A résztvevők listáját és a részletes eredményeket ITT találod

 

Egyetlen hazánkfia engedte meg magának azt a luxust, hogy résztvegyen a versenyen - Belegondoltam, hogy mibe kerülne a részvételem: egy egyágyas szoba cc 1000 euró, ehhez jönne az oda-visszautazás költsége és az, hogy jól érezzem magam: kávézás, borozás, koktélozás, sütizés egy másik 1000 euró - Úgy egymillával a zsebemben nem érezném magam szegénylegénynek ott - és jó lenne ha vihetném magammal a szekundánsomat - aki jelenlétével és ha többet ittam a kelleténél a koktélokból: akkor a két kezével is támogatna :-) - Nos barátaim: jövőre hányan jöttök velem? Esetleg akadna valaki, aki állná a költségeimet, a költségeinket  - cserébe a helyszínről tudósítanak a versenyről -:)

Hogy mitől amatőr a verseny, azt nehéz megmondani - A résztvevők mindegyike tagja a FIDE-nek - tehát mindannyian versenysakkozók, klubjátékosok - Az amatőr sakkozó az én fogalmam szerint nem tagja egyetlen klubnak sem, így a FIDE-nek sem - az amatőrök közé sorolnám azokat a volt versenysakkozókat, akik, legalább öt évvel az adott verseny kezdete előtt felhagytak a versenyzéssel - A sakkozótársadalom felbontása két szempont szerint lehetséges: Élőpontok és rangok-címek, vagy profik: akik a sakkból élnek, versenysakkozók-klubjátékosok és az amatőrök.

3. Tournament schedule
16 October, 13:00 -> Arrival of participants 21 October, 15:00 -> Round 5
17 October, 10:00 -> Technical meeting 22 October, 15:00 -> Round 6
17 October, 14:30 -> Opening Ceremony 23 October, 15:00 -> Round 7
17 October, 15:00 -> Round 1 24 October, 15:00 -> Round 8
18 October, 15:00 -> Round 2 25 October, 15:00 -> Round 9
19 October, 15:00 -> Round 3 25 October, 21:00 -> Closing Ceremony
20 October, 15:00 -> Round 4 26 October, 11:00 -> Departure of participants

 

Player info

HUN

Name Szente Varga Fruzsina
Title WFM
Starting rank 15
Rating national 0
Rating international 2068
Performance rating 2079
FIDE rtg +/- 2,2
Points 5
Rank 12
Federation HUN
Ident-Number 0
Fide-ID 712264
Year of birth 1996

 

Rd. Bo. SNo Name RtgI FED Pts. Res.
1 16 33 Cansu Batuhan 1877 TUR 4,0
½
2 10 11 Methu Joseph Muragu 2110 KEN 4,0
½
3 12 32 WFM Khaliun Batnasan 1909 MGL 3,5
1
4 4 9 Andreev Stanislav 2121 BUL 3,5
1
5 4 3 Sandalakis Nikolaos 2226 GRE 6,5
0
6 7 21 CM Magana Ben 2035 KEN 6,0
0
7 10 23 George Samir David 1964 EGY 5,0
1
8 7 22 Hryshchenko Kamila 2021 UKR 5,0
0
9 8 17 Coicev Matei-Andrei 2058 ROU 4,5
1

 

Federation statistics

No. FED Federation Count
1 AUT Austria 1
2 BEL Belgium 4
3 BRA Brazil 2
4 BUL Bulgaria 1
5 CHI Chile 2
6 CRO Croatia 1
7 CZE Czech Republic 1
8 DEN Denmark 1
9 DOM Dominican Republic 1
10 ECU Ecuador 1
11 EGY Egypt 2
12 ENG England 2
13 ESP Spain 2
14 FID FIDE 1
15 FIN Finland 1
16 FRA France 2
17 GER Germany 4
18 GRE Greece 42
19 HUN Hungary 1
20 IND India 5
21 IRL Ireland 3
22 ITA Italy 1
23 JOR Jordan 1
24 KAZ Kazakhstan 6
25 KEN Kenya 11
26 KGZ Kyrgyzstan 4
27 KSA Saudi Arabia 1
28 KUW Kuwait 15
29 LAT Latvia 2
30 LBA Libya 3
31 LBN Lebanon 1
32 LTU Lithuania 1
33 LUX Luxembourg 1
34 MEX Mexico 1
35 MGL Mongolia 7
36 NGR Nigeria 1
37 OMA Oman 4
38 PHI Philippines 1
39 POL Poland 6
40 POR Portugal 1
41 ROU Romania 3
42 RUS Russia 6
43 SLO Slovenia 2
44 SRB Serbia 1
45 SUI Switzerland 1
46 SWE Sweden 1
47 TUR Turkey 6
48 UAE United Arab Emirates 12
49 UKR Ukraine 4
50 USA United States of America 1
51 WLS Wales 1
Total 186

Title statistics

Title Count
FM 6
WFM 8
CM 11
WCM 7
Total 32
Szerző: Sakk-mester  2021.10.20. 07:22 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása