budapest4.jpgA részletes eredményeket ITT találod

 

 A férfi bajnokság játszmáit ITT a nőit ITT éred el

 

Furcsa (és akkor még finoman fogalmaztam) 2021-es évi bajnokságoknak lehetett szemtanúja az azokat figyelemmel kísérő szurkoló: A női mezőnybe képtelen volt "összekaparni" 10 főt a sakkszövetség! - A verseny nem tudta bevonzani a legjobbakat, volt itt visszalépés közvetlenül a bajnokság kezdete előtt, s volt a vége előtt kettő fordulóval is, felborult a papírforma mindkét nem esetében, voltak bődületes elnézések, volt érthetetlen egymás utáni négy nap pihenő s egy igencsak kekeckedő chess.com - ami a játék, a játszmák nívójában talált bőséggel kivetnivalót:

A bajnoki cím sorsát a kapitány: Ács Péter nem bízta a véletlenre, közvetlen üldözőjét legyőzve magát tette az első helyre s ő nyerte a legtöbb élőpontot - utána jött a fél válogatott keret - Szép volt, Péter! Gratulálok! - Gratulálok mindazoknak (férfiaknak és nőknek) akik felülmúlták önmagukat, gyarapították élőpontjaikat! Ha a férfiaknál borult a papírforma, mit mondjunk a nőkre: A címben és élőpontszámban legszerényebb: Terbe Zsuzsanna nyerte a bajnokságot 200 élőpont fölényben lévőket is megelőzve - gyűjtött 7 forduló során 65,2 (!!) élőpontot - Jár a gratuláció és a kalapemelés, kiemelkedő teljesítményéhez!.

A záró fordulóban az élen álló Ács Péter (5,5 pontos) a tőle fél ponttal elmaradó, második helyen álló Korpa Bencével találkozik - Döntetlen eredményük esetén Péter a bajnok és Bence sem lehet kevesebb mint holtversenyes második - A hétköznapi logika alapján partijuk nagy valószínűséggel pontosztozkodással ér véget -  A két 4,5 pontosnak (Bánusz Tamásnak és Kántor Gergelynek) győznie kell ahhoz, hogy felérjenek Bence mellé - A verseny első kiemeltje nem fog belenyugodni abba, hogy a mezőny második felében végezzen - várhatóan küzdeni fog a győzelemért és nimbusza részleges helyreállításáért - A nőknél a mérleg nyelvét Gaál Zsóka igazgathatja és nem csupán azért, hogy 3 győzelmét és 3 vereségét pozitív irányba tolja, hanem azért is, mert az utolsó fordulóbeli eredményével érdemben befolyásolhatja Terbe Zsuzsanna és Gara Anita versenyfutását a bajnoki címért - Kedves nézők! Van ok az izgalomra és a játékok követésére.

Ma és holnap mindenki választ kap a a 2021-ik évi magyar sakkbajnokságokkal kapcsolatos kérdéseire - A férfiaknál a hatodik fordulóban Ács nagymester emelvényt ácsolt magának, amire egyedül állt fel - a hetedik fordulóban Kántor nagymester nem akart lentről felfelé kántálni, így felkapaszkodott a sakkválogatott kapitány mellé - ám akadnak még néhányan akik fentre, a magaslati levegőre és a combosabb pénzdíjakra vágynak - ma és holnap meglátjuk mire jutnak - A tabella igazán a nők mezőnyében bolondult meg - képzeljék, a rajtlista utolsó, a címben legszerényebb Terbe Zsuzsanna vezeti a mezőnyt - őt fél-ponttal lemaradva a ranglista második Gara Anita követi, utána jön a legfiatalabb s egyben legmagasabb élős, a verseny favoritja: Gaál Zsóka és az iker-tesó: Terbe Julianna - Ma a legmagasabb élős: Zsóka - Anitával, holnap a versenyben vezető Zsuzsannával mérkőzik meg - Lefogadom, hogy nem lesz mindkét parti remi!.

Final Ranking after 9 Rounds

Rk. SNo   Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3   TB4  n w-we K rtg+/-
1 7
GM Acs Peter HUN 2569 6,5 18 5 0,0 28,25 9 1,97 10 19,7
2 8
GM Kantor Gergely HUN 2575 5,5 15 4 0,0 20,75 9 0,87 10 8,7
3 3
GM Korpa Bence HUN 2520 5,0 12 2 0,0 19,75 9 1,16 10 11,6
4 5
GM Antal Gergely HUN 2561 4,5 11 2 0,0 16,75 9 0,07 10 0,7
5 1
GM Banusz Tamas HUN 2591 5,0 11 1 0,5 22,75 9 0,17 10 1,7
6 4
GM Prohaszka Peter HUN 2568 5,0 11 1 0,5 20,75 9 0,47 10 4,7
7 10
GM Berkes Ferenc HUN 2680 4,5 10 1 0,0 21,00 9 -1,51 10 -15,1
8 2
GM Aczel Gergely HUN 2553 4,0 9 1 0,0 15,25 9 -0,33 10 -3,3
9 9
GM Kozak Adam HUN 2526 3,5 8 1 0,0 13,25 9 -0,43 10 -4,3
10 6
GM Medvegy Zoltan HUN 2527 1,5 3 0 0,0 8,00 9 -2,44 10 -24,4

 

Final Ranking after 7 Rounds

Rk. SNo   Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3   TB4  n w-we K rtg+/-
1 1
WFM Terbe Zsuzsanna HUN 2159 5,5 15 4 0,0 17,50 7 3,26 20 65,2
2 8
IM Gara Anita HUN 2359 5,0 14 4 0,0 15,25 7 0,61 10 6,1
3 2
WIM Terbe Julianna HUN 2294 4,0 11 3 0,0 11,50 6 -0,23 20 -4,6
4 7
WIM Gaal Zsoka HUN 2362 3,5 10 3 0,0 9,25 7 -0,89 20 -17,8
5 6
WIM Mihok-Juhasz Barbara HUN 2275 3,0 8 2 0,0 8,00 7 -0,46 20 -9,2
6 4
WIM Havanecz Bianka HUN 2229 3,5 8 1 0,0 11,25 7 0,52 20 10,4
7 3
WGM Lakos Nikoletta HUN 2211 2,5 6 1 0,0 7,00 6 -0,94 10 -9,4
8 5
IM Lazarne Vajda Szidonia HUN 2333 1,0 2 0 0,0 4,25 5 -1,87 10 -18,7

 

Miközben harcos amazonjaink ölre mentek - sakkgladiátoraink visszacsúsztatták kardjaikat hüvelyükbe - A nők tábláin minden parti eldőlt, a férfiaknál csupán egy - ám azaz egy elég volt ahhoz, hogy a kapitány: Ács Péter leparancsolja a fedélzetről a legénységet - A három nyelven (angol, francia, német) felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező, 40 éves válogatott kapitány hat forduló során szerzett 4 pontjával egyedül vezeti a mezőnyt és ha így halad könnyen bejátszhatja magát saját válogatott keretébe. 

Talán szégyellősek voltak eddig a legények a sakkbajnokság döntőjében? - Amióta nem pillogtatnak a kisasszonyok feléjük, azóta felgyűrték az ingujjukat és egymásnak feszültek - meg is lett az eredménye: 3 -3 eldőlt parti a negyedik és ötödik fordulóban - Van már más meglepetés is, mint a nők hosszú, négy napos szünetelése - Nem hiszem, hogy honi sakkdrukkerek közül előzetesen sokan telibe találták volna a versenyben vezető triót: Ács Péter, Kántor Gergely és Korpa Bence áll az élen öt forduló során szerzett három ponttal - majdcsak az egész mezőny félpontnyi lemaradással követi - Na és a meglepetés: Korpa Bence győzelme a verseny első kiemeltje: Berkes Ferenccel szemben - Ma a férfiaknál a hatodik, a nőknél a negyedik fordulóra kerül sor.

A sakkbajnokság női résztvevői elmentek téli álmot aludni - négy, értsd: 4(!!) napos (dec 10,11,12,13) pihenőre térnek, tehát őket nem látjuk ma - de tegnap szintén ők voltak, akik igazán hajba-kaptak - A három(!) táblán vívott csatákból kettő eldőlt - Azt, hogy miért maradt ela Gara T - Terbe J játszma, a sakkszövetség úgy kommunikálja: mert más időpontban játsszák - A férfiak fickándolósabbak - ma is egymásnak feszülnek, csak ezután kapnak két szabadnapot és egy + órát a regenerálódásra(!?), ami azt jelenti, hogy egy nappal hamarabb, mint a hölgyek - térnek vissza a sakkjátszótérre - a hétfő 15(!) órai kezdésre - A tegnapi sakktábladúlásnak egy eldőlt parti lett az eredménye.

 

 

Kisebb meglepetésre a verseny rövidebb felénél a 2600 élőpont felé nyújtózkodó Kántor Gergely (3 pont) félpont előnnyel vezeti a mezőnyt a rajtlista első Berkes Ferenc (2,5 pont) előtt.

A harmadik fordulót rendezik ma (12-09) -  s túl leszünk a verseny egyharmadán - A férfiaknál végre született egy eldőlt parti - Ács Péter nyert - nyolc döntetlen mellett - A nők háromszor harciasabbak: itt három játszma végződött döntéssel: A második fordulóban a verseny (titkos?!) esélyese, a rajtlista első 14 éves Gaál Zsóka szerezte meg az egész pontot - Említésre méltó eredmény Medvegy Zoltán sötét színnel elért döntetlenje a verseny favoritja, az egyetlen 2600 élőpont feletti, a 2680 élőpontos Berkes Ferenccel.

 

A bajnokságok első fordulójának szenzációját a Terbe lányok eredményei jelentették: Zsuzsanna - Gara Anitát, Julianna - Gaál Zsókát győzte le - Érdekesség, hogy az összes többi játszma döntetlen eredménnyel végződött - Picit borzolta a kedélyeket Héra Imre visszalépése - helyére Medvegy Zoltán ugrott-ugrik be  - ma (12-08) a második fordulóra kerül sor.

 

Akad hiányérzete a sakk-drukkereknek ha ránéznek a rajtlistára - Mind két nemnél hiányzik  a honi ranglistavezető (Rapport és Hoang) valamint a férfiaknál a válogatott másik három erőssége (Lékó, Erdős és Gledura) - Ezen túl a női mezőny nívótlannak tűnik - Meg kellet volna szabni egy élőpont-határt, ami alatt nem lehet bekerülni a bajnokság döntőjébe - Így csak négy vagy öt fős lett volna a mezőny - ám lehetett volna kétfordulósra szervezni a versenyt - Hogy kikre kíváncsiak a nézők? - A válogatottak mellett a két legifjabb (Kozák Ádám és Gaál Zsóka) szereplésére - Hadd említsem meg, hogy a rajtlistán szereplő élőpontszámtól eltérően a verseny kezdetén a női mezőny élén a 14 éves Gaál Zsóka áll: 2362! élőponttal.

-----------

A férfi mezőny:
1, Berkes Ferenc 2671
2, Bánusz Tamás 2610
3, Héra Imre 2580.
4. Ács Péter 2565
5. Prohászka Péter 2563
6. Kántor Gergely 2558
7. Antal Gergely 2557
8. Aczél Gergely 2556
9. Korpa Bence 2517
10. Kozák Ádám 2516
Díjazás:
Díjak (nettó összegben):
1. hely: 1 500 000 Ft
2. hely: 1 000 000 Ft
3. hely: 750 000 Ft
4. hely: 600 000 Ft
5. hely: 500 000 Ft
6. hely: 400 000 Ft
7. hely: 350 000 Ft
8. hely: 300 000 Ft
9. hely: 250 000 Ft
10. hely: 200 000 Ft
A női mezőny:
1. Gara Anita 2350
2. Lázárné Vajda Szidónia 2345
3. Terbe Julianna 2314
4. Gaál Zsóka 2276
5. Mihók-Juhász Barbara 2264
6. Havanecz Bianka 2224
7. Lakos Nikoletta 2215
8. Göcző Melinda 2197
Díjazás:
Díjak (nettó összegben):
1. hely: 600 000 Ft
2. hely: 500 000 Ft
3. hely: 400 000 Ft
4. hely: 300 000 Ft
5. hely: 250 000 Ft
6. hely: 200 000 Ft
7. hely: 150 000 Ft
8. hely: 100 000 Ft
----------------
Holtversenyek eldöntése:
Amennyiben az első helyen kettős holtverseny alakulna ki, ott kétjátszmás
rapid rájátszás 15’+5” időkontrollal, 1:1 esetén armageddon villámparti
dönt az aranyérem sorsáról.
------------
Szállás, étkezés, utazás:
A szállást, étkezést, és utazást a résztvevők önállóan oldják meg.
-----------

Playing schedule

Férfiak:

Round Date Time
1 2021/12/07 14:00
2 2021/12/08 14:00
3 2021/12/09 14:00
4 2021/12/10 14:00
5 2021/12/13 14:00
6 2021/12/14 14:00
7 2021/12/15 14:00
8 2021/12/16 14:00
9 2021/12/17 14:00

 

------------

Playing schedule

Nők:

Round Date Time
1 2021/12/07 14:00
2 2021/12/08 14:00
3 2021/12/09 14:00
4 2021/12/14 14:00
5 2021/12/15 14:00
6 2021/12/16 14:00
7 2021/12/17 14:00
Szerző: Sakk-mester  2021.12.18. 09:27 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása