzett 7,5 pontjával férfi nagymesteri normát teljesített a hölgyek gibraltári FIDE nagydíján és 2 pont fórral vezeti a mezőnyt - a versenyből hátralévő két fordulóban találkozik az első és a harmadik kiemelttel - Kérdés, hogy az élőpontszámban "előkelőbb" hölgyek képesek lesznek-e megállítani a kazahsztáni lány "ámokfutását"? Érdemes betérni a virtuális versenyterembe a hátralévő fordulókban.photo

 

 A versenyben némi meglepetésre a kazahsztáni Zhansaya Abdumalik vezet nyolc forduló során elért 6,5 ponttal - A 2000-ben született hölgy 10 évesen női mesteri, 11 évesen női nemzetközi-mesteri, 14 évesen női nagymesteri címet szerzett - egy ponttal lemaradva követi őt: Mariya Muzychuk és Gunay Mammadzada.

Örömhírrel szolgálhatok azoknak akik a szebbik nem, könnyebben(?) követhető sakklogikájának hívei - bár meg kell jegyeznem, hogy a FIDE Women's Grand Prix és a jelen verseny résztvevői már nem használják a női titulust, férfi címekben tetszelegnek: GM-ek, IM-ek  ők, így a gondolkodásuk a sakkpályán igencsak férfias - A lényeg: Ma kezdetét veszi a  sakkamazonok Gibraltári csúcstalálkozója - A blogon is élő videó és játszmaközvetítéssel követheted vetélkedésüket.

 A gibraltári FIDE női nagydíj egy 12 fős körmérkőzés, amelyet 2021. május 22. és június 2. között Gibraltáron rendeznek. Ez a 2019–2020-as FIDE női nagydíj utolsó versenye, amely két helyet biztosít a 2021-es női sakk-világbajnokjelöltek tornájára. A versenysorozat 16 játékosa a négy esemény közül háromban játszik. Gondolkodási idő: 90 perc 40 lépésre, ezt követi 30 perc a játék végéig, plusz 30 másodperc lépésenként. A nyereményalap 80 000 euró, melyből 15 000 euró és 160 Grand Prix pont illeti a nyertest. A 30. lépés előtt nem engedélyezett a remi.

A FIDE és a gibraltári női FIDE Grand Prix szervező csapata úgy döntött, hogy a versenyt későbbre ütemezi. A döntést a koronavírus-járvány gibraltári helyzetére reagálva hozták, sajnos az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az esetek száma. Ennek tükrében Fabian Picardo miniszterelnök január 2-án új bezárást jelentett be, amely legalább január 16-ig lesz érvényben. Sajtótájékoztatója során Picardo úr elmondta, hogy "a Covid-19 új fertőzéseinek száma a mi közösségünkben kiemelkedően magas és aggodalomra ad okot. " A játékosok és az eseményen részt vevő személyzet biztonságának és jólétének biztosítása érdekében elhatároztuk, hogy elhalasztjuk azt. A versenyt február végén rendezik, ha a körülmények megengedik.

Az összetett első helyen álló Gorjacskina páholyból követheti a verseny eredményeit - Az ő pozícióját senki sem veszélyezteti - Az összetett második Konerunak van oka az izgalomra, elméletileg hárman is elé kerülhetnek - Minden verseny egy 12 fős körmérkőzés - Az egyes Grand Prix nyereményalapja 80 000 euró (95 000 USD), 15 000 eurót és 160 Grand Prix pontot visz a győztes -   A pénzdíjon túl nagy a tétje a versenynek - A sorozat első és második helyezettje résztvevője lesz a világbajnokjelölti tornának. 

A FIDE Női Nagydíj negyedik és egyben utolsó szakaszára a Caleta Hotelben kerül sor 2021 január 17–29 között - 2021 január 24-én pihenőnap - A résztvevők a következő rajtszámokat kapták: 1 Gunay Mammadzada (AZE), 2 Sarasadat Khademalsharieh (IRI), 3 Zhansaya Abdumalik (KAZ), 4 Marija Muzychuk (UKR), 5 Nana Dzagnidze (GEO), 6 Alina Kashlinskaya (RUS), 7 Valentina Gunina (RUS), 8 Kateryna Lagno (RUS), 9 Anna Muzychuk (UKR), 10 Dinara Saduakassova (KAZ), 11 Elisabeth Paehtz (GER), 12 Antoaneta Stefanova (BUL).

 

Gibraltár ad otthont a FIDE Női Nagydíj utolsó szakaszának - A világbajnoki címért folytatott versengés egyik döntő eseményén fognak versenyezni a világ legkiválóbb hölgy sakkozói, mivel a Women Grand Prix sorozat két legjobb játékosa közvetlenül kvalifikálja magát a Világbajnok-jelölti versenyre. A 2003-óta rendszeresen megrendezett Gibraltári tornán megfordult hét női világbajnok és a visszavonulásáig női világranglista vezető Polgár Judit is.

A Caleta Hotel, amely a nagy elmék éves összejövetelének hagyományos helyszíne, elszigetelt központtá válik, hogy biztosítsa a résztvevők biztonságát és elkerülje a COVID-19-hez kapcsolódó kockázatokat. Az esemény teljes időtartama alatt a résztvevőkön és a szervező csapaton kívül nem lesz más vendég a szállodában, a versenyt a gibraltári kormány egészségügyi előírásainak betartásával és azokkal összhangban tartják.

Skolkovo, Monaco és Lausanne után nem is gondolhatnánk jobb helyszínre, mint Gibraltár, ahol a Nők Nagydíj sorozatának utolsó eseményét rendezzük. ”- mondta Arkadi Dvorkovich FIDE elnök.

The list of participants:

1

IM

Gunay Mammadzada

2443

AZE

2

IM

Irina Bulmaga

2440

ROU

3

IM

Zhansaya Abdumalik

2472

KAZ

4

GM

Mariya Muzychuk

2544

UKR

5

GM

Nana Dzagnidze

2524

GEO

6

IM

Alina Kashlinskaya

2494

RUS

7

GM

Valentina Gunina

2421

RUS

8

GM

Kateryna Lagno

2546

RUS

9

GM

Anna Muzychuk

2535

UKR

10

IM

Dinara Saduakassova

2500

KAZ

11

IM

Elisabeth Paehtz

2467

GER

12

GM

Antoaneta Stefanova

2470

BUL


FULL PAIRINGS:

Round 1 on 2021/05/22 

IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Antoaneta Stefanova (2470)
IM Irina Bulmaga (2440) – IM Elisabeth Paehtz (2467)
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – IM Dinara Saduakassova (2500)
GM Mariya Muzychuk (2544) – GM Anna Muzychuk (2535)
GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Kateryna Lagno (2546)
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Valentina Gunina (2421)    

Round 2 on 2021/05/23

GM Antoaneta Stefanova (2470) – GM Valentina Gunina (2421)        
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Alina Kashlinskaya (2494)        
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Nana Dzagnidze (2524)        
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Mariya Muzychuk 2544        
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)     
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Irina Bulmaga (2440)    

Round 3 on 2021/05/24

IM Irina Bulmaga (2440) – GM Antoaneta Stefanova (2470)        
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Elisabeth Paehtz (2467)            
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Anna Muzychuk (2535)    
GM Valentina Gunina (2421) – GM Kateryna Lagno (2546)    

Round 4 on 2021/05/25

GM Antoaneta Stefanova (2470) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Valentina Gunina (2421)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Mariya Muzychuk 2544    
IM Irina Bulmaga (2440) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)

Round 5 on 2021/05/26

IM Zhansaya Abdumalik (2472) – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Irina Bulmaga (2440)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Valentina Gunina (2421) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Anna Muzychuk (2535)

Round 6 on 2021/05/27

GM Antoaneta Stefanova (2470) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Valentina Gunina (2421)        
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Irina Bulmaga (2440) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – GM Mariya Muzychuk (2544)
                                
Round 7 on 2021/05/29

GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Irina Bulmaga (2440)    
GM Valentina Gunina (2421) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Dinara Saduakassova (2500)    

Round 8 on 2021/05/30

GM Antoaneta Stefanova (2470) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Irina Bulmaga (2440) – GM Valentina Gunina (2421)    
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Nana Dzagnidze (2524)

Round 9 on 2021/05/31

GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Mariya Muzychuk 2544        
GM Valentina Gunina (2421) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Irina Bulmaga (2440)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Elisabeth Paehtz (2467)

Round 10 on 2021/06/01

GM Antoaneta Stefanova (2470) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Irina Bulmaga (2440) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Valentina Gunina (2421)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Alina Kashlinskaya (2494)

Round 11 on 2021/06/02

IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
GM Valentina Gunina (2421) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Mariya Muzychuk 2544    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Irina Bulmaga (2440)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Gunay Mammadzada (2443)

 

 

 

FULL PAIRINGS:

Round 1 on 2021/01/18

IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Antoaneta Stefanova (2466)
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – IM Elisabeth Paehtz (2467)
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – IM Dinara Saduakassova (2500)
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Anna Muzychuk (2535)
GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Kateryna Lagno (2546)
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Valentina Gunina (2451)    

Round 2 on 2021/01/19

GM Antoaneta Stefanova (2466) – GM Valentina Gunina (2451)        
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Alina Kashlinskaya (2494)        
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Nana Dzagnidze (2524)        
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Mariya Muzychuk 2544        
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)     
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    

Round 3 on 2021/01/20

IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Antoaneta Stefanova (2466)        
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Elisabeth Paehtz (2467)            
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Anna Muzychuk (2535)    
GM Valentina Gunina (2451) – GM Kateryna Lagno (2546)    

Round 4 on 2021/01/21

GM Antoaneta Stefanova (2466) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Valentina Gunina (2451)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Mariya Muzychuk 2544    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)

Round 5 on 2021/01/22

IM Zhansaya Abdumalik (2478) – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Valentina Gunina (2451) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Anna Muzychuk (2535)

Round 6 on 2021/01/23

GM Antoaneta Stefanova (2466) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Valentina Gunina (2451)        
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – GM Mariya Muzychuk (2544)
                                
Round 7 on 2021/01/25

GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
GM Valentina Gunina (2451) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Dinara Saduakassova (2500)    

Round 8 on 2021/01/26

GM Antoaneta Stefanova (2466) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Valentina Gunina (2451)    
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Nana Dzagnidze (2524)

Round 9 on 2021/01/27

GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Mariya Muzychuk 2544        
GM Valentina Gunina (2451) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Elisabeth Paehtz (2467)

Round 10 on 2021/01/28

GM Antoaneta Stefanova (2466) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Valentina Gunina (2451)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Alina Kashlinskaya (2494)

Round 11 on 2021/01/29 

IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
GM Valentina Gunina (2451) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Mariya Muzychuk 2544    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Gunay Mammadzada (2443)

Szerző: Sakk-mester  2021.06.02. 06:36 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása